Újabb tranzitzónás perben marasztalta el a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bírósága – jelenti közleményében ujjongva a Magyar Helsinki Bizottság –, miután „egy menedékkérő anyát és négy gyermekét 17 hónapon át tartották jogellenesen fogva”. Fogva tartás? Már ennyiből is nyilvánvaló, hogy az elvarázsolt gyülekezet vagy nem látott még tranzitzónát, vagy csak szimplán hazudós. (Az utóbbira tippelek.) A röszkei tranzitzóna sosem volt bezárva. Az oda betérő bármikor kimehetett, elmehetett – visszafelé, Szerbia irányába. Milyen „fogva tartás” az ilyen? Mellesleg az egész már a múlté, a kormányzat fölszámolta a tranzitzónát. (A kedves érkezőknek immár az illetékes külképviseletekre – esetünkben a belgrádi nagykövetségre – kell elfáradniuk a szükséges papírokért. Úgy hírlik, ott már nincs tolongás, hiszen se koszt, se kvártély.)
Ez esetben az a fogva tartás, amikor az embert a hülyesége tartja fogva. Vagy a rosszindulata.

Csak tudnám, mitől „magyar” ez a demokrácia fölött őrködő Helsinki Bizottság? (A határon túli magyarság kálváriái hidegen hagyják a szamaritánus gyülekezetet.) Sokat elárul róluk az alapító elnök egyik nyilatkozata. Kőszeg Ferenc nemrég azon merengett, mikor volt Magyarországnak a legrosszabb híre a világban. A fehérterror idején? A Nagy Imre kivégzését követő hetekben? Dehogy, közli a „megfejtést” Kőszeg, „Mindkét gyalázatot felülmúlja a déli határkerítés.” No comment.

Mindenesetre most újabb euróezreket – ezúttal tizenkettőt – fizethetünk. Csupán azért, mert tettük a dolgunkat: őriztük Európa schengeni határát. A józan ész határait őrzi-e valaki?