Tabuk nélkül a Nemzet Sportolójáról

Kulcsár Győző 1940-ben született és 2018-ban hunyt el. Most egy újabb könyv jelent meg az életéről.

Budapest, 2017. március 6. Kulcsár Győző négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok vívó, mesteredző, sportvezető, a Nemzet Sportolója a Vasas Pasaréti Sportcentrumában 2017. március 6-án. MTI Fotó: Illyés Tibor Fotó: Illyés Tibor

Kulcsár Győző 1940. október 18-án született, s hetvennyolcadik életévé­ben, 2018. szeptember 19-én hunyt el. Egyik dátumnak sincs nemhogy kerek, semmilyen évfordulója, tehát különösebb apropója sem annak, hogy írjunk a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívóról, a Nemzet Sportolójáról, a magyar sporttörténelem korszakos alakjáról.

Ha csak nem az, hogy az életéről könyv íródott. Persze ez is szinte természetes, mondhatni, kötelesség. Kettő is, ami már csak a legnagyobbaknak kijáró tisztesség. Az első, a Párbajtőr Paganini Kő András még 2014-ben megjelent kiváló munkája szép album, míves összefoglalása a nagyszerű sportember pályafutásának. A másodikat Sütő-Nagy Zsolt jegyzi A játék mindig győz címmel. A szerző szándéka szerint regény, ám egyszerre több és kevesebb is annál. Életrajzi adatokra épül, de olykor szabadon szárnyal az író fantáziája.

Ez az oka annak, hogy Zsolnai Győző név alatt szerepel benne a főhős, bár ez mindvégig kissé zavaró, hiszen az események végig a valóságos Kulcsár Győző életútját követik. A történet egyfajta vázát adó öregfiúk-találkozó, a kártyaparti funkció­ja sem egyértelmű, amelynek során Zsolnai feleleveníti élete egy-egy dilemmáját, de fölösleges ezen fennakadni, nem ez a lényeg.

Ahogy a történet beindul, a könyv olvastatja magát. Nemcsak Kulcsár, azaz Zsolnai Győző életét ismerhetjük meg, hanem talán sohasem látott mélységű betekintést nyerhetünk a magyar férfi-párbajtőrvívás aranykorába, a hatvanas-hetvenes évekbe, sőt ennél is többet kapunk: hiteles korrajzot a szocializmus évtizedeinek magyar sportéletéről.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A könyv talán legnagyobb érdeme, hogy nem idealizált, „az idő mindent megszépít” jellegű életírást követ. Nincsenek tabuk. Zsolnai Győző nemcsak a szédítő sikerekről, az olimpiai győzelmekről mesél, hanem a nagy, olykor fékevesztett tivornyákról, az azokat követő – a szerző kedvenc szavajárásával élve – zehernyés ébredésekről, az edzőtáborban összezárt sportolók farkastörvényeiről, a fizetést kiegészítő csempészésekről, a besúgó csapattárshoz fűződő ellentmondásos viszonyról, sőt visszafogottan még Isten-hitéről is; arról tehát hitelesen, hogyan is élt akkoriban egy magyar vívó.

Betekintést nyerhetünk Kulcsár – azaz hát Zsolnai – Győző életének kevésbé ismert szakaszába, az olaszországi másfél évtizedbe, hogyan épített fel egy kisvárosban, Vercelliben szinte a nulláról egy virágzó, olimpiai bajnokot is kinevelő klubot. A hazatérést követő majd két évtized, amelynek során edzőként Nagy Tímeát, majd Szász Emesét is olimpiai aranyhoz segítette, pedig már a velünk élő történelem.

Kulcsár Győző élete, bár villamosmérnöki diplomát is szerzett, szinte kizárólag a vívás körül forgott. Nem spórolja meg azt a vallomást sem, hogy gyakran a családi élet rovására. Sportszakmai kétségein mindig könnyen túllépett, idős korában azzal viszont nehezebben nézett szembe, hogy Viki lányát talán meg kellett volna testvérrel ajándékozni.

Ez persze „csupán” élete személyes rétege, tündöklő pályafutása mindörökre a magyar sportlegendárium egyik kitörölhetetlen, ékes fejezete.

A kisebb bukások, tévedések mit sem vonnak le Kulcsár Győző érdemeiből, sőt csak emelik emberi nagyságát. Élete így kerek egész, regényes történet, ahogy arra Sütő-Nagy Zsolt ráérzett. Like-vadász, többnyire talmi hírekkel átszőtt felszínes korunkban értékálló alkotás, meleg szívvel ajánlható olvasmány.