Csak egy magyar tudott feljutni a csúcsra futball-világbajnokságon

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 37. rész nem egy csapat, hanem egy magyar játékvezető dicsőségéről szól, ez Puhl Sándor története, az egyetlen honfitársunké, aki egy labdarúgó-vb döntőjét vezethette.

Egy magyar a világbajnoki döntőben: Puhl Sándor játékvezető figyeli a két csapatkapitány, a brazil Dunga és az olasz Baresi kézfogását Fotó: Reuters

Szerencsére a magyar futball is jócskán gazdagította a labdarúgó-világbajnokságok történetét. Sorozatunkban eddig a magyarokról szólva mindig a válogatott került fókuszba, amely kétszer is döntőt játszhatott, többször a nagy lehetőségek kapujában botlott meg, játszott örökké emlékezetes meccseket, de nemcsak a futballisták írtak szép vagy kevésbé szép fejezetet valamelyik labdarúgó-vb történetébe, hanem a játékvezetők is. Az első évtizedekben a mindenkori válogatott a háttérbe szorította őket, ám egyikük eljutott a csúcsra, és 1994-ben Puhl Sándor a döntőben fújta a sípot.

Az 1998-as labdarúgó-vb egyik sztárja Puhl Sándor, a magyar játékvezető lett Fotó: Getty Images/Richard Sellers

Az egri játékvezetőnek akadtak komoly elődei. A legelső, 1930-as világbajnokságra nem utazott magyar bíró Uruguayba, de négy évvel később Olaszországban Ivancsics Mihály négy meccsen is lengette a zászlót, köztük az olasz–cseh döntőn is, nagyobb szerepet azért nem kaphatott, mert az MLSZ nemes egyszerűséggel elfelejtette játékvezetőként is nevezni… Az 1938-as tornán Hertzka Pál egy mérkőzést vezetett, és a brazil–cseh meccsen kiállított két brazil és egy csehszlovák játékost, míg öten súlyos sérülés miatt hagyták el a pályát – akkoriban még nem lehetett cserélni.

Nagy rang volt egy labdarúgó-vb nyitómeccsét vezetni

Zsolt István volt az első nemzetközi hírű magyar játékvezető, 1954-ben, 1958-ban és 1966-ban összesen tizenegy mérkőzésen kapott szerepet, ebből ötször játékvezetőként, hatszor partjelzőként, Angliában ráadásul a nyitómeccset kapta, amelynek akkor csaknem akkora rangja volt, mint a döntőnek. Dorogi Andor 1962-ben, Chilében egy meccsen fújta a sípot, háromszor pedig partjelzett. Emsberger Gyula ugyan ott lehetett 1974-ben a vb-n, ám nem vezethetett mérkőzést, mert az MLSZ semmilyen sportdiplomáciai segítséget nem nyújtott számára, így be kellett érnie három partjelzői közreműködéssel.

Sorozatunk 39. részének Palotai Károly lesz a főszereplője, ott és akkor részletesebben szólunk róla. Most elég annyit megemlíteni, hogy futballistaként magyar és olimpiai bajnok volt, BEK-elődöntőn játszott, 

játékvezetőként pedig a világ legjobbjává vált, három vb-n szerepelt (1974, 1978, 1982), és két BEK- és egy-egy KEK-, illetve UEFA-kupa-döntőn bíráskodott. És ami nagyon fontos: sportdiplomataként igen befolyásos maradt a FIFA-ban is, ez a mi történetünk szempontjából létfontosságú mozzanat. 

Még meg kell említeni Németh Lajost, akinek 1986-ban egy dán–skót csoportmeccs jutott játékvezetőként, Márton Sándor pedig partjelzőként hat mérkőzéssel – köztük egy negyeddöntővel és egy elődöntővel – utazott haza az 1994-es tornáról.

És akkor el is érkeztünk 1994-be, amikor az Egyesült Államok adott otthont a világbajnokságnak. A magyar válogatott nem jutott ki, de akadt magyar résztvevő, a már említett Márton Sándor, valamint a 39 éves Puhl Sándor. Ő négy évvel korábban itthon elnyerte a legjobb játékvezetőnek járó díjat, 1993-ban pedig a nemzetközi játékvezetők közül a dán Peter Mikkelsen és a francia Joel Quiniou mögött a világ harmadik legjobbjának szavazták meg. A vb csoportmérkőzései közül Puhl Sándor elsőként a Norvégia–Mexikó összecsapást kapta, majd ő vezette a Brazília–Svédország meccset is, a В csoport rangadóját. Teljesítménye alapján őt is a maradók közé jelölték, a kieséses fázisban is feladatot kapott.

Ott azonban már történt valami számára kellemetlen. Az olasz–spanyol negyeddöntő hosszabbításában az olasz jobbhátvéd, Mauro Tassotti könyökkel arcba vágta a spanyol Luis Enriquét, akinek eltörött az arccsontja. Az esetről készített felvételek bejárták az egész világsajtót, és Enrique ijesztően nézett ki. Puhl Sándort nem marasztalták el, mondván, a többi játékos takarásában nem láthatta az esetet. Ez így is volt, ám nem tűnt valószínűnek, hogy a magyar bíró további szerepet kapjon ezen a világbajnokságon. Nem így történt: a nemzetközi játékvezetői testület választásán, amelyen eldőlt, hogy a magyar Puhl Sándor vagy a dán Mikkelsen vezesse a döntőt, a tagok egyhangúlag, 9:0 arányban az előbbi mellett voksoltak.

