„Török napunk” van ma. Nem csak a mohácsi csata (1526) esett augusztus 29-ére, 15 évvel később Budát is ekkor foglalta el a nagy Szulejmán (1541), akárcsak a hős Nándorfehérvárt (1521). Később is szerencsét hozott a töröknek ez a nap (Nagyvárad, 1660), sőt, a krónikák szerint az ostromlott Buda fölmentésére érkező muzulmán seregek is ekkorra időzítették sorsdöntőnek szánt támadásukat 1686-ban – de akkor már nem segítette őket Allah Bár nem tartunk már sem a töröktől, sem az augusztus 29-éktől, sőt az itt elhunyt Szulejmán szultán hatalmas szobrot is kapott Szigetváron (éppen akkorát, mint Zrínyi Miklós, hm ), kicsit meghökkentünk, amikor pár hónapja pihent agyú idegenforgalmi szakemberek azzal álltak elő: épüljön újjá a hajdani minaret Zrínyi végvárában, merthogy azt „szívesen venné a mai Törökország”. Ráadásul – érveltek a kalmármagyarok – ez jó bevételt hozna az eladósodott Szigetvárnak. Ankara pedig anyagilag is támogatná a régi-új kegyhely kiépítését, hiszen I. Szulejmán szultánt ma is hatalmas tisztelet övezi odahaza.
Mohács gyásznapja jó alkalom, hogy leszögezzük: megbocsátás ide, tolerancia oda, nem kérünk semmiféle „Szulejmán-projektből”. A mi szemünkben a szultán véreskezű agresszor, aki 490 éve e szörnyű napon győzelmi mámorban nézte végig a sátra elé hurcolt kétezer foglyul ejtett vitéz lefejezését. Szulejmán uralkodásának szűk fél évszázada alatt magyarok tízezreit mészároltatta le, százezreket hurcoltatott rabszolgaságba, városok sorát gyújtatta föl, lövette rommá, kiirtotta az Alföldet Retró dzsámikat emelni végvári hőseink sírhantja fölé? Soha!
