Kövér a hibás

Kuncze úgy látja, az ellenzék Kövér László miatt jobb híján különféle performanszokkal kénytelen felhívni magára a figyelmet.

2021. 06. 07. 5:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kuncze Gábor egykori SZDSZ-pártelnök és humorista szerint Dobrev Klára lenne a legrátermettebb a miniszterelnöki posztra, mert ráférne egy kedvesebb mosoly, egy csendesebb hang erre az Orbán sújtotta országra. Egyéb épületes marhaságot is mondott a DK hangosanbeszélőjének, a Nyugati Fénynek nyilatkozó szakértő. Nekem legjobban az Országgyűlés munkájával kapcsolatos gondolatai tetszettek, ideemelek néhányat. „A parlament ma nem ellenőrzi a kormányzatot – kesereg –, az Országház ma nem az értelmes viták színhelye, hanem a bohóckodás és a gyűlölködés temploma. Elborzadva látom, mivé lett az, amit annak idején nagyon sokan közösen kezdtünk el építeni. (Szerintem az Steindl Imre csapata volt – P. Gy.)

„Beteg dolog, amit Kövér László a parlament élén művel” – közli az interjúalany. (Nem az ismert randalírozók – Jakab, Hadházy, Szabó Tímea, Tordai, Bangóné és mások – művelnek beteg dolgokat, hanem a házelnök. Kuncze szerint.) „Milyen alapon oszt ki sokmilliós büntetéseket? Neki a parlament tekintélyét kellene óvnia” – méltatlankodik a volt belügyminiszter (akinek országlása alatt hetente robbantott, leszámolt és gyilkolt a virágkorát élő magyar maffia). Kuncze úgy látja, Kövér rossz feltételrendszert teremtett a Házban, ezért az ellenzék jobb híján különféle performanszokkal kénytelen felhívni magára a figyelmet. Szegény Jakab Péter például krumpliszsákot kénytelen az ülésterembe cipelni, a DK-s ápolt Varga Zoltán horganyzott ereszcsatornát, Hadházy lószerszámfeliratokat stb. Pár éve Zagyva György Gyula szamurájkarddal az oldalán masírozott be a Házba.

Kár ragozni, Kövér a hibás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.