A fáma úgy tartja, hogy Puhl Sándor kiválasztása elsősorban Palotai Károly lobbizásának volt köszönhető, de erre nincsen bizonyíték. Lakat T. Károly a világbajnokságról írt könyvében egy részletet szentel az esetnek. „A Brazília–Olaszország döntőn, Los Angelesben Puhl Sándor fújta a sípot. Ez önmagában véve szenzáció volt, de számunkra annak számított az is, ahogy megtudtuk, ki lesz a döntő játékvezetője. Ezt a FIFA illetékes bizottsága az utolsó pillanatig olyan titokban tartja, mint az erre illetékesek a Coca-Cola receptjét, a tagokon és néhány egészen közeli FIFA-s emberen kívül földi halandó nem jut a névhez. Mi is beletörődtünk abba, hogy ha Puhl vezet, akkor azt ugyanakkor tudjunk meg, mint a világ, hiába minden igyekezet, ezt nem lehet csak úgy elintézni. Ebben a tudatban feküdtünk le aludni, amikor jóval éjfél után megcsörrent a telefon a szobánkban. Tamás vette fel, s félálomban nyújtotta felém a kagylót, mondván: – Palotai Károly… Az olimpiai bajnok magyar labdarúgó, a neves FIFA-bíró, aki ekkor már komoly tisztséget viselt a világszövetség játékvezető bizottságában, pontosan tudta, hogy a két magyar újságíró számára mit jelent ez a hír. Sokat kockáztatott, mégis volt mersze felcsengetni a Quality Inn 215-ös szobáját. Életem legrövidebb telefonbeszélgetése következett. – Puhl! – mondta Palotai a telefonba, és már bontotta is a vonalat.”

A világbajnoki döntőben emlékezetes, óriási csatában kerekedtek felül a brazilok az olaszokon 1994. július 17-én, hosszabbítás után, tizenegyesrúgásokkal nyertek. Puhl Sándor végig a kezében tartotta, magabiztosan, jól vezette a mérkőzést, egyszer bravúrosan bírálta felül partjelzője döntését egy leshelyzetnél, a világsajtó elismerően írt róla. 

Itthon pedig a népszerűsége az eget ostromolta. Már a repülőtéren ezrek várták kollégájával, Márton Sándorral együtt, és azután következett a sok-sok ünnepség. Felkérték számtalan beszámolóra, egy sereg rendezvényen szerepelt mint díszvendég.

A kedvéért még pályakezdése első mérkőzésének, az Ónod-Varbó járási találkozónak az „öregfiúk-változatát” is megrendezték, ahol az egykori játékosok ismét a pályára léptek. Természetesen ismét Puhl vezetett, bizonyítva, hogy minden apró feladatot elvállal még a vb-döntő után is.

A meccs: XV. labdarúgó-világbajnokság, döntő: Brazília–Olaszország 0-0, tizenegyesekkel 3-2 Pasadena, Rose Bowl, 94 194 néző. Vezette: Puhl Sándor (magyar) Brazília: Taffarel – Jorginho (Cafu, 21.), Aldair, M. Santos, Branco – Mazinho, Dunga, M. Silva, Zinho (Viola, 106.) – Bebeto, Romario.  Olaszország: Pagliuca – Mussi (Apolloni, 35.) , Baresi, Maldini, Benarrivo – Berti, D. Baggio (Evani, 95.), Albertini, Donadoni – R. Baggio, Massaro.

Puhl Sándor a reklámarca lett az éppen bimbózó első mobiltelefon-társaságnak, később a Szerencsejáték Zrt.-nek, 

sajátos módon a magyar futballnak akkor, a kilencvenes években nem egy futballista, hanem egy játékvezető volt a legismertebb alakja.

Négyszer választotta meg 1994 és 1997 között az az IFFHS (Nemzetközi Futballtörténészek és Statisztikusok Szövetsége) a világ legjobb futballbírójának, és 1997-ben övé volt a Bajnokok Ligája döntője is. A dicsőség azonban a játékvezetésben sem tart örökké, itthon is sok konfliktusa támadt, majd 1997-ben egy Manchester United–Feyenoord Bajnokok Ligája–mérkőzésen nem eléggé torolt meg egy brutális szabálytalanságot, ezért féléves „szabadságot” kapott, így nem kaphatott meghívást a következő évi labdarúgó-világbajnokságra.

Puhl Sándor a visszavonulása után különböző tisztséget töltött be a FIFA-ban és az MLSZ-ben, és akik ismerték, látták, tudták, kissé megkeseredett ember lett. Sajnos már nincsen közöttünk, 2021. május 20-án a szervezete feladta a koronavírus elleni küzdelmet. Két utódja akadt, Vágner László 1998-ban fújta a sípot a világbajnokságon – az ő szerepléséről a következő, 38. részben írunk –, és Kassai Viktor, aki szintén lett az év legjobbja az IFFHS-nél, kapott BL-döntőt is, és 2010-ben elődöntőt is vezetett a dél-afrikai világbajnokságon. Azóta azonban nemcsak a válogatottnak, hanem magyar bírónak sincs esélye ott lenni a sportág legnagyobb ünnepén.