– Szinte napra pontosan egy éve történt. Mire emlékszik?
– Reggel leültem a laptop elé szörfözni a neten, amikor zsibbadni kezdett a bal kezem és lábam. Telefonáltam a szomszédban lakó lányoméknak, ők hívták a mentőket, de arra, hogy ezután mi történt, már nem emlékszem. Kistarcsára vittek, ahol sikerült életben tartani a szélütés után.
– Milyen volt az eszmélés?
– Szondák lógtak ki belőlem, megmozdulni is alig tudtam. Voltak nagyon nehéz éjszakáim, folyton az járt a fejemben, hogy egyáltalán érdemes-e így élni. Aztán három hét múlva átvittek Budakeszire, a rehabilitációs központba, néhány hónap múlva már kikecmereghettem az ágyból a tolókocsiba. Most ott tartok, hogy botra támaszkodva tudok járni, olykor már a pomázi házam kertjét is körbesétálom. Ez rengeteg munkának köszönhető, de azt mondom, érdemes volt fegyelmezettnek maradni, ami nem sikerülhetett volna a gyerekeim, az unokáim, a húgom, a párom és a barátaim támogatása nélkül. Éreztették velem, hogy szükség van rám.
– Az előbb említette Pomázt. Hogyan lett innen indulva élvonalbeli futballista?
– Pomázon mindig élénk futballélet zajlott, tizenhat évesen én már a felnőttek között játszottam. Katonaként a szentendrei Kossuth KFSE-ben futballoztam, Budai László volt az edzőm, a leszerelés után leigazolt a Spartacus, ahol pedig a másik aranycsapatos csatár, Hidegkuti Nándor volt a főnök, és ott figyelt fel rám a Honvéd.
– Bicskei, Kelemen, Lukács, Pintér, Pál, Kozma, Szűcs, Pusztai, Kocsis – csak néhány nagy név az akkori Honvédból. Hogyan fogadták az ismeretlen pomázi fiatalt?
– Jól, bár mondjuk a beavatáskor az első repülőúton nem bántak velem kesztyűs kézzel. Élmény volt közéjük tartozni, Kocsis Lajosnál jobb futballistával pedig nem is játszottam a pályafutásom során. Négy év múlva a klub elhozta Gujdár Sándort, a szegediek pedig engem kértek cserébe. Szép évet töltöttem ott, de akkoriban nősültem, vissza akartam jönni, ezért fogadtam el az új edző, Mezey György keze alatt újraformálódó MTK ajánlatát. Az első évben harmadikok lettünk, aztán négy kulcsemberünk bevonult katonának, és már nem szerepeltünk annyira jól.