Liverpoolban mostanában nem csipkedik magukat, ha szerződéshosszabbításokról van szó. Az előző idény egyik szappanoperáját az szolgáltatta, hogy mi lesz Mohamed Szalahhal, Virgil van Dijkkal és Trent Alexander-Arnolddal, hiszen mindannyiuknak tavaly nyáron járt le a kontraktusuk. Hosszas huzavona után aztán az előbbi kettő aláírt még két évre, utóbbi pedig a Real Madridhoz távozott. Ugyanez lehetett volna Ibrahima Konaté útja is, hiszen már az évad elején is arról lehetett hallani, hogy a francia védő a szerződése nyári lejárta után a spanyol fővárosba költözhet – akkor még nagyon, most egyre kevésbé tűnik valószínűnek ez a forgatókönyv.

Konaté Liverpoolban maradhat
Miközben több klub is felvette vele a kapcsolatot, Liverpoolban már néhány hónapja arra számítanak, hogy Konaté hosszabbít. A játékos úgy akar elutazni a nyári világbajnokságra, hogy addigra rendeződjenek a jövőjét illető kérdések, tehát a következő hetekben pontot kell tenni az ügy végére. Ennek megfelelően az elmúlt hónapokban intenzívebbé váltak a tárgyalások a Liverpool és a játékos képviselői között, a francia L’Équipe lap szerint olyannyira, hogy a felek sosem voltak közelebb a megegyezéshez, miközben már bő másfél éve próbáltak dűlőre jutni egymással.
Sajtóértesülések alapján a fő vitapont Konaté fizetése lehetett. A 26 éves futballista eddig nagyjából 150 ezer font körüli összeget tett zsebre, viszont ezt szerette volna nagyjából megduplázni, amivel a legjobban kereső liverpooliak közé került volna.
A klub viszont a bérstruktúrát szem előtt tartva kevesebbet kínált volna neki, arról nem is beszélve, hogy vitatható, az általában visszafogott teljesítményt nyújtó Konaté a bakijai mellett megérdemli-e a csúcsgázsit.
A liverpooli alapember a hírek szerint hosszú távú szerződést írhat alá. Egy fontos kérdés tisztázása sokat érhet a Vörösök szurkolóinak egy bizonytalanságokkal teli időszakban, amikor nem tudni, hogy a csapat kvalifikálja-e magát a Bajnokok Ligája következő kiírásába, illetve, hogy a nyártól kik foglalják majd el a fontosabb pozíciókat, és Arne Slot vezetőedző marad-e a helyén.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!