Az ellenségem sem állíthatja, hogy valamelyik irányban elfogult lennék, kezdi saját bevallása szerint „utolsó írását” Kaltenbach Jenő expolitikus. Ha kinevetgéltük magunkat a Fővárosi Közgyűlés egykori frakcióvezetőjének (LMP, majd Párbeszéd) Cavintonért kiáltó „függetlenségén”, olvassuk csak tovább a búcsúcikket, hiszen szerzője az igazság kimondását ígéri! A dolgozat esszenciájából idézek: „Az ország lakosainak közel fele egy minden szempontból alkalmatlan, sőt súlyosan ártó, bűnös rezsimnek hódol. A másik fele meg ezt a helyzetet […] nem tudja a maga javára fordítani. Inkább szerencsétlen kiválasztási folyamatot alkalmazva, rossz személyi döntésekkel, ügyefogyott, széteső, kontraproduktív kommunikációval a kezdeti kedvező helyzetet is lerontja.”
Mint tudjuk, a liberális ideológiához kapcsolódó személyiségzavar egyik fontos tünete, hogy az érintett minden tekintetben mértékadónak gondolja magát. Bizony hősünk, az egykori kisebbségi ombudsman sem kivétel. Aki engem valamiért A tanú Bástya elvtársára emlékeztet. („Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”)
Az írás vége a fájdalmas, elkerülhetetlen felismerésé: „A magamfajta, bizonyos mértékig kívülálló civil – kesereg a kétségbeejtő Jenő – megpróbál figyelmeztetni, de ezzel csak azt éri el, hogy a végén leárulózzák és a nyakába varrják a kudarcot, mert itt mindig más a felelős. Úgyhogy viszlát áprilisban!”
Jenőnk közösségi oldalának kommentelői vigasztalhatatlanok. Leghülyébbjük az éleslátó és elfogulatlan kritikust siratja Jenőben, akinek önként vállalt szilenciuma valóságos csapás az igazságra szomjazó demokráciára.
Esküszöm, jobb mint a Sas-kabaré.
Borítókép: Kaltenbach Jenő (Fotó: MTI/Beliczay László)
