A ZZ Top-szindróma

Keserűséggel tölt el, hogy egy zenész halála miatt kell írnom a világ egyik legismertebb és egyben legismeretlenebb zenekaráról. Az apropót, sajnálatos módon az adja, hogy 72 éves korában elhunyt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa.

Fotó: Blain Clausen

Az egyik legismertebb zenekar? Igen, hiszen ki ne tudná, hogy a két frontember szakálla a köldökükig ér?! Jellegzetes a megjelenésük.

Az egyik legismeretlenebb? Igen, hiszen rajongóikon kívül, ki tudna egy számot is mondani tőlük kapásból?!

Tizenkét éves voltam, amikor először hallottam a ZZ Toptól a Legs című számot, azóta is nagy kedvencem, bár egy olyan zenei korszakban született (nyolcvanas évek), aminek általános könnyűzenei hangzásvilágától ma is idegrángást kapok, annyira nem szeretem.

Akkoriban már, ha kicsit késve is, de legálisan lehetett beszerezni – szigorúan bakeliten – ezeket a lemezeket. Ennek a borítóján (Eliminator), a rájuk oly’ jellemző ZZ Top-truck szerepelt, amint szembe világítja a leendő hallgatót. Mi kellett volna még, hogy egy magamfajta rockzeneszerető kis srác elvarázsolódjon: jó zene, menő amerikai kocsi, ami mintha a világűrben repülne... Erről a lemezről végül a Gimme All Your Lovin’ lett a világsláger (de tudom még sorolni a jó dalokat: Got Me Under Pressure, Sharp Dressed Man, I Got The Six...)

A következő lemez csalódás volt, mert zeneileg nagyon elszálltak az űrbe (Afterburner), space-rockot játszottak. A tényleg nem rockos, és tőlük nem elegáns – mondhatni nyálas – Rough boy című slágerrel.

De, legnagyobb megelégedésemre, a ZZ Top-nál is volt „rendszerváltás” 1994-ben. Ez ráadásul Albertfalván a Szellőző Művek előtti 3-as busz megállójában következett be számomra, amikor walkmanembe csaptam az új, kazettán megvásárolt Antenna című albumot, és megszólalt a Pincushion című szám, a maga durva karcosságával – a ZZ Top belépett a '90-es évekbe. Két buszt hagytam elmenni, és visszatekertem a számot, annyira jó (volt). Nem érdekelt, hogy elkések a találkozóról.

Aztán, persze, megismertem a teljes életművüket is, de képzeljék el, majdnem lemaradtam életem egyetlen magyarországi ZZ Top-koncertjéről. Megvoltak a jegyek a PeCsa szabadtérre, pár hete megismert, új barátnőmet akartam elkápráztatni egy élő ZZ Top-koncerttel, de annyira nem ismertük még egymást, hogy egy kocsmában elfröccsöztük, elbeszélgettük az időt. Az órámra nézegetve mindig legyintettem, úgy sem kezdik pontosan a sztárok a koncertet. Húsz percet késtünk, és már javában ment a buli, ők hárman pontosan kezdtek.

Emlékszem, amikor az első lemezüket tinédzserként kézbe vettem, csak néztem a zenészek nevét, nem tudtam, kik ők: Billy Gibbons, Dusty Hill, Frank Beard. Pedig már akkor is az egyik legtökéletesebb (azóta is zenélő, és soha fel nem oszló társaság látszatát keltő) együttes voltak. Összesen két világslágerrel. A már emlegetett Gimme All Your Lovin’-nal és a La Grange-dzsel.

Más számot csak elvétve játszanak tőlük a rádiók, de a Legs köztük van. Holott mennyi jó daluk van még, Istenem...?!

Most, hogy a basszusgitáros, Dusty Hill elment, nagy valószínűséggel a ZZ Topnak is annyi! A bandának ugyanis évtizedek óta az volt az imidzse, hogy van a két szakállas gitáros, és a dobos, akinek Szakáll (Beard) a vezetékneve. A most elhunyt zenész, bár a ritmusszekciót erősítette, de ezzel az egyik alapja és arca is volt a ZZ Topnak.

Mindig is az amerikai, déli (sok latino zenei elemmel fűszerezett) blues-rock vonalat játszották. Ezért, rájuk gondolva, örök kedvencem marad tőlük ez a szám és gondolat: I’m shufflin’ thru the Texas sand, but my heads in Mississippi / The blues has got a hold of me, I believe I'm gettin' dizzy – ami magyarul talán annyit tesz: Fetrengőzöm a texasi homokban, de a gondolataim Mississippiben járnak. Magával ragad a blues, és ettől borsódzik a hátam – ami egy zenei hitvallásnak is tekinthető tőlük. Olyannyira, hogy a ZZ Top nemcsak egy könnyűzenei irányzat egyik legjobb zenekara, hanem stílusteremtő is.

Hadd éljek egy klasszikus kultúr-bonmottal a végén! Bármi történjék is, Dusty Hill halála után a ZZ Top már soha nem lesz a régi.

Így búcsúztak zenésztársai a közösségi oldalukon barátjuktól:

Borítókép: Facebook/ZZ Top