Miközben nagyjából egy évszázada bosszankodunk miatta, most vasárnap is át kell állítanunk az óráinkat (ezúttal előre); holott évtizedek óta egyvégtében arról beszélnek, hogy az EU hamarosan eltörli az egész cirkuszt. A rutinos, még a klasszikus uborkagörbület-rendeleten edződött olvasó nem lepődik meg a hír hallatán, noha egy brüsszeli felmérésből is kiderül, az uniós polgárok elsöprő többsége már régen felhagyna a mutatók ide-oda tekergetésével. Az Európai Bizottság ennek ellenére idén is levette a napirendről a kérdést – ej, ráérünk arra még! –, minden marad a régiben. (Arra azért szakítottak időt, hogy – mint Hegyi Zoltán kollégám írja – „az orrunkra tekerjék a palackok kupakjait és a világháború szélére lökjék a kontinenst”.)
A kardiológusok viszont egybehangzóan állítják, minden, ami az alvásidőnkbe belegázol, növeli a szív- és érrendszeri kockázatot. Márpedig az óraátállítás épp ilyen. Kimutatott tény az is, hogy a mutatóállítgatás utáni első munkanapokon nagyjából tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma. Az orvosok mellett a kétkezi emberek zöme sem örül az örökös módosításoknak, és akkor még finoman fogalmaztam. (Ingerültebbek az ötletgazdák szüleit is szóba hozzák ilyenkor.) Egy, a közelmúltban végzett fölmérés szerint a magyar lakosság elsöprő többsége (85 százaléka) ellenzi az óramutatók igazgatását. Az Egymillióan az óraátállítás ellen elnevezésű csoport – már ilyen is van – számos fórumon jelezte: kapitális marhaságnak tartja az egész óramacerálást. Annak a fülét kellett volna csörgőre húzni, aki kitalálta ezt annak idején.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
