Koponyaűri vérzés miatt megműtik a 60. születésnapja után depresszióval kórházba került Diego Maradonát, minden idők egyik legjobb labdarúgóját.
Nagyot hazudott a dollármédia a Fradi fociakadémiáról
Koponyaűri vérzés miatt megműtik a 60. születésnapja után depresszióval kórházba került Diego Maradonát, minden idők egyik legjobb labdarúgóját.
A legendás argentin futballistát orvosa, Leopoldo Luque tanácsára hétfő óta ápolják egy La Plata-i magánklinikán, és helyi lapértesülések szerint órákon belül megoperálják.
Maradona depresszió miatt került a klinikára, ahol vérszegénységet és kiszáradást is megállapítottak nála. Luque még hétfőn azt közölte, hogy háromnapos hidratálásra van szüksége, de nincs vészhelyzetben és bármikor elhagyhatja a kórházat. Majd kedden arról beszélt, hogy jól reagál a kezelésekre, ám abban bíznak, hogy hajlandó bent tölteni még egy estét.
A Gimnasia vezetőedzőjeként dolgozó Maradona pénteken ünnepelte 60. születésnapját, aznap csapata 3-0-ra legyőzte a Patronato együttesét, de a szakember az első félidő vége előtt távozott a kispadról, ami kérdéseket vetett fel az egészségi állapotát illetően. Luque cáfolta, hogy a koronavírussal fertőződött meg Maradona, noha napokig házikaranténban volt, mivel egy munkatársa a betegség tüneteit produkálta.
A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat.
„Örülök, hogy találkoztunk. Diego Becstelen Maradona vagyok.”
Sokan nem hitték volna, hogy megéli ezt a napot, de múlt pénteken lett hatvanéves Diego Maradona, minden idők egyik legjobb és egyben legbotrányosabb életű labdarúgója, aki Messihez hasonlóan Magyarország ellen mutatkozott be a válogatottban, ám vele ellentétben világbajnok lett Argentínával. Isten keze. Így vált híressé a labdarúgó-történelem egyik legismertebb jelenete, amikor az 1986-os világbajnokság negyeddöntőjében az argentín válogatott csapatkapitánya kézzel ütötte be a labdát Anglia kapujába, amit Ali Bin Nasser tunéziai játékvezető nem vett észre, így Argentína 2-1-re győzött, és nemcsak azt a találkozót, hanem később a vb-t is megnyerte. De nem ez volt Maradona egyetlen kezezős gólja.
– Volt egy a Napoliban is az Udinese ellen – emlékezett vissza Maradona a FourFourTwo-ban megjelent interjúban. – A gól után Zico odafutott hozzám, és azt mondta: „Diego, meg kell mondanod a bírónak, hogy kézzel szerezted a gólt. Különben becstelen vagy”. Én erre kezet nyújtottam neki, és azt válaszoltam: „Örülök, hogy találkoztunk, Zico. Diego Becstelen Maradona vagyok”.
Nagyot hazudott a dollármédia a Fradi fociakadémiáról
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Bejött az élet! Aurelio milliókat kaszálhatott, mióta kijött a börtönből
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
A Fico elleni merénylet után egy férfi megfenyegette a szerb elnököt, hogy ő lesz a következő
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ők is szóba jöhetnek Sztankovics utódjaként a Fradinál – NS-infó
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.