A balliberális médiumokban tevékenykedők nagy része teljesen értelmetlennek – sokuk egyenesen őrültségnek – tartja a médiaegyensúly követelését. Nekik a mostani szituáció is megfelel, hiszen ehhez képest minden külső szabályozás csak rontana a jelenlegi helyzeten. További ellenérv, hogy a spontánul kialakult viszonyok megváltoztatására senki(k)nek nincs sem erkölcsi, sem jogi alapja.
Anélkül, hogy e kérdéskörben állást foglalnánk, nézzük, mi hangzott el az RTL Klub Heti Hetes című műsorában 2001. november 24-én. A műsorban összesen 16 hír, illetve esemény került kommentálásra. Ebből kilenc (56 százalék) eleve olyan hír volt, ami után logikailag csak a kormánypártokhoz tartozók, vagy maga a kormány kerülhetett terítékre. Szexuális orientáltságú volt három kérdés (19 százalék), míg a maradék négy téma (25 százalék) a kis színes vagy a blődli kategóriájába tartozott.
A jobb sorsra érdemes műsorvezető egy olvasói levéllel kezdett, ami egyrészt az őket nem kedvelők primitívségét volt hivatott bizonyítani, másrészt erősítette a jelenlévőkben amúgy is meglévő összetartozás-érzést. „Szóval valószínűleg szeretik a műsorunkat, de nem mindenki…” A közvetlen hangulatról árulkodik, hogy Hernádi Judit viccesen „mucikának” szólította Friderikuszt. Már a műsor elején (véletlenül?) előkerült a „kavicsbányaügy”, majd folytatódott a teljesen torz társadalomkép felvázolása. Ha valahol könyvtár épül, annak az az oka, hogy fideszes a polgármester. Az ellenzéki politikusokat a kormánypártiak nem hagyják szóhoz jutni, kiüldözik őket az egyetemekről. Friderikusz Sándor szerint a kormány három évig azt hitte, hogy nincs szüksége a vállalkozókra, a munkaadókra és a munkavállalókra. Farkasházy Tivadar túl változatosnak tartja „Viktor nacionáléját”, azt sugalmazva ezzel, hogy a miniszterelnök lényegében elvtelen. Természetesen szó esett Grespik Lászlóról is. Aztán következett a Defend Security Vagyonvédelmi Kft. Itt ismét Hernádi Judit tett ki magáért, aki meseszerű elemeket használva beszélt összeviszsza hosszú percekig. A konzervtaps mindenesetre nem maradt el. Schlecht Csaba ügyének tárgyalásakor Friderikusz Sándor kíváncsisága rendkívüli méreteket öltött. Kövér Szilárd nevét meghallva rögtön rákérdezett: „…nem a Kövér Laci testvére?” Előkerült a legújabb gumicsont, az Andrássy út 60. szám alatt hamarosan megnyíló terrormúzeum ügye is. Az urak kategorikusan közölték, hogy ez nem demagógia, majd gondosan kiszámolták, hogy a múzeum kialakítására szánt öszszegből hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni…
Érdekes, hogy az egész műsor alatt zavartalanul folyt a távollévő Havas Henrik ironikus formában történő sztárolása. Ugyancsak az önreklámozás kategóriájába tartozott az a közérdeklődésre számot tartó hír, miszerint Liptay Claudia ki akarja herélni Jáksó Lászlót.
A Heti Hetesnek ráadásul úgy sikerült ezt a szép eredményt produkálnia, hogy két állandó „megasztárja” hiányzott: már utaltunk rá, hogy az általunk elemzett adásban nem volt jelen az egyébként rendszeresen jókat zsidózó és buzizó Havas Henrik, valamint a gátlástalanul káromkodó és értelmiségi manírokkal operáló Verebes István.
Az elhangzottak alapján a résztvevők egyértelműen a posztkommunista–szocialista baloldallal és a balliberálisokkal szimpatizálnak. Pártpreferenciákra lefordítva ez azt jelenti, hogy a Heti Hetes szereplői egyértelműen az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vonzódnak. Az általunk vizsgált műsorban az Orbán-kormánnyal kapcsolatban csak és kizárólag negatívumok fogalmazódtak meg, míg az ellenzéki személyiségek vagy pártok vagy sehogy, vagy kizárólag pozitív szövegkörnyezetben fordultak elő. A műsor készítői és résztvevői még a látszat szintjén sem óhajtottak méltányosnak, elfogulatlannak, kritikusnak vagy tárgyilagosnak látszani. Úgy tűnik, elképzelni sem lehet akkora botrányt a politikai baloldalon, ami elérné az RTL Klub műsorkészítőinek ingerküszöbét. A Heti Hetes általunk vizsgált adása nem volt más, mint egy kabaréműfajba bújtatott, ötlettelen, erőltetett, személyeskedő és mesterkélt baloldali politikai propagandaműsor. Külön vizsgálat tárgya lehetne, hogy ezt a nézők hány százaléka veszi észre?
Hogy az RTL Klub tulajdonosai tudnak-e minderről, s ez a végeredmény megfelel-e az elvárásaiknak – nos, erről nincsenek információink.
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén