Ronnie O’Sullivan éppen Hendry ellen elveszített 2002-es elődöntője óta pedig még a legjobb négy közé sem jutott az első vb-címét védeni igyekvő játékos. Öten már az első fordulóban elvéreztek, ehhez képest Csao idei szereplése még egészen jó volt, ugyanúgy a negyeddöntőig jutott a Crucible-átok hatása alatt, mint húsz éve mostani legyőzője, Shaun Murphy.
Sznúker-vb: nincs kínai ellenszer az átokra, amely még sokáig kísérthet
Újra lecsapott a Crucible-átok. Csao Hszin-tung sem védi meg a vb-címét a sznúker legendás helyszínén, miután a negyeddöntőben 13-10-re kikapott Shaun Murphy ellen. A 2005-ös világbajnok Murphy a 2021-es elveszített fináléja óta először jutott be a legjobb négy közé a sznúker-világbajnokságon. Az alsó ágról biztosan új finalista jut az idei vb-döntőbe, miután Mark Allen 13-11-re nyert Barry Hawkins ellen.

Új döntős lesz a sznúker-vb-n
Murphy a 2005-ös vb-címe óta további három döntőt játszott Sheffieldben, a legutóbbi, 2021-es, Mark Selby ellen elveszített finálé óta viszont a mostani volt az első negyeddöntője. Az elődöntőben a négyszeres vb-győztes John Higgins vagy a 2010-es bajnok Neil Robertson lesz az ellenfele, utóbbiak összecsapásán a szerda esti zárószakasz előtt 9-7-re Robertson vezet.
A másik ágon viszont nemhogy korábbi győztes, már korábbi döntős sem maradt versenyben, miután Barry Hawkins egy szerencsés lökés után a döntő frém kiharcolása helyett kapitális bakit követett el Mark Allen ellen. Az északír játékos ellenfele a fináléba jutásért Vu Ji-cö vagy Hosszein Vafaei lehet, abban a párharcban a kínai 10-6-ra vezet az iráni sznúkeres ellen.
Sznúker-világbajnokság, negyeddöntők
|
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!