Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.– Nem foglalkozom a statisztikákkal, nem különösebben érdekelnek az ilyen számadatok – felelte a felvetésünkre Portisch Lajos. Az interjút persze nem utasította vissza, s ma is pontosan emlékszik mindenre.
Portisch Lajos történelmi időkben debütált a sakkolimpián. Az 1956. évi tornát ráadásul egy hónappal a magyar forradalom kitörése előtt éppen Moszkvában rendezték.
– Naiv fiatalember voltam, nem foglalkoztatott a politika. Én magam nem éreztem, hogy a magyar csapat szereplését, a versenyen kívül, természetesen, megkülönböztetett figyelem övezte volna. Nagyon örültem annak, hogy második tartalékként egyáltalán bekerültem a válogatottba. Bilek István volt a másik jelölt erre, leginkább talán Fülöp Sándornak, a szövetség főtitkárának köszönhettem ezt az érdemet, aki engem támogatott. Moszkvában az elém rangsorolt két idősebb játékos gyengébben muzsikált, ezért a reméltnél többet játszottam.
Portisch Lajos megállta a helyét, nyolc partijából négyet megnyert, négyszer remizett, összesen hat pontot gyűjtött, tehát jelentősen hozzájárult a magyar csapat bronzérméhez. Érdekesség, hogy a jelenlegi tizeneggyel szemben akkoriban az előcsatározásokkal együtt még húszfordulós volt a sakkolimpia.
1956-ban szerepelt a magyar válogatottban utoljára Benkő Pál, aki a következő évben disszidált, majd később az amerikai csapat játékosaként találkozott újra a magyarokkal.
– Előzőleg egyszer már megkísérelte elhagyni az országot, ami miatt börtönben is ült, nem volt meglepő, hogy amikor erre lehetősége nyílt, nem tért vissza Magyarországra. 1957-ben még együtt szerepeltünk a főiskolai világbajnokságon, ahogy én, úgy a többiek sem voltak egyetemisták vagy főiskolások, de ez mit sem számított, örültünk a külföldi játéklehetőségnek. Benkő akkor maradt kinn – Portisch Lajosnak természetesen Benkő Pálról is van érdekes története.
A 2019-ben elhunyt Benkő Pál élete önmagában is kész regény, de térjünk vissza a sakkolimpiákhoz és Portisch Lajoshoz.
1956 azért is mérföldkő, mert a második világháborút követően a magyar válogatott ekkor végzett először dobogós helyen. Az akkori bronzérmet 1966-ban tudta megismételni, s a hetvenes években szilárdította meg helyét a legjobbak között.
– A Szovjetunió fölénye kétségbevonhatatlan volt. Nagyon jó csapatuk volt a jugoszlávoknak, s persze az amerikaiaknak is. Az ő szereplésüket mindig meghatározta, hogy Bobby Fischer játszott-e, de Benkővel és Reshevskyvel ők is nagyon erősek voltak. Mondjuk így, mellettük, velük együtt a legjobb négy közé tartoztunk mi is
– jellemezte az akkori erőviszonyokat Portisch Lajos.
Megkérdeztük tőle, érezte-e valaha is azt a kényszert, hogy a Szovjetunió ellen nem illett győzni.
– Ezzel csak Bobby Fischer gyanúsított meg. 1970-ben játszották a Világválogatott–Szovjetunió mérkőzést, amelyet a Világválogatott fél ponttal veszített el. Fischer szerint miattam... – elevenítette fel egy érdekes esetet Portisch Lajos. – Fischer és a dán Bent Larsen mögött a harmadik táblán szerepeltem. Jól ment a játék, két döntetlen mellett egyszer legyőztem Korcsnojt, így következett a negyedik forduló. Nagyon bonyolult állásban játszhattam volna nyerésre, amikor olyan helyzet állt elő, hogy lépésismétléssel döntetlenre végződhetett a parti. Megkérdeztem a csapatkapitányunkat, a korábbi világbajnok Max Euwét, mitévő legyek. Ő rám bízta a döntést. Rövid gondolkodás után bele is mentem.
Bobby azt vágta a képembe, a parti közben biztosan rám telefonált Kádár János, és parancsba adta, hogy nem verhetem meg másodszorra is Korcsnojt.
Ez persze képtelenség, hiszen hol volt akkor még a mobiltelefon, s különben sem lehetett parti közben cseverészni. Fischert azonban nem lehetett lecsillapítani. Személyesen engem sohasem próbáltak befolyásolni sem a szovjetek, sem mások, tudták, úgy sincs nincs értelme, visszautasítok bármilyen hasonló ajánlatot.
Nem játszották el tiszteletünkre a magyar himnuszt
Az 1978-as Buenos Aires-i olimpia a szovjet nyomás élő cáfolata.
– Feszült hangulatban zajlott az olimpia. De nem a szovjetekkel való rivalizálás miatt. Hanem mert az argentin katonai junta nagyon ferde szemmel nézte a szocialista blokk csapatait. Arról nem is beszélve, hogy mindennap közelharcot kellett vívnom azért, hogy ne szárnyast, hanem steaket adjanak vacsorára. A szarvasmarha-tenyésztés országában! Az utolsó fordulóban, a jugoszlávok elleni mérkőzésen biztosítottuk be a győzelmünket. Ribli Zoltán partija volt a siker kulcsa.
Ribli észrevette, hogy Ljubojevics a korábban a bolgár Radulov ellen játszott partimat követi, amelyet megnyertem, s amelyet Ljubojevics ezek szerint nem ismert. Talán éppen azért, mert steak után áhítozva vacsorázni ment a városba...
