Az a három perc örökkévalóságnak tűnt. Főleg, amikor a játékvezető, a galád szlovén, bizonyos Damir Skomina rátett még egyet, csak ő tudta, miért. Elviselhetetlenül lassan cammogtak a másodpercek, és a Puskás Stadion 25 ezer nézője – akkor, 2011. szeptember 2-án ennél többen nem mehettek be a rozoga lelátókra – növekvő vérnyomással várta, hogy hármat fújjon a szlovén a sípjába, és ünnepelhesse a csodát. Azt, hogy tizenhat év után a magyar válogatott legyőzi a svédet. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

A két ország válogatottja a 44. összecsapásánál tartott, először 1912. június 20-án egy göteborgi 2-2-vel találkoztak egymással, és az első 34 meccsből 29 az akkori szóhasználattal élve barátságos volt, mindössze ötöt játszottak tétért 1993. április 15-ig. Ezek közül az 1938-as világbajnokságon simán nyert a későbbi ezüstérmes magyar csapat 5:1-re, a helsinki olimpián egy könnyű 6:0-s sikert aratott az elődöntőben, ám a svédországi vb-n már a hazai csapat hozta 2:1-re a csoportmérkőzést, ami fájó kudarcnak számított, de az igazán, már-már elviselhetetlenül fájdalmas csapás a svédektől tizenöt évvel később érte a magyar válogatottat.
A tét akkor, 1973. június 13-án este a világbajnoki részvétel volt. A képlet egyszerű: a magyar válogatottnak győznie kellett Svédország ellen, minden más eredménnyel az ellenfél jut ki Németországba a világ legjobbjai közé. Mai fejjel, amikor már generációk nőttek fel úgy, hogy nem láthatták a magyar csapatot világbajnokságon, talán nehéz elhinni, hogy mennyire fontosnak ítélte mindenki ezt a találkozót, hiszen 1970-ben is nélkülünk rendezték meg a vb-t – Marseille a mai napig a magyar futball Mohácsaként él az emlékezetben –, és a szégyen újraélésének a gondolata is rettenetes volt.
A svéd Ralf Edström sajnos próféta volt
A Népstadionnal szomszédos Jégszínházban székelő KSI tizenöt éves sportolójaként jómagam a kerítés egy hézagát kihasználva lógtam be a meccsre, és a lelátó első szintje feletti kerengőjéről, melegítőben, a rácsok között kukkolva láttam a meccset nyolcvanezer ember társaságában. Nem indult rosszul, hiszen Kozma Mihály már a 9. percben vezetést szerzett, ám sajnos Ove Kindvall még a szünet előtt kiegyenlített. Több trágár szót akkor tanultam meg értelmezni, amikor az 55. percben Roland Sandberg a vezetést is megszerezte a svédeknek, ám négy perccel később a remekül futballozó Vidáts Csaba kiegyenlített, majd hamarosan Zámbó Sándor visszaszerezte a vezetést.