Borzasztó érzés lehet, amikor a politikust azzal szembesíti a riporter, hogy ő, illetve pártja legutóbb épp a mostani ellenkezőjét mondta a mikrofonba, kamerába – akkor most hogyan van ez? Különösen televíziós beszélgetések élő adásaiban kellemetlen az ilyesmi, amikor leplezni se lehet, mennyire irul-pirul a kuncsaft, hiszen le-föl ugrál az ádámcsutkája, kiveri a veríték, miközben egyvégtében a vizét kortyolgatja. Mellébeszélni, kikerülni a választ ilyenkor nagy rutint igényel – meg persze olyan műsorvezetőt, akivel ezt meg lehet csinálni…
Mostanában ezeknek a nagy szembesítéseknek az idejét éljük. Alig múlik el nap pártszóvivők, „hírmagyarázók” hebegő-habogó attrakciói nélkül. Minap Stummer János, a Jobbik kampányfőnöke kapkodta sápadtan a levegőt a köztévé stúdiójában. (Ő volt az a furfangos legény, aki az emlékezetes ellenzéki „tévészékház-látogatás” legmozgalmasabb pillanataiban kilopózott a dohányzófolyosóra, és megnyomta a tűzjelzőt; úgy okoskodott, ha már követeléseiket nem tudják beolvasni, legalább a műsorfolyam szakadjon meg, a dolgozókat pedig evakuálják az épületből.) Arra lett volna kíváncsi a műsorvezető, miként van az, hogy miközben másfél-két éve még sértődötten tiltakoztak a párt irányváltásának a gyanúja ellen is, mára szinte teljes a baloldallal való összeborulás. Erre tessék mondani valamit, javasolta a szpíker.
Az ember szinte megszánta az asztal túlsó felén fészkelődő politikust. – Megváltozott a helyzet – nyögte ki végül szegény Stummer, aki ebben a pillanatban kísértetiesen hasonlított Karinthy rossz tanulójára. Bár Neugebauerban azért volt valami szeretnivaló…
