A képek alapján a találkozón Pressman mellett Cseh Katalin (Momentum), Harangozó Tamás (MSZP), Arató Gergely (DK) és Ungár Péter (LMP) is részt vett.
Továbbá fetűnt Léderer Sándor, akinek a nevével fémjelzett K-Monitort már a kezdetek óta támogatja Soros György legfőbb alapítványa, az Open Society Foundations (OSF). Léderer közéleti pályafutása 2000. november elsején egy keresztfűrészeléssel kezdődött. A városligeti Regnum Marianum templomot a Rákosi-korszakban, 1951-ben bontották le, és a Felvonulási tér vette át a helyét. A templom helyét később egy emlékmű jelezte, ennek fakeresztjét fűrészelte le és látta el egy vörös csillagos rajzzal Léderer Sándor négy társával együtt. Műve mellé odaírta: Budapesti Felszabadítási Front. Léderer egyébként a bíróságon tagadta, hogy előre kitervelték volna a bűncselekményt, és azt mondta, hogy „csak úgy” volt nála fűrész.
Pressman találkozóján részt vett Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke is. Ahogy azt korábban lapunk megírta, a szervezet régi hazai zászlóshajója a Soros-hálózatnak.
A Magyar Helsinki Bizottság 2021-ben 168 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Intézettől, 153,4 millió forintot a Sigrid Rausing Alapítványtól és 122 millió forintot adományozott a szintén Soros-közeli Oak Alapítvány, továbbá több mint negyedmilliárd forinttal nőtt az eszközállományuk 2021-ről 2022-re.
– A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az amerikai szenátorok magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva.
– Olvastam itt az amerikai méltatlankodást, hogy nem fogadtuk őket miniszteri szinten. Azt szeretném kérni, hogy próbáljuk már meg felkutatni a krónikákban, melyik volt az az utolsó magyar parlamenti képviselői delegáció, amit az Egyesült Államokban egy amerikai miniszter fogadott
– mondta a tárcavezető. Továbbá hangsúlyozta, hogy amikor korábban hasonló delegációkat fogadtak, akkor olyan volt, mintha beiratkoztunk volna egy államvezetés kurzusra, s a találkozó alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy egyébként hogyan kéne Magyarországot kormányozni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!