Az elmúlt hetekben a brit média az egekig magasztalta Szoboszlai Dominik fáradhatatlanságát, és a Liverpool edzője, Arne Slot is úgy fogalmazott róla, hogy olyan, mint egy gép, akit még lecserélni sem szabad. Szoboszlai február eleje óta hat Premier League-meccset és egy-egy fontos Ligakupa- valamint BL-rangadót robotolt végig, ráadásul tette ezt a csapat egyik legjobbjaként. Mindennek a Southampton elleni szombati meccsen lett meg a böjtje, nem véletlenül féltették őt már előre a sorozatterheléstől Angliában.

Slot azonban a sereghajtó ellen is a kezdőbe állította Szoboszlait, aki ezúttal láthatóan nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, ami az elmúlt hetekben megszokott volt tőle. A Southampton a szünetben óriási meglepetésre 1-0-ra vezetett az Anfielden, Slotnak muszáj volt belenyúlnia a meccsbe, félidőben hármat is cserélt, az egyik lerendelt „áldozat” pedig Szoboszlai volt. Slot a meccs után magára vállalta a felelősséget miatta: – Talán én hibáztam azzal, hogy játszattam ma, mert minden egyes meccsen kihajtja magát – fogalmazott a holland.
Az angol sajtóban is volt olyan lap, amely ezt figyelembe vette, az Express.co.uk például így értékelte a teljesítményét: „A Liverpool futógépe ezúttal csak egy félidőt kapott. Nem tűnt annyira energikusnak, mint máskor, érthetően…”
Megértőbb hangot ütött meg a Liverpoolecho.co.uk is: „Nem igazán volt játékban, érthetően nem volt annyira energikus, mint a közelmúltban.”
Máshol viszont ennél jóval keményebb jelzőkkel illették Szoboszlai játékát.
Szoboszlai észrevehetetlen és feledhető volt a brit média szerint
„Szoboszlainak semmilyen hatása nem volt a meccsre. Mintha ólomlábakon mozgott volna, le is cserélte Arne Slot a szünetben” – írja a Rousingthekop.com.
„Szoboszlai nagyszerű volt az utóbbi időben, de ez a meccs az egyik leginkább feledhető játékát hozta ebben az idényben. A Liverpool nyolcasa keményen melózott, ahogy mindig, de támadásban hiányzott belőle az extra” – értékel a Thisisanfield.com.
„Észrevehetetlen volt az első félidőben, mintha hiányzott volna a megszokott energiaszintje. Senkit sem lepett meg, hogy lecserélték” – sózott oda egyet a Liverpoolworld.uk.
Gyenge osztályzatokat kapott a Liverpool magyarja
A szavak mellett számokkal is minősítették Szoboszlai teljesítményét a brit médiában, és az osztályzatok ezúttal gyengére sikerültek, kifejezik, hogy a Liverpool végül nélküle fordított, és nyerte meg 3-1-re a meccset. Szoboszlai osztályzatai a Southampton ellen az angol sajtóban:
- Exprerss.co.uk: 5
- 90min.com: 6,6
- Liverpool.com: 5
- Rousingthekop.com: 5
- Thisisanfield.com: 5
- Liverpoolworld.uk: 5
- Liverpoolecho.co.uk: 5