Most, hogy a franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray muzulmán közössége megtagadta az algériai születésű, francia állampolgárságú papgyilkos, Adel Kermiche eltemetését (nem szennyezhetik be az iszlámot – mondta az imám), egy hasonló sorsú hazai terrorista jutott az eszembe.
Szamuely Tiborról épp kilencvenhét éve, 1919. augusztus 2-án döntött úgy az osztrák határ melletti Őrvidék közössége, hogy friss holtteste nem kerülhet magyar temető földjébe. Igazi népítélet volt ez a „dicsőséges” Tanácsköztársaság vérengző népbiztosa fölött, aki a kommün 133 napos ámokfutása során egyebet sem tett, mint emberek százait akasztatta föl a törvényesség leghalványabb látszata nélkül, kéjjel. („A vértől nem kell félni – szavalta egyik beszédében. (…) A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket.”) A határnál öngyilkosságot elkövető Szamuelyvel még a halál sem vállalt közösséget. Az osztrák hatóságok a bécsújhelyi izraelita sírkertben akarták eltemetni, ám a felháborodott hitközség ezt nem engedte, így a tetemet még éjszaka visszahozták Magyarországra, s titokban elhantolták a savanyúkúti községi temetőben. Ám gyorsan kitudódott, kit takar a friss hant, a felháborodott emberek pedig hallani sem akartak arról, hogy a temetőjükben porladjon a nevezetes hóhér. Az elöljáróság kénytelen volt exhumálni a Lenin-fiúk vezérét, s a következő éjszakán ismeretlen helyen, távol a falutól kaparták el. Rákosiék, Kádárék éveken át kerestették hamvait, hiába – így aztán „csak” utcákat, laktanyákat nevezhettek el példaképükről. A papgyilkos Adel Kermiche-ről talán egy sötét sikátort nevez el az Iszlám Állam.
