Kaszparov kereken 40 éve krampuszt adott a magyaroknak Mikulásra

Húsz részvétel, 260 játszma, 121 győzelem, összesen 176,5 pont. Szikáran, számokkal így írható le Portisch Lajos szereplése a sakkolimpiákon 1956-tól egészen 2000-ig. A Nemzet sportolója az érintett négy kategóriában egyaránt a sakkolimpiák történetének rekordere! S van, ami számokkal nem fejezhető ki: a mögöttük rejlő regényes történelem. Portisch Lajos az 1978-as győzelmünkről és az 1980-as ezüstérmünkről is kuriózumokat árult el. Utóbbi kereken negyven esztendeje ért véget, a magyar válogatott rendkívül pechesen csúszott le az aranyéremről, amiben Garri Kaszparov dicstelen szerepet játszott. A kerek évfordulón felül mindezt annak apropóján elevenítjük fel, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség ma várhatóan Magyarországnak ítéli a 2024-es sakkolimpia rendezését.

Portisch Lajos pályafutása regényes történelem Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI

– jellemezte az akkori erőviszonyokat Portisch Lajos.

Fischer meggyanúsította...

Megkérdeztük tőle, érezte-e valaha is azt a kényszert, hogy a Szovjetunió ellen nem illett győzni.

– Ezzel csak Bobby Fischer gyanúsított meg. 1970-ben játszották a Világválogatott–Szovjetunió mérkőzést, amelyet a Világválogatott fél ponttal veszített el. Fischer szerint miattam... – elevenítette fel egy érdekes esetet Portisch Lajos. – Fischer és a dán Bent Larsen mögött a harmadik táblán szerepeltem. Jól ment a játék, két döntetlen mellett egyszer legyőztem Korcsnojt, így következett a negyedik forduló. Nagyon bonyolult állásban játszhattam volna nyerésre, amikor olyan helyzet állt elő, hogy lépésismétléssel döntetlenre végződhetett a parti. Megkérdeztem a csapatkapitányunkat, a korábbi világbajnok Max Euwét, mitévő legyek. Ő rám bízta a döntést. Rövid gondolkodás után bele is mentem.

Bobby azt vágta a képembe, a parti közben biztosan rám telefonált Kádár János, és parancsba adta, hogy nem verhetem meg másodszorra is Korcsnojt.

Ez persze képtelenség, hiszen hol volt akkor még a mobiltelefon, s különben sem lehetett parti közben cseverészni. Fischert azonban nem lehetett lecsillapítani. Személyesen engem sohasem próbáltak befolyásolni sem a szovjetek, sem mások, tudták, úgy sincs nincs értelme, visszautasítok bármilyen hasonló ajánlatot.

Nem játszották el tiszteletünkre a magyar himnuszt

Az 1978-as Buenos Aires-i olimpia a szovjet nyomás élő cáfolata.

– Feszült hangulatban zajlott az olimpia. De nem a szovjetekkel való rivalizálás miatt. Hanem mert az argentin katonai junta nagyon ferde szemmel nézte a szocialista blokk csapatait. Arról nem is beszélve, hogy mindennap közelharcot kellett vívnom azért, hogy ne szárnyast, hanem steaket adjanak vacsorára. A szarvasmarha-tenyésztés országában! Az utolsó fordulóban, a jugoszlávok elleni mérkőzésen biztosítottuk be a győzelmünket. Ribli Zoltán partija volt a siker kulcsa.

Ribli észrevette, hogy Ljubojevics a korábban a bolgár Radulov ellen játszott partimat követi, amelyet megnyertem, s amelyet Ljubojevics ezek szerint nem ismert. Talán éppen azért, mert steak után áhítozva vacsorázni ment a városba...

Ribli szokatlanul gyorsan húzott, nehogy Ljubojevics felálljon az asztaltól, s valamelyik társa megsúgja neki, a vesztébe rohan. Mire eszmélt, már veszve volt. A szovjetek relatíve sportszerűen fogadták, hogy megszakadt az 1952 óta tartott győzelmi sorozatuk, Karpov hiányával magyarázták a címük elvesztését, aki az olimpiával egy időben játszotta a Korcsnoj elleni világbajoki mérkőzést. (1976-ban sem a szovjetek nyertek, mert a teljes szocialista tábor bojkottálta, természetesen az érintett sakkozók bánatára, a haifai olimpiát. – A szerk.) A házigazda argentinok annál kevésbé örültek a sikerünknek, még a magyar himnuszt sem voltak hajlandók eljátszani a tiszteletünkre. A népes Buenos Aires-i magyar közösség lelkes tagjai pótolták ezt a mulasztást, rengetegen kikísértek bennünket a reptérre, ahol felejthetetlen ünneplésben részesültünk.

Skótul csúsztunk le az aranyról...

Két évvel később, az 1980-as máltai sakkolimpia hajrája még izgalmasabb volt. A magyar és az akkor ismét Karpovval és először Kaszparovval felálló szovjet csapat egyaránt 39 ponttal végzett. A szabályok szerint az úgynevezett Buchholz-pontok döntöttek holtverseny esetén. (Ezt egy csapat, illetve játékos esetében úgy számolják ki a svájci rendszerű tornákon, hogy összesítik az ellenfelei pontszámát.) Ez a szovjeteknek kedvezett. Ránk nézve rendkívül szerencsétlen körülmények között.

Anatolij Karpov (balra) és Garri Kaszparov a magyar sakk történetére is hatással volt
Fotó: Reuters/Peter Skingley

Az utolsó fordulót napra pontosan negyven esztendeje, 1980. december hatodikán játszották. A magyarok és a szovjetek is 3,5-0,5-re nyertek. A mieink Izland, a szovjetek Dánia ellen. Nálunk sajnos Sax Gyula rontotta döntetlenre jobb állását, egy peches királylépéssel örökös sakkba tudott menekülni az ellenfele.

A szovjeteknél Kaszparov hibázott, akit Baturinszkij, a központi sakkiskola nagy hatalmú vezére alaposan leteremtett. A „Fekete ezredes”, akit rettegtek Oroszországban, s aki arról kapta gúnynevét, hogy sok kiskatonát ítélt halálra a világháborúban...

Ne feledjük, 1980-at írtunk, még Kaszparovnak is volt oka a félelemre. Ez is magyarázhatja a tettét.

De ne szaladjunk előre! Amikor már felsejlett, hogy a két csapat az utolsó fordulóban azonos eredményt ér el, ezért a Buchholz-pontok döntenek, mindenki számolgatni kezdett. Baturinszkj ezzel a feladattal Kaszparovot bízta meg.

Kiderült, hogy kellően röhejes módon a skót–görög meccs döntött az első helyről. Korábban mi 4-0-ra kiütöttük a skótokat, a görögökkel viszont nem játszottunk. A szovjetek fordítva. Még a 2,5-1,5-es skót vereség is nekünk kedvezett volna.

Már eleve szerencsétlen előzmény volt, hogy a skótok éljátékosa, bizonyos Pritchett nemzetközi mester a pocsék körülmények miatt a verseny közben hazautazott. Ő volt a skótok egyetlen valamirevaló sakkozója, akik talán nélküle is szerezhettek volna másfél pontot, ha Kaszparov nem „szekundál” a görögöknek...

– Én nem láttam, mert a saját játszmámmal voltam elfoglalva, de a többiek mesélték, Kaszparov súgott a görögöknek. Csupán egy adalék ahhoz, hogy Kaszparovot miért nem zártam a szívembe

– elevenítette fel a máig fájó esetet Portisch Lajos.

Végül a görögök nyertek 3,5-0,5-re, s így kerültek másfél Buchholz-ponttal a szovjetek a mieink elé. Így lett oda két év után az újabb arany.

Végjáték sikerek nélkül

Az 1980-as balszerencse azért is fájó, mert később már nem volt esélyünk a győzelemre. Portisch Lajos a felelősség rá eső részét magára vállalja:

– Utólag visszatekintve el kell ismernem, hogy a nyolcvanas évek közepétől már hanyatlásnak indult a pályafutásom, s nem volt olyan utódom, aki az első táblán hasonló teljesítménnyel az örökömbe léphetett volna.

Portisch Lajos akkor is kitartott, amikor az aranycsapat helyébe lépő új generáció tagjai többször is azon vitáztak, közülük ki legyen az első táblás, s emiatt többször is előfordult, hogy nem a legerősebb összeállításban szerepel a magyar csapat a sakkolimpián.

– 1994-ben szerintem még nekem kellett volna az első táblán játszanom, de engedtem Polgár László nyomásának. 2000-pedig már csak azért vállaltam a válogatottságot, mert kérleltek a szövetségből, mondván, nincs megfelelő ember, aki a negyedik táblán játszhatna. Ez volt az utolsó szereplésem a csapatban – emlékezik hosszú és eredményes pályafutása lezárására.

Portisch Lajos természetesen bizakodik, hogy elnyerjük a 2024-es torna rendezését. Természetesen ő s tisztában van azzal, hogy a magyar válogatott jelenleg nem tartozik az esélyesek közé, de mint mondja, korai még azt latolgatni, mi lehet majd négy év múlva.

Így igaz. Az ő eredménysora, rekordja azonban megmásíthatatlan történelem.