A Fradi és a Győr is orosz csapat ellen kezd a kézilabda BL-ben

A Rosztov-Don és az újonc CSZKA Moszkva lesz a két magyar csapat ellenfele szeptember 12-én

MTI
2020. 08. 07. 20:33
null
A Győr és Amorim tavaly nem bírt a döntőben a bukarestiekkel Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A címvédő Győri Audi ETO KC az újonc CSZKA Moszkva otthonában, a Ferencváros pedig Érden a szintén orosz Rosztov-Don ellen kezdi meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének csoportkörében. Az európai szövetség által pénteken nyilvánosságra hozott menetrendből kiderült, hogy a tervek szerint mindkét magyar együttes szeptember 12-én, szombaton játssza első mérkőzését. Az FTC a népligeti csarnok helyett ebben a szezonban is az Érd Arénában rendezi hazai találkozóit. Idén a 14 fordulóból kilencet bonyolítanak le, amennyiben a koronavírus-járvány lehetővé teszi. November 22-e után bő másfél hónapos szünet következik a norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság miatt, a BL pedig január 9-én folytatódik majd. A két nyolccsapatos csoportból az első hat-hat helyezett jut tovább.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.