A holnapot ma alkotjuk meg

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan az idén is – ugyan már nem kormánypárti, hanem az ellenzéki padsorokból, de mégis – a törvényhozás neogótikus palotájából illő főhajtással és őszinte nagyrabecsüléssel szerettem volna köszönteni a magyar tudomány napját. Ám fontosabbnak ítélt témák elzártak a napirend előtti felszólalás lehetőségétől, és ezért a Magyar Nemzet hasábjain szeretnék eleget tenni ennek a szerintem nem csupán kulturális vagy protokolláris, hanem legalább annyira erkölcsi és politikai kötelezettségnek.
Széchenyi István 177 éve, 1825. november 3-án ajánlotta fel az országgyűlésben birtokai egész évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság céljára, s erre a november 3-i napra emlékezve ma hatodik alkalommal ünnepeljük a magyar tudomány napját.
A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlést tart, szerte az országban tudományos konferenciák, kiállítások, előadások zajlanak, s örömmel állapíthatjuk meg, hogy napjainkban a tudomány hétköznapjaink szerves részévé válik, és észrevétlenül behatolt az otthonainkba. Marcuse az Egydimenziójú emberben még azt taglalta, hogy az elektronikai felfedezések, az egyre tökéletesebb hangminőséget produkáló rádióhullámok, a CD- és egyéb lejátszók útján hogyan válhatott egy Bach-fúga konyhazenévé azzal, hogy a háziasszony otthon, főzés közben csak úgy felteszi a lemezt a lejátszóra. És folyamatosan, egyre gyakrabban így kerülünk napi kapcsolatba a biológia, a növénynemesítés, az informatika, az internet és egyéb váratlan újdonságok szédítő és elkápráztató csodáival.
A csodák nagy kavalkádjában megnyugtató, hogy a tudomány leszállt a megközelíthetetlennek látszó elefántcsonttoronyból, népszerűsíti önmagát, és egyre inkább közérthetővé válik. Ez az írás távolról sem a reklám helye, és az ízlésesen megszervezett, sikeres hírverés miatt nem is szorul rá egy további propagandapetárdára a Mindentudás Egyeteme, amiről Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke helyesen értékelte sikerként, „hogy napjainkban, amikor mindenki elfoglalt, amikor a társadalom inkább a kereskedelmi televíziókban megjelenő masszív értéktelenséget sugárzó műsorokhoz, a szappanoperákhoz vonzódik, egy tudományos sorozat egyik pillanatról a másikra közkedveltté válik”. Ugyancsak ő nyilatkozta a Magyar Nemzet október 14-i számában: az 53 előadásból álló sorozattal azt szeretnék