„Anya, ez mind neked szól!”

Nehéz eldönteni, Szuromi Antalt az idősebb futballszurkolók, vagy a körúti Gong presszó egykori törzsközönsége ismeri-e jobban, bár nagy valószínűséggel erős átfedés van a két populáció között. Az ördöngösen cselező csatár manapság hetvenhét évesen Berekfürdőn él, és ha felkérik, MLSZ-ellenőrként ügyel az NB I-es és NB II-es bajnoki mérkőzések szakszerű lebonyolítására.

Az MTK egykori játékosa az utolsó rostán esett ki az 1968-ban végül olimpiát nyert válogatottból Fotó: Teknos Forrás: Teknős Miklós

– Mondok egy dátumot: 1963. november 27. Megvan?

– Életem meccse volt, az egyidényes bajnokság utolsó fordulója, a Fradi ellen Dorogon. Buzánszky Jenő bácsi volt az edzőnk, Ilku Pista védett, Szűcs Lajos is nálunk játszott, akkor igazolt hozzánk az Újpesti Dózsából. A Fradinak a döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez, állítólag az idősebb játékosok levajazták az ikszet, de a Fradi megszerezte a vezetést, és az anyagiasabbak, Mátrai Sanyi meg Flóri beintettek nekünk, hogy nem lesz bundapénz, tisztán is megnyerik a meccset. Képzelheti, mennyire begurultunk! Még az első félidő vége felé kiugrattam Csórit, ő beadott és Kertes befejelte az egyenlítő gólunkat, ami persze még mindig a Fradi bajnokságát jelentette. A 86. percben Mátrai fel akart szabadítani, de Rákosit rúgta telibe, a labda elém pattant, én meg öt méterről bekotortam. Kikapott a Fradi, jobb gólarányával a Győr lett a bajnok, még a Honvéd is megelőzte Mátraiékat. A foci büntetett…

– Képzelem, mennyire imádták önt akkor Franzstadtban.

– Újpesten laktunk, az Apponyi Albert utcában, az Öregtemetővel szemben. Akkor még nem volt internet meg Facebook, kosárszámra hozta nekem a postás a leveleket. Anya, ez mind neked szól, mondtam a mutternek, aki persze elsőre nem értette, mert roppant vallásos asszony volt, életében nem ejtett ki egyetlen csúnya szót sem.

– A Dózsának drukkolt?

– Apám Dózsás volt, de a szíve mélyén MTK-s, fura, nem? Igazából nem voltam szenvedélyes drukker, csak szenvedélyes focista. Éjjel-nappal rúgtuk a bőrt az Apponyi utcában. Nem kérdezi, hogy miért van Andornaktálya a személyimben születési helyként, amikor Újpesten nőttem fel?

– De, már akartam kérdezni…

– A szüleim a harmincas években felköltöztek Újpestre, az anyám családja nagyon gazdag volt, később úgy mondták, kulákok, Füzesabonytól Andronaktályáig terültek el a földjeik, negyven cselédjük volt. A háború kellős közepén születtem, anyámat levitték Andornaktályára, hogy nyugodtan megszülhessen, de amúgy minden Újpesthez kötött. A fater ügyes ember volt, olyan aggyal megáldva, hogy a Patakival vetekedett fejszámolásban, jóban is voltak. Már 1948-ban vett egy Csepel 100-as motorbiciklit, dohányt csempészett, mert Pesten nem volt cigi, disznót vágott, minden tisztviselőt megkent, igaz, egyszer három napig aludt a gödöllői erdőben, mert keresték a fináncok. Viszont 1955-ben vett egy családi házat ötvenezer forintért, az annyi volt, mint manapság ötvenmillió.

Az MTK egykori játékosa az utolsó rostán esett ki az 1968-ban végül olimpiát nyert válogatottból
Fotó: Teknős Miklós

– Valamit biztosan örökölt az apjától, mert híres vendéglátós volt. A körúti Gongban magam is törzsvendég voltam a nyolcvanas években.

– Huszonhárom évig vittem az üzletet, 1982-ben kaptam meg, mielőtt átvettem, egy este felmentem a galériába, lenéztem a vendégek közé és azt mondtam magamban, csak jussak ki innen élve, nekem nem kell ez a bűnbarlang. De aztán elvállaltam. Tizennyolc alkalmazottam volt, közöttük három rendőrségi besúgó, ma úgy mondanák, három per hármas, akiknek csak az volt a dolguk, hogy füleljenek. Aranybánya volt a Gong, amihez nyúltam, minden bejött, volt, hogy egyszerre hat üzletet vittem, még a pasaréti Pikk dámát is, a Törőcsik Andris törzshelyét. Ahhoz képest, hogy 19 évesen bányászként kezdtem…

– Bányászként?!

– Dorogon hivatalosan a bánya alkalmazottja voltam, de a munkaügyi osztályon dolgoztam napi négy órát, a bányát csak kívülről láttam. Aztán jóval később egy évre átmentem az MTK-ból az Egyetértésbe. Varga Laci volt a kapus, Józsa, Galambos, Weimper „Paripa”, csupa idősödő, dörzsölt csibész. Az öltözőben csak egy dologról nem esett szó: a futballról. Beszéltünk mi mindenről, üzletről, vendéglátásról, hogy hol lehet az akkor hiánycikknek számító Unicumot beszerezni. Varga Lacinak például a Rákóczi téren volt kocsmája. Aztán Kutas megszüntette az Egyetértést, beolvasztotta az MTK-ba, mert abban az Egyetértésben senki sem futott, Kutasnak meg a futás volt a rögeszméje. De nekem a futballban az MTK volt a nagy iskola, gyerekként sokat néztem Hidegkutiék játékát, Bukovi Marci volt az edző, arról lehetett megismerni azt az MTK-t, hogy mindig nálunk volt a labda. Manapság mindenki a tikitakát isteníti, az ötvenes évek MTK-ja már ugyanazt a focit játszotta, Bukovi ötven évvel megelőzte a korát.

– Most Karcag mellett, Berekfürdőn találtam önre. Hogy kerül oda egy tősgyökeres újpesti srác?

– Az élettársam karcagi, egy vendégházat üzemeltetett itt, úgy kerültem ide. Remek a gyógyvíz, de ingerszegény a környezet, én, akinek a Liszt Ferenc téren is volt lakása, sokat unatkozom. Az MLSZ ellenőrként foglalkoztat néha, jól jön az a keresetkiegészítés. Ilyenkor jut eszembe, hogy az utolsó rostán pöcköltek ki az 1968-as mexikói olimpiai bajnok csapatból, az MTK-s csatártársam, szegény Sárközi Pista került a helyemre, Isten nyugosztalja. Hol vannak már azok az idők, amikor engem tartottak a Körút császárának, lenne helye az olimpiai járadéknak, de most már mindegy.