A pánikkeltők felelőssége

Nem értem az MSZP és az SZDSZ politikusai által gerjesztett (ál)hisztériát, amelyet a státustörvény alkalmazásáról aláírt magyar–román egyetértési nyilatkozat kapcsán indítottak. Most nem azt szándékozom megvizsgálni, hogy tényleg elözön-li-e az országot az olcsó román munkaerő, avagy nem – megteszik ezt helyettem mások, akik jobban értenek ehhez. Egy másik szempontot szeretnék figyelmükbe ajánlani azoknak, akik hajlamosak az amnéziára. Fura fintora a sorsnak, hogy épp azokat az értékeket és elveket vagyok kénytelen számon kérni az aggodalmaskodóktól, amelyekre ők annyira büszkék – máskor.
Kezdjük azzal, hogy jó volna elolvasni, miről folytak viták mondjuk ötvenhat telén az osztrák és német sajtóban. És miről a nyolcvanas évek végén, amikor elindult a magyar áradat Gorenjét venni, vagy eladni az olcsó munkaerőt odaát. Szívesen beleszagolnék az említett időszakok itthoni közhangulatába is, hogyan gondolkodtak az osztrákokról, németekről azok, akiknek földönfutó családtagját befogadták az ottaniak, és mekkora segítség volt a Nyugatra ingázó családtag által megkeresett pénz később. És érdekelne, milyen volt szembesülni a felirattal a bécsi üzeltekben: Magyarok, ne lopjatok!
Egy felelős politikusnak a kampánycélú hisztériakeltés helyett talán azon kellene fáradoznia, hogy elmagyarázza a köznek: eddig rajtunk segített a világ, de most rajtunk a sor, hogy másokon segítsünk. Adományokat kapó országból lassan – hála Istennek! – adományokat adó országgá fejlődtünk. Eddig innen vágytak el az emberek, most már ide vágynak mások. Értéke lett a forintnak, a környező országok zömében arra vágynak, hogy itt keressenek pénzt és/vagy itt költsék el azt. Idő kérdése, hogy a keletről érkező munkavállalók mellett célországa leszünk a távoli földrészekről érkező menekülteknek is, akik eddig csak nyugat-európai ugródeszkaként tekintettek Magyarországra. Számolnunk kell azzal, hogy a magyar munkaerővel be nem tölthető állásokra idegenek érkeznek, s a mi érdekünk is, hogy szívesen jöjjenek ide.
A folyamatokat lehet és kell is szabályozni – de kampánycélok miatt félremagyarázni, pánikot kelteni tisztességtelen dolog. Hiszen a politikusok is tudják, mert hát ez a mesterségük, hogy az ország státusa megváltozott. Egy év múlva például a nemzetközi előírásoknak megfelelően a magyar költségvetésnek egy meghatározott hányadát külföldi segélyezésre kell fordítani. Akkor is, ha még mindig volna itthon helye a pénznek.
Egy évtizednyi munka árán elértük, hogy immár nem mi vagyunk a szegény rokon a nemzetközi világban. A segélypéldánál maradva: elmúltak azok az idők, amikor ingyen vehettünk részt különböző konferenciákon, most már nekünk is fizetni kell, mint a többi „normális” országnak. Lassan azt is elvárják, hogy donorként lépjünk fel a különféle világméretű akciókban, a kabinet ezt az elvárást ismerte fel, amikor százmillió forintnyi összeget különített el az afganisztáni menekültek segélyezésére. Kiváncsi vagyok, mikor kezdi ki valamelyik demagóg ellenzéki ezt a gesztust.
Az elmúlt időszakban egy magyar nemzetközi segélyszervezet munkatársaként több bajban levő országba eljutottam. Jó érzés volt azt tapasztalni, hogy jelen vagyunk a gazdagok között. Nekünk nincs hagyományunk a segélyezésben, de lassan eltanulhatjuk a profik titkait. Ők úgy csinálják: először az önkéntes humanitárius munkások mennek a szenvedőkhöz, akik a segítség mellett felmérik a terepet. Amikor enyhül a baj, a tapasztalataikat, a tudásukat és nem utolsósorban az adományoknak köszönhető kapcsolati-bizalmi tőkét átadják az üzeletembereknek, akik immár piaci alapon pénzt csinálnak belőle. Minekünk is adott a lehetőség újragondolni a múltat az egykori szocialista tömb gazdaságilag elmaradott országai – Vietnam, Kambodzsa, Észak-Korea (az éhínség sújtotta országról írt riportunkat a Hétvégi Magazinunkban találják – a szerk.) számára mi „gazdag rokon” vagyunk. Ha most nem sajnálunk pár forintot a rokonság megerősítésére, komoly hasznunk lehet belőle akkor, amikor piacukat megnyitják majd a külföldiek előtt.
Megeshet, az ellenzék számára rossz hír, ha gazdaságilag és nemzetközi befolyásban erősödik az ország. De ha már így alakult, talán meg kellene próbálniuk emelt fővel elveszíteni a választásokat.