Szeminárium

A napi aktualitását ugyan nem árulja el, de Trianon kapcsán dühöng/szellemeskedik Haskó László a csütörtöki Népszavában (Trianon ünneplése).

A napi aktualitását ugyan nem árulja el, de Trianon kapcsán dühöng/szellemeskedik Haskó László a csütörtöki Népszavában (Trianon ünneplése). „Mit akarunk a határokkal (vagy mit nem), amelyek már 15 éve nincsenek? (…) Az orbáni új »keresztény« kurzusnak van szüksége arra, hogy ezt a százéves üszkös hazugságot felszínen tartsa. (Krisztus bocsássa meg, hogy őket ideiglenesen kereszténynek nevezem. Korbáccsal beszélne velük, mint egykor a kufárokkal.)” Természetesen az sem derül ki, miből következtet a jól értesült szerző Krisztus korbácsolási szándékára a magyar kormánnyal szemben – de ezen most lépjünk túl. Haskó-írásoknál nem ritka a logikai bukfenc. Plusz meleg van piszkosul, ilyenkor a demagógkromoszómák is zablájukat veszítik.

Kövessük tovább a szenvedélyes cikkírót, mert folytatódik a történelmi tárlatvezetés. „Kis hazánk az Európai Unió tagja, 100 év előtti fegyvertársainkkal és ellenségeinkkel együtt. (…) mehetünk Tusványosra is, még onnan az egész világra átkokat szórni is, hagynak bennünket azok a bitang románok.” (A bitang szó irónia akar lenni…) Hogy a fejüket kapkodó, nem marxista emlőkön nevelkedett olvasók is megértsék a leleplező tanulmányt, a szerző lábjegyzettel kedveskedik. „Csak a »régi dicsőség őrzése« és újjáélesztésének ígérete hoz nekik szavazatokat. Ehhez történelmet kell hamisítaniuk.” Ennél is nagyobb baj, kesereg Haskó történész, hogy sokan hisznek – legalább a nosztalgia szintjén – a régi dicsőségben. „Elérzékenyülnek az 1930-as években keletkezett rossz operetten, a székely himnusszá avanzsáltatott búsmagyar nótán.” És mondja, mondja…

Rossz lehet ma Haskónak lenni.