Születésnapra

Ma tizenhárom éve – 2006. szeptember 17-én – szivárgott ki az őszödi beszéd. És tizenhárom éve merengünk azon, vajon mit keres még mindig a magyar politikában Gyurcsány Ferenc.

Ma tizenhárom éve – 2006. szeptember 17-én – szivárgott ki az őszödi beszéd. És tizenhárom éve merengünk azon, vajon mit keres még mindig a magyar politikában Gyurcsány Ferenc, ez a félresikerült cirkuszi porondsegéd, akinek penetranciája, hazudozásai azóta beépültek, beleégtek a magyar politikába. Elképedve figyeljük napi bohózatait és azt, hogy azóta is abban a hitben él: balatonőszödi trágár kirohanása a magyar politikai retorika csúcsa volt. Egy politikus, aki foglyává vált saját „igazságbeszédének”. Ha rajta múlna, talán érettségi tétel lenne a trágáriáda. Döbbenetes, de hívei is vannak a penetráns embernek. Ők azok, akik ma is szellemi talppontként emlegetik az obszcén szózatot, Kossuth ceglédi beszédéhez hasonlítják, előadóját a ma Cicerójának nevezik… Az sem zavarja őket, hogy kétségbeejtő vezérük beszéde nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nemzeti oldal a következő választáson elsöprő győzelmet arasson. (Sokan még mindig azon rágódnak, vajon ki vagy kik és hogyan szivárogtathatták ki a szocialista frakcióülésről Gyurcsány lesújtó szózatát. Mintha nem mindegy lenne, hogy Szamuely páncélvonata eredetileg is vörös pöttyös volt-e vagy csak a vértől lett olyanná…) Az „őszödi beszéd” fejezetcímmé ásta le magát a kor trágárpolitikai rekvizitumai közé.

A legdöbbenetesebb, hogy Gyurcsány ma is igét hirdet a magasból. Tegnapi szózatából idézek: „Orbán szerint a keresztény szabadság lényege, hogy az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, amely a közösség javát is szolgálja. (…) Ez, kérem, a gazemberek hitének megteremtése.”

Kell még valamit mondanom, Ildikó?