Kulcsár Győző 1940. október 18-án született, s hetvennyolcadik életévében, 2018. szeptember 19-én hunyt el. Egyik dátumnak sincs nemhogy kerek, semmilyen évfordulója, tehát különösebb apropója sem annak, hogy írjunk a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívóról, a Nemzet Sportolójáról, a magyar sporttörténelem korszakos alakjáról.
Ha csak nem az, hogy az életéről könyv íródott. Persze ez is szinte természetes, mondhatni, kötelesség. Kettő is, ami már csak a legnagyobbaknak kijáró tisztesség. Az első, a Párbajtőr Paganini Kő András még 2014-ben megjelent kiváló munkája szép album, míves összefoglalása a nagyszerű sportember pályafutásának. A másodikat Sütő-Nagy Zsolt jegyzi A játék mindig győz címmel. A szerző szándéka szerint regény, ám egyszerre több és kevesebb is annál. Életrajzi adatokra épül, de olykor szabadon szárnyal az író fantáziája.
Ez az oka annak, hogy Zsolnai Győző név alatt szerepel benne a főhős, bár ez mindvégig kissé zavaró, hiszen az események végig a valóságos Kulcsár Győző életútját követik. A történet egyfajta vázát adó öregfiúk-találkozó, a kártyaparti funkciója sem egyértelmű, amelynek során Zsolnai feleleveníti élete egy-egy dilemmáját, de fölösleges ezen fennakadni, nem ez a lényeg.
Ahogy a történet beindul, a könyv olvastatja magát. Nemcsak Kulcsár, azaz Zsolnai Győző életét ismerhetjük meg, hanem talán sohasem látott mélységű betekintést nyerhetünk a magyar férfi-párbajtőrvívás aranykorába, a hatvanas-hetvenes évekbe, sőt ennél is többet kapunk: hiteles korrajzot a szocializmus évtizedeinek magyar sportéletéről.

A könyv talán legnagyobb érdeme, hogy nem idealizált, „az idő mindent megszépít” jellegű életírást követ. Nincsenek tabuk. Zsolnai Győző nemcsak a szédítő sikerekről, az olimpiai győzelmekről mesél, hanem a nagy, olykor fékevesztett tivornyákról, az azokat követő – a szerző kedvenc szavajárásával élve – zehernyés ébredésekről, az edzőtáborban összezárt sportolók farkastörvényeiről, a fizetést kiegészítő csempészésekről, a besúgó csapattárshoz fűződő ellentmondásos viszonyról, sőt visszafogottan még Isten-hitéről is; arról tehát hitelesen, hogyan is élt akkoriban egy magyar vívó.