A szocialista kampánystáb boszorkánykonyhája

Az alábbiakban bepillantást nyerhet az olvasó a Magyar Szocialista Párt kampánystábjának boszorkánykonyhájába. Az itt leírtak nem valós események, hanem a szerző fantáziájának termékei. Bárminemű hasonlóság az MSZP igazi kampányával a legkevésbé sem a véletlen műve.
*
Egy tavaszias hangulatú februári hétfő az időpont, reggel nyolc óra körül. Helyszín az MSZP Köztársaság téri székháza. Kovács László pártelnök éppen eligazítást tart a kampánystáb tagjainak. Medgyessy Pétertől azt tudakolja, hogy felkészült-e az aznapi programra. A tervek szerint a mai kampánykörútjának első állomása a Keleti pályaudvari aluljáró, ahol várhatóan tucatnyi tévékamera társaságában néhány szót vált majd az ott fagyoskodó hajléktalanokkal, megoldási lehetőséget ígérve a bajaikra. Van azonban egy probléma: kétnapi gyakorlás után sem tudta begyakorolni azt, hogy riadt, részvétteljes pillantást vessen a szerencsétlenekre. Kovács dühösen fordul Gál J. Zoltánhoz:
– Miért nem készültetek még el? Gyorsan végezni kell ezzel a programmal, mert tizenegykor már Salgótarjánban kell lenni a Boldvai Laci által megszervezett fórumon.
– Sajnos, nem megy a részvétteljes tekintet, védekezik az idegesen toporgó Gál junior. Hiába próbáltunk el minden lehetséges szituációt, a Peti teljesen részvétlen maradt.
– Volna egy ötletem, szólal meg a háttérből Baja Ferenc pártigazgató vékony hangja. Mindenki feléje fordul. Mi lenne, ha arra a szörnyű pillanatra gondolna, amikor a Fidesz kirúgta a tb-önkormányzatokat, meg a Princz Gabit? Emlékezzetek csak, ez mindegyikünket nagyon megrázott akkoriban.
– Rendben van, megpróbálom – szól engedelmesen Medgyessy. Szeme elréved egy pillanatra, szinte látni, ahogy az emlékezetében turkál. Aztán hirtelen eltorzul az arca, a szemei riadtan szűkülnek össze, az arca fájdalmasan eltorzul.
– Ez igen – lelkendeznek a jelenlévők. Gy. Németh Erzsébet azért megkérdezi:
– Pontosan mire gondoltál, Peti?
– Arra, hogy milyen iszonyú volt nézni a Princz Gabit, amikor elsietett az Orbánnal való találkozó után a tévékamerák előtt a fehér nadrágjában. Istenem, a világ legjobb bankárja volt, és most hogy szenvedhet Bécsben. – Kovács elégedetten int. Ez a Medgyessy egyre profibb, még arra is magától jött rá, hogy a Keletibe egyszerű pulóverben kell elmenni, nem olyan puccos öltönyökben, mint amilyenekben a pártkongresszusokra szokott járni.
Medgyessy ezt követően elsiet a stábjával együtt. Közben Csehák Judit is megérkezik Szekeres Imre társaságában. Ők is új ötlettel jöttek, nem is akármilyennel. Be kellene dobni a köztudatba, hogy ha Medgyessy Péter lesz a miniszterelnök, akkor Magyarország a világon az első helyre fog kerülni a tízezer lakosra jutó lélegeztetőgépek tekintetében. Szekeres Imre kiszámolta, hogy ez csak az első fél évben ötmilliárd forintba kerülne.

Kellenek a lumpenszavazatok
Sebaj, veti oda Horn Gyula, aki eddig a sarokban olvasgatta az MSZP gyónásfigyelő szolgálatának jelentéseit. Majd azt mondjuk, hogy mi nem költünk a Szent Jobb-körmenetre, meg az egyházi iskolákra. Itt nem lesz klerikális reakció! Sőt, Szekeres tegyen még egy nullát a végére, hogy hatásosabb legyen a végöszszeg! Közben Kovács odaveti Csehák Juditnak, hogy próbálja már rávenni a férjét, Békesi Lászlót, hogy legalább a választást megelőző egy hónapban ne vészmadárkodjon a Magyar Hírlapban, mert még összezavarja a Medgyessy forintzivatarára fülelő választókat.
