Kertész Ákos szépíró 2011-es mondatai ma is itt rezonálnak. Egyik zsengéjében azt fejtegette, a magyar „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot”. (Írása kedvezőtlen visszhangot kapott a hazai olvasótábortól.)
Minap Halmai Gábor, a kiérdemesült SZDSZ alkotmányjogásza írt hasonlókat az Élet és Irodalomban: „Orbán bizton építhetett arra, […] hogy az idősebb, kevésbé iskolázott emberek hajlamosak vonzódni a hagyományos kulturális értékekhez, nacionalista és xenofób célokhoz, ódivatú nemi szerepekhez, elutasítani a társadalom perifériájára szorultakat, menekülteket.” Segítek értelmezni: a Fidesz szavazói őrzik hagyományaikat, fontos számukra a család, és nem kívánnak a népességcsere folytán eltűnni. (Halmai Gábor volt az, aki az Országos Választási Bizottság elnökhelyetteseként 2010 tavaszán körömszakadtáig akadályozta az elsöprő Fidesz-győzelem közzétételét.)
Nagyjából ugyanezt írta pár hete a lap főszerkesztője, Kovács Zoltán is, aki szamárságnak tartja Orbán Viktor állítását, hogy jogállamisági ügyek megítélésére a magyarok ugyanúgy képesek, mint bármely más európai nép. Így érvelt: „Věra Jourová […] is arra a megállapításra jutott, hogy az Európai Unió magyar polgárai »nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.” Hasonlóan látja a Fidesz szavazóit Bruck Gábor, volt SZDSZ-kampányfőnök is, ő a Népszavában bölcselkedett: „A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami a kocsmától a templomig terjed.”
Mindezt csak azért gereblyéztem össze, hogy tudjuk: ha nyernek, ezt a felsőbbrendű csapatot is magukkal hozzák Gyurcsányék.