Ribli szokatlanul gyorsan húzott, nehogy Ljubojevics felálljon az asztaltól, s valamelyik társa megsúgja neki, a vesztébe rohan. Mire eszmélt, már veszve volt. A szovjetek relatíve sportszerűen fogadták, hogy megszakadt az 1952 óta tartott győzelmi sorozatuk, Karpov hiányával magyarázták a címük elvesztését, aki az olimpiával egy időben játszotta a Korcsnoj elleni világbajoki mérkőzést. (1976-ban sem a szovjetek nyertek, mert a teljes szocialista tábor bojkottálta, természetesen az érintett sakkozók bánatára, a haifai olimpiát. – A szerk.) A házigazda argentinok annál kevésbé örültek a sikerünknek, még a magyar himnuszt sem voltak hajlandók eljátszani a tiszteletünkre. A népes Buenos Aires-i magyar közösség lelkes tagjai pótolták ezt a mulasztást, rengetegen kikísértek bennünket a reptérre, ahol felejthetetlen ünneplésben részesültünk.
Két évvel később, az 1980-as máltai sakkolimpia hajrája még izgalmasabb volt. A magyar és az akkor ismét Karpovval és először Kaszparovval felálló szovjet csapat egyaránt 39 ponttal végzett. A szabályok szerint az úgynevezett Buchholz-pontok döntöttek holtverseny esetén. (Ezt egy csapat, illetve játékos esetében úgy számolják ki a svájci rendszerű tornákon, hogy összesítik az ellenfelei pontszámát.) Ez a szovjeteknek kedvezett. Ránk nézve rendkívül szerencsétlen körülmények között.
Az utolsó fordulót napra pontosan negyven esztendeje, 1980. december hatodikán játszották. A magyarok és a szovjetek is 3,5-0,5-re nyertek. A mieink Izland, a szovjetek Dánia ellen. Nálunk sajnos Sax Gyula rontotta döntetlenre jobb állását, egy peches királylépéssel örökös sakkba tudott menekülni az ellenfele.
A szovjeteknél Kaszparov hibázott, akit Baturinszkij, a központi sakkiskola nagy hatalmú vezére alaposan leteremtett. A „Fekete ezredes”, akit rettegtek Oroszországban, s aki arról kapta gúnynevét, hogy sok kiskatonát ítélt halálra a világháborúban...
Ne feledjük, 1980-at írtunk, még Kaszparovnak is volt oka a félelemre. Ez is magyarázhatja a tettét.
De ne szaladjunk előre! Amikor már felsejlett, hogy a két csapat az utolsó fordulóban azonos eredményt ér el, ezért a Buchholz-pontok döntenek, mindenki számolgatni kezdett. Baturinszkj ezzel a feladattal Kaszparovot bízta meg.
Kiderült, hogy kellően röhejes módon a skót–görög meccs döntött az első helyről. Korábban mi 4-0-ra kiütöttük a skótokat, a görögökkel viszont nem játszottunk. A szovjetek fordítva. Még a 2,5-1,5-es skót vereség is nekünk kedvezett volna.
Már eleve szerencsétlen előzmény volt, hogy a skótok éljátékosa, bizonyos Pritchett nemzetközi mester a pocsék körülmények miatt a verseny közben hazautazott. Ő volt a skótok egyetlen valamirevaló sakkozója, akik talán nélküle is szerezhettek volna másfél pontot, ha Kaszparov nem „szekundál” a görögöknek...
– Én nem láttam, mert a saját játszmámmal voltam elfoglalva, de a többiek mesélték, Kaszparov súgott a görögöknek. Csupán egy adalék ahhoz, hogy Kaszparovot miért nem zártam a szívembe
– elevenítette fel a máig fájó esetet Portisch Lajos.
Végül a görögök nyertek 3,5-0,5-re, s így kerültek másfél Buchholz-ponttal a szovjetek a mieink elé. Így lett oda két év után az újabb arany.
Az 1980-as balszerencse azért is fájó, mert később már nem volt esélyünk a győzelemre. Portisch Lajos a felelősség rá eső részét magára vállalja:
– Utólag visszatekintve el kell ismernem, hogy a nyolcvanas évek közepétől már hanyatlásnak indult a pályafutásom, s nem volt olyan utódom, aki az első táblán hasonló teljesítménnyel az örökömbe léphetett volna.
Portisch Lajos akkor is kitartott, amikor az aranycsapat helyébe lépő új generáció tagjai többször is azon vitáztak, közülük ki legyen az első táblás, s emiatt többször is előfordult, hogy nem a legerősebb összeállításban szerepel a magyar csapat a sakkolimpián.
– 1994-ben szerintem még nekem kellett volna az első táblán játszanom, de engedtem Polgár László nyomásának. 2000-pedig már csak azért vállaltam a válogatottságot, mert kérleltek a szövetségből, mondván, nincs megfelelő ember, aki a negyedik táblán játszhatna. Ez volt az utolsó szereplésem a csapatban – emlékezik hosszú és eredményes pályafutása lezárására.
Portisch Lajos természetesen bizakodik, hogy elnyerjük a 2024-es torna rendezését. Természetesen ő s tisztában van azzal, hogy a magyar válogatott jelenleg nem tartozik az esélyesek közé, de mint mondja, korai még azt latolgatni, mi lehet majd négy év múlva.
Így igaz. Az ő eredménysora, rekordja azonban megmásíthatatlan történelem.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.
A kapusa az elején két büntető hárításával próbálta tartani a lelket a gyatrán lövő társaiban, a szövetségi kapitány elárulta, miért került extázisba.
Marco Rossi kíváncsian figyeli majd, mennyi lehetőséget kap a védő.
Nem lehetett megelőzni a szlovénok klasszisát.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
