Születésnapos az egyik legnagyobb filmrendező, David Lynch

1946. január 20-án született David Lynch, olyan filmek háromszoros Oscar-jelölt rendezője, mint a Radírfej, Az elefántember, a Kék bársony, a Mulholland Drive és a Twin Peaks-sorozat. Ő az egyik legnagyobb hatású amerikai szerzői művészfilmes, aki saját stílust, esztétikát, hangulatot teremtett, neve melléknévvé vált: 2018-ban a „lynches” szó – a „tarantinós” és a „kubricki” oldalán – bekerült az Oxford angol szótárba azzal a definícióval, hogy „szürreális, rejtélyes és horrorisztikus elemek hétköznapi környezetben”. Lynch büszkélkedhet a filmtörténet egyik legtöbbet és legváltozatosabban elemzett (különféle értelmezésekre nyitott) életművével, aminek kulcstémája – e sorok írója szerint legalábbis – a felfedezés, a megismerés vágya, ami pedig a rendező kreativitására vezethető vissza – írja az Origó.

Bydgoszcz, 2017. november 15. David Lynch amerikai filmrendezõ a Twin Peaks címû filmjének bemutatója után tartott sajtóértekezleten, a bydgoszczi 25. Camerimage Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. november 14-én. (MTI/EPA/Tytus Zmiejewski) Fotó: TYTUS ZMIEJEWSKI

Archetipikus tehetségnek számít, akiről ez alapján feltételezhetjük, hogy autodidaktaként vált sikeressé, viszont az eleinte festői ambíciókat dédelgető David Lynch járt filmiskolába, méghozzá az Amerikai Filmintézet (AFI) ösztöndíjasaként. A Fast Forward Program budapesti mesterkurzusán 2017-ben Martin Daniel szkriptdoktor tartott előadást a Mulholland Drive dramaturgiájáról, amit Lynch alighanem mentoráról, Martin Daniel apjától, az AFI forgatókönyvíró gurujától és dékánjától, Frank Danieltől lesett el. Lynch az AFI berkeiben, évek munkájával barkácsolta össze nagyjátékfilmes debütjét, az 1977-es Radírfej-et, ami ma már a kultfilmek prototípusának számít. Lánya, Jennifer dongalábbal született néhány évvel korábban, a filmben pedig egy fiatal apa marad magára újszülött (és torzszülött) gyerekével ebben a fekete-fehér, kafkai lidércnyomásban, ami leginkább a gyerekvállalással kapcsolatos félelmek experimentális horrorja.

A film éjféli vetítéseken futott be nagy karriert, Stanley Kubrick a kedvencének tartotta, Mel Brooks pedig ezután bízta Lynchre Az elefántember rendezését. A testhorrorként ismét jellemezhető filmből ugyan Anthony Hopkins megpróbálta kirúgatni a híresen önfejű Lynchet, de ez a film is sikert aratott: nyolc Oscar-jelölést kapott, köztük legjobb filmként, és Lynchet legjobb rendezőként is jelölték. Ezután ajánlotta fel neki George Lucas A jedi visszatér megrendezését, de Lynch inkább a több függetlenséget ígérő Dűné-t választotta, és még ezzel is hibát követett el. Úgy érezte, eladta magát, és ezzel kétszeresen bukott: rengeteg munkával létrehozott egy olyan filmet, ami nem volt a szívügye, és még sikert se aratott vele. Valami jó azért ebből is származott: a Dűne producere, Dino De Laurentis a Kék bársony alkalmával már megadta Lynchnek a szükséges alkotói szabadságot.

A rendezésért Oscar-díjra jelölt Kék bársony – a két korábbi filmmel ellentétben és a Radírfej-hez hasonlóan – Lynch saját forgatókönyvéből készült: egy levágott fület találó fiatalember és egy pszichopata gengszter (Kyle MacLachlan és Dennis Hopper) konfliktusára épül, aminek tétje Isabella Rossellini nőkaraktere. A Veszett a világ című, menekülő szerelmesekről szóló, meseszerű road movie-járól itt írtunk, az azzal párhuzamosan készített, kultikus és tévétörténeti jelentőségű Twin Peaks című misztikus sorozat pedig Lynch pályájának legnagyobb közönségsikerévé vált, noha nem igazán tudta lekötni az alkotót, aki két évad után visszaváltott a mozifilmes formátumra a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! alkalmával.

