Nem sajnáltatni akarom Lezsák Sándor költőt, de nincs könnyű helyzetben. Igyekezni fölfelé a Parnasszus lépcsőjén úgy, hogy közben a nagyobbik kormánypárt vezető parlamenti politikusa, inkább hátrány, mint előny. Nehéz megküzdeni az előítélettel, hogy nem a magas kapcsolatok magyarázzák a Pilinszky- és Bethlen Gábor-díját – olykor robognak azok a verslábak a maguk erejéből is A kételkedők olvassanak bele a Lezsák-kötetekbe, az a legegyszerűbb. Akár az ünnepi könyvhétre – Lezsák Sándor ma 15–16 óra között dedikál a Kairosz Kiadó pavilonjában – megjelent Színitanoda gyermekverscsokorba; felnőttekhez is szólnak a sorok, csak „fül” kell hozzá. „Nem élhetünk szemlesütve, / Szemembe nézz, ne a földre! / Két szemed a lelked tükre, / fogjunk össze mindörökre! / Kéz a kézben, szem a szemben, / barátságban, szeretetben.”
A tanári végzettségű irodalmár nem tartozik az odamondós politikusok közé. Bulvárújságírók még nem találtak fogást rajta. A Holdról jött ember ha beszélgetne vele, meg nem mondaná, hogy ő a magyar Országgyűlés egyik alelnöke. Még a pulpituson is, mikor plenáris ülést vezet, van benne valami a jámbor pedagógusból. De az impressziókat gyűjtő költőből is biztosan „Aki nem mond igazat, / Szája elé kezet rak, / Hazugságot simogat ” Ezt biztosan a Házból hozta a gyermekkötetbe; akárcsak a másikat: „Szélcsendre is készültem, / nem ücsörgök rémülten: / nyitok ajtót, ablakot, / hámozom a huzatot!” Azt mondja, vannak kiadatlan versei a lakiteleki dolgozószoba asztalfiókjában, de azok majd akkor kelnek életre, ha szerzőjük már csak a pennának él.
