Eltűnt Cseh László, és talán itt a vége a pályafutásának

Hol van Cseh László? Ez volt a legnagyobb kérdés az úszók kaposvári országos bajnokságán csütörtök délelőtt. A 35 éves klasszis visszalépett a 200 vegyes döntőjétől, és már el is hagyta az ob helyszínét. Edzője lapunknak elmondta, hogy nem akarja kínozni őt.

2020. 12. 10. 11:02
null
Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy darabig senki sem tudta megmondani, hol van a szervezők abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán Kaposváron volt-e még. Elmondásuk szerint nincs jó lelkiállapotban, amíg itt volt, addig is csak félszavakkal válaszolgatott a kérdésekre, látszott, hogy nem érezte jól magát.

Cseh tegnap visszalépett a 200 pillangó döntőjétől, és ugyanezt tette ma 50 pillangón is. Ekkor még azt lehetett gondolni, hogy mindent egy lapra tett fel, és a 200 vegyesre tartalékolja az erejét, csakhogy ennek a fináléját sem vállalta.

Talán már sosem látjuk döntőben úszni Cseh Lászlót? Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Látszott, hogy nincsen formában. Az előfutamokban úszott idejei nem adtak bizakodásra okot, 200 pillangón és 200 vegyesen, két olyan számban, amelyeken világbajnoki és olimpiai érmei vannak, csak a hetedik, illetve az ötödik helyen jutott be a döntőbe. Az időeredmények aggasztóak voltak, tegnap 200 vegyesen 2:06,98-at úszott, amely csaknem 12 másodperccel lassabb volt az egyéni csúcsánál, de azt még 2009-ben állította fel, nem lenne fair azzal összemérni. Sokkal nagyobb baj volt Cseh szempontjából, hogy vele ellentétben a 17 éves 1:58-as időre volt képes.

Talán emiatt döntött úgy, hogy ma harc nélkül adja át a trónját. Tavaly még Cseh volt a 200 vegyes magyar bajnoka, összesen tizenegyszer győzött ebben a számban az ob-n, a 2020-as finálét azonban Kós nyerte meg. Az Újpest tehetsége ugyan elmaradt a tegnap délutáni idejétől (1:59,01), de ez betudható a délelőtti időpontnak.

Kós ezzel idén már harmadszor úszta meg az olimpiai A szintet, és jelen állás szerint indulhat jövőre a tokiói olimpián, mert második a ranglistán. Az első még mindig Cseh László, akinek a tavalyi világbajnokságról van A szintes ideje, amikor 1:57,79-et úszott. Most viszont nagy kérdés, hogy egyáltalán megpróbálja-e újra, hiszen az ob előtt arról beszélt, a mostani eredményei meghatározók abban, hogy folytatja-e a pályafutását. Most mindenki erre a döntésre vár, amelyet neki kell kimondania, de sejtéseink lehetnek.

– Laci már nincsen itt, hazaindult. Még meg kell beszélnünk, hogyan tovább, konkrétumot egyelőre én sem tudok mondani a jövőjéről, csak annyi biztos, hogy feleslegesen kínozni nem akarom őt – árulta el lapunknak a kaposvári uszodában Plagányi Zsolt, aki 2014 óta Cseh edzője, vele újult meg 2015-ben, amikor világbajnok lett 200 pillangón. – Összeadódtak a dolgok idén Laci életében, az édesapja halála nem múlt el nyomtalanul, plusz 35 évesen már a bioritmusa is változik. Az edzéseken nem volt gond vele, becsülettel dolgozott, és jobb eredményekre számítottunk az ob-n, de sokat számított a lelkiállapota.

Cseh olimpiai aranyak nélkül is csak a legnagyobbakhoz mérhető, korszakos klasszisa a magyar úszósportnak, akit idén a nemzetközi Swimswam szakoldal minden idők legjobbjának választott meg a nem olimpiai bajnok férfiak között. Szomorú lenne, ha a nagy elődhöz, Darnyi Tamáshoz hasonlóan küzdelem nélkül vonulna vissza. Mint ismert, a négyszeres olimpiai bajnok klasszis az 1993-as sheffieldi Európa-bajnokságon egyik sikerszámában, 400 vegyesen még kiizzadta a győzelmet, aztán a másikban, 200-on már visszalépett arra hivatkozva, hogy nem tudott volna megfelelően szerepelni. Nagyon úgy tűnik, hogy a sors megismételheti önmagát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.