idezojelek

Bangónét futtatják

Jobb kötözködni való híján Kálomista Gábor Elk*rtuk című alkotásán keresett fogást a szocialisták pankrációs asszonya minap a Parlamentben.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Jobb kötözködni való híján Kálomista Gábor Elk*rtuk című alkotásán keresett fogást a szocialisták pankrációs asszonya minap a Parlamentben. Pontosabban azt nehezményezte Bangóné Borbély Ildikó, hogy milyen tanterv alapján, milyen célból nézették meg középiskolás gyerekekkel a filmet. Aggodalmaira Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki szerint nem árt senkinek, ha megnézi. Sőt a fiatalok javára szolgál, mert akkor még nem is éltek, nem ismerték ezt az időszakot. Rétvári két mozijegyet is mellékelt a méltatlankodó asszonykának, aki azonban látványosan visszaadta azokat. („Úgy látszik, nem akarja a valósággal megzavarni a gondolkodását” – vélekedett közösségi oldalán az államtitkár.)

Attól tartok, Ildikó asszonynak meggyőződése, hogy remekül teszi a dolgát. Ennek megfelelően ő a legharsányabb a „sajtós” eseményeken. Hol látványtervezőt alakít, aki megfekteti harcostársait a köztévé kövezetén, máskor kortárs festőt, aki a Váci úton randalírozva telefonfülkéket mázol össze. Előfordult, hogy „katonai szakértőként” kijelentette: szamárság honvédséget tartanunk idehaza. Tőle tudjuk azt is, hogy az édesanyák eredendően baloldaliak.

Arról nincs hír, miért mindig a hőbörgő asszonykát küldik az arénába az elfekvőben nyöszörgő szocialisták. Az ember azt gondolná, hogy a laposra vert párt vezetése a tragédiasorozatok nyomán visszahívja a porondról legaggasztóbb káderét. De nem. Újra és újra őt küldik az első vonalba. Lehet, hogy elfogyott a regiment? Netán ő lenne az MSZP arca? Vagy csak azért, mert nem akad a szocialistáknál, aki kimondaná: ezt elk*rtuk.

Borítókép: Bangóné Borbély Ildikó (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
BORBÉLY ZSOLT ATTILA avatarja
BORBÉLY ZSOLT ATTILA

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.