Kis idő eltelik, mindenki megy a dolgára. Kovács elégedetten böngészi egy darabig a Szonda Ipsos legújabb adatait, amelyek szerint az MSZP továbbra is vezet (a Gallup jelentését nem nézi meg, mert rögtön felszökne tőle a vérnyomása), majd kéri a titkárnőjét, hogy tárcsázza Gerhard Schröder német kancellárt. Minő véletlen, a Bundeskanzler is közvélemény-kutatási adatokat böngészi berlini irodájában. Az adatok szerint növekszik a CDU–CSU népszerűsége, és hasonló trend kezd kibontakozni Stoiber kancellárjellölt személyét illetően is. Megcsörren a telefon, a titkárnő szól, hogy Kovács van a vonalban. Na, csak ez hiányzott, gondolja a kancellár. Nem elég, hogy megszakadok a sok munkában, még ez a buzgó mócsing is itt van konzultálni.
Kovács azt kéri, hogy a kancellár ítélje el a Kontroll Csoportot, amelyik megfélemlíti a külföldi tudósítókat, és emelje fel a szavát az erősödő szélsőjobboldali veszély ellen.
– Figyelj, Laci! Hány külföldi vendégmunkást vertek meg nálatok mostanában? – vágja el Schröder Kovács szózuhatagát.
– Hááát, egyet sem – jön a válasz némi hezitálás után.
– És hány menekültszállót gyújtottak fel?
– Ami azt illeti, egyet sem.
– Akkor meg mit akarsz? Bár nekünk lennének olyan szélsőségeseink, mint a tieitek! De várj csak! Nemrég kaptam egy jelentést, hogy Magyarországon a MIÉP rasszista felhangokkal vegyes uszításba kezdett a román idénymunkások ellen. Ilyet egy szociáldemokrata nem tűrhet el! Ha akarod, ezt elítélem egy nyilatkozatban. Torokköszörülés a túloldalról.
– Mi van, megfáztál? – kérdezi a kancellár.
– Nos, az a baj, hogy ez nem a MIÉP volt, hanem az MSZP, vagyis mi – nyögi ki végül Kovács, akinek majdnem olyan torz lett az arca, mint Medgyessynek, aki éppen ebben a pillanatban veti oda a tekintetét a hajléktalanokra, miközben a Gresham-palotára gondol. (Végül is emellett döntött, amikor a riadt pillantást begyakorolta.) – Szóval, mi voltunk, vallja be Kovács. Ne haragudj, biztosan összekeverte a fordítód a két párt nevét, hiszen csak a két középső betű különbözik. Nem csoda, mert megszokta már, hogy a MIÉP a soviniszta, mi meg már Arad óta hirdetjük a magyar–román örök barátságot. De tudod, változnak az idők, és nekünk most kellenek a lumpenszavazatok.

Bizottságok pró és kontra
Ezt követően Schröder röviden kioktatja Kovácsot, milyennek is szeretné látni a magyar– román kapcsolatokat, majd lecsapja a telefont. Hiába kérleli Kovács, semmilyen elhatárolódó nyilatkozatot nem ad. Eltelik egy félóra. Kovács végigtelefonálja a vidéken turnézó szocialistákat, majd a Magyar Televízót hívja, hogy tiltakozzon a köztévé kirekesztő, antidemokratikus magatartása miatt, mivel már kerek 24 órája nem hívták meg egyetlen politikai műsorba sem. Ezután sikerül mobilon elérnie Keller Lászlót is, aki éppen az épülő M3-as autópálya mellett tartózkodik. Mint kiderül, Keller háromnapi keresés után talált egy újabb kátyút. Szerencsére vele van egy tucat fotóriporter, és így nyomban meg lett örökítve a nagy találkozás. A következő hívott fél Gál Zoltán szenior, aki éppen a további házszabály-módosítási tervezeten dolgozik. Legújabb ötlete az, hogy az MSZP győzelme esetén egy olyan parlamenti bizottságot kell alakítani, amelynek a parlament tekintélyének megőrzése céljából azt kell majd ellenőriznie, hogy a leendő házelnök pártonkívüliségét felügyelő bizottság megfelelően végzi-e a feladatát. A tervek szerint a bizottságba az akkorra ellenzékivé váló Fidesz is delegálhat egy tagot, de az semmiképpen nem lehet Kövér László. Kovács első hallásra enyhén szkeptikusan csóválja a fejét. Kissé bonyolult mondja, de végül elismeri, hogy mégis csak Gál Zoltán a jogász, és ha ő így gondolja, akkor ezt így is kell csinálni, pláne, ha ezzel még Vastagh Pál is egyetért (Kovács tapasztalatból tudja, hogy ha két szocialista azonos platformra tud helyezkedni egy ilyen fontos ügyben, az már bizony komoly teljesítmény).
Pont abban a pillanatban, mire befejezték a konzultációt, nyílik az ajtó, és két visszataszító, toprongyos alak lép be. Arcuk piszkos és szőrös, fejükön koszos sapka, lábukon bocskor. Kezeikben egy-egy tábla, rajta a felirat: Mi vagyunk a román idénymunkások!

Közelebb Európához
Kovács hüledezve néz rájuk. Már emeli is a telefont, hogy kérdőre vonja a titkárnőjét, miért engedte be ezt a két rondaságot, amikor az egyik szőrmók megszólal: – Nyugi Laci, Tóbiás József vagyok! – Én pedig Gusztos Péter!, teszi hozzá a másik. Elmaszkíroztuk magunkat, és megyünk is mindjárt a Vörösmarty térre, riogatni az embereket. Csak szerettük volna kipróbálni, hogy miképpen reagálsz, amikor meglátsz minket.
– Fantasztikus maszkok, mosolyodik el a lassan megnyugvó Kovács. Tényleg remek ötlet, csak vigyázzatok, hogy legyen rendőrségi engedély a demonstrációra, mert a múltkori affér a Magyar Rádiónál kissé kényelmetlen volt. A két ifjú titán jelzi, hogy ők mindenre gondoltak, majd az MSZP és az SZDSZ megbonthatatlan barátságát hirdetve elmasíroznak.
Közben dél lett. Kovács László gyomra korogni kezd. Mielőtt ebédelne, még végigfut az MTI legújabb jelentésein. Csupa rossz hír: a tőzsdeindex megint nyolcezer pont fölött jár, a KSH jelentése szerint tovább csökkent az infláció, árvíznek nyoma sincs a Tisza mentén. Aztán megakad a szeme az alábbi gyorsjelentésen, és rögtön jobb kedvre derült. A jelentés szerint Kövér László újabb botrányos kijelentést tett egy lakossági fórumon. Az alábbiakat mondta: Ha kevesebb pufajkás lett volna 1957-ben, és több forradalmár marad életben, ma biztosan közelebb lennénk Európához.
Kovács nem hisz a szemének, mert ezzel fejeződik be Kövér kijelentése: Ezen mindenki elgondolkodhat Horn Gyulától Csurka Istvánig. – Heuréka!, rikolt fel Kovács, teljesen kivetkőzve önmagából. Megvan a bizonyíték a Fidesz– MIÉP szövetségre. Kövér László forradalmárnak nevezte Csurka Istvánt, azaz hősnek! Végre elszólta magát! Nyomban tárcsázza is Dékány András sajtófőnököt, utasítva, hogy azonnal hívjon össze nemzetközi sajtótájékoztatót, mert szeretné felhívni Európa figyelmét a nácizmus újjáéledésének minden korábbinál fenyegetőbb veszélyére. Közben mosolyog: elég lesz a sajtótájékoztató. És máris indulhat a gépezet a jól begyakorolt módon. Galló Bélától Jáksó Lászlóig.