Nem kell mindjárt elájulni a női magazinok címlapsztárjaitól, bármennyire combosak, bögyösek is – néha trükkök sokasága van mögöttük. Fotós-szerkesztő-látványcsináló ismerősömtől tudom, ravasz számítógépprogram segítségével formálják vonzóbbá az elsőoldalas sztárleányt. (Ha kell, nagyobb kebleket helyeznek a blúzába, csökkentik az orrméretét, magasabbra teszik a fülcimpáját, meg a felgyülemlett fogkövet is eltüntetik a mosolygó szépség szájából, ha arra van igény.) Képszerkesztő kolléga olyan hölgyideált csinál nekünk az első oldalra, amilyet csak akarunk.
Nem most találták ki a szerkesztett sztárfotót. Idősebbek még emlékeznek a joviálisra retusált Rákosi Mátyás bibircsókmentes bőrfejére, öntudatos, elvtársi mosolyára, amellyel meg akart győzni bennünket a tudományos szocializmus, a békekölcsön és az első ötéves terv előnyeiről. Kádár János május elsejei plakátportréján is sokat dolgoztak a pártkozmetikusok. Arról az embert próbáló igyekezetről már nem is szólva, ahogyan a moszkvai kollégák a leépült Leonyid Iljicsből naprakész, fitt Brezsnyevet formáltak.
Mondom, nem új ez a szakma, az ember ősidők óta előszeretettel alkalmazza a kozmetikát: púdert, méhpempőt, pirosítót használ, erőnek erejével azon van, szebbnek, elérhetetlenebbnek tüntessen fel politikust, hadvezért, mellbajnoknőt. Valakik valamiért mérföldes távolságot akarnak húzni a VIP-figurák és a kétkezi emberek közé, legyen valami, amitől kétségbeesik a háromgyermekes családanya meg a munkában megráncosodott, két műszakos szövőnő – íme, itt van a számítógép csinálta, nagybetűs NŐ, őt kell utolérni.
Nyugi, lányok, asszonyok! Kacagjunk Mű Sylvián!