Az Útvesztőben című filmje cselekményét Lynch a „pszichogén fúga” típusú amnéziával jellemezte: miután a főhősnek megmagyarázhatatlan felvételeket küldenek saját magáról, Lynch a film felénél lecseréli Bill Pullmant Balthazar Getty karakterére. Még titokzatosabb a tévésorozatnak szánt, de mozifilmként befejezett Mulholland Drive, ami leginkább közkeletű értelmezése szerint egy vágyálom mentális képei után mutatja meg a mögötte rejtőző valóságot. Az Inland Empire pedig Lynch egyik legkísérletezőbb, legimprovizatívabb filmje: három óra hosszú, digitális videóra készült, egyfajta leszámolás Lynch részéről önnön mozifilmes ambícióival.

Hogy Lynch sokkal inkább szinte sztereotipikus művészlélek, nem pedig karrierista (és elsősorban művész, csak aztán filmes), arra jó példa, hogy 2006 óta, azaz tizenöt éve (az Inland Empire óta) nem jelentkezett nagyjátékfilmmel. Nem mintha nyugdíjba vonult volna: még mindig fest, fotóz, újabban zenét szerez, a transzcendentális meditáció reklámarca, 2017-ben debütált tőle a Twin Peaks harmadik évada (benne a nagy port kavart nyolcadik epizód experimentális szekvenciájával, és olyan emlékezetesen eseménytelen jelenetekkel, amilyen a bár felsöprése), valamint jelenleg is látható a Netflixen a Mit tett Jack? című rövidfilmje, amiben maga Lynch vallat egy beszélő, sőt éneklő majmot. Egyfelől jellegzetes Lynch-alkotás – rejtélydramaturgia által mozgatott film noir, csak épp egyfajta komikus mesevilágban – másfelől bizonyítja, hogy alkotójára jó hatással volt a mozifilmek és tévésorozatok világának nyomása.

2018-ban olvashattunk is róla és tőle: magyarul is megjelent az Aminek álmodom című monumentális memoárja, ami már csak azért is érdekesebb egy átlagos emlékiratnál, mert – mint azt Lynch ebben a könyvben is nyilvánvalóvá teszi – ő kifejezetten ösztönösen dolgozó alkotó, akit tudat alatt az élményei, az élete inspirálnak (például filmje erőszakosságát a bűnözés Philadelphiában, ahol korábban lakott). Memoárja szerkezetileg sem akármilyen: a fejezetek első felében Kristine McKenna filmkritikus ír Lynch életéről, és interjúvolja meg nagyjából az összes valaha volt alkotótársát, majd Lynch szinte az addigiakkal párbeszédbe elegyedve mesél a vonatkozó életszakaszáról. E szerkezet inkább problematikus: McKenna interjúalanyai kivétel nélkül diplomatikusan istenítik a rendezőt (bár ha valakiről el lehet hinni, hogy szinte mindenkivel jól kijön, az Lynch), mindenesetre Lynch művészetének titka azért felsejlik a könyvből. Nicolas Cage azt mondta, Lynch úgy instruálta a Veszett a világ forgatásán, hogy „ha te nem érzed jól magad, a közönség sem fogja”, és mintha ő is így állt volna a művészetéhez. Mindig a saját feje után ment, kísérletezett, önmagát szórakoztatta, a flow-élménynek él, és szerencséjére van olyan tehetséges, hogy agymenései mást is érdekeljenek.

Lynch a pandémia alatt újra elővette napi időjárás-jelentéseit (YouTube-csatornáján láthatóak), és ha valaki, ő alighanem képes lesz adaptálódni a filmezési szokások változásaihoz, hiszen már a kétezres évek elején érdeklődni kezdett az internet lehetőségei iránt (már 2002-ben websorozatot készített Rabbits címen), nem is meglepő hír, hogy jelenleg a Netflixre – amit mintha neki találtak volna ki – készít egy új sorozatot.

A teljes cikket ITT érheti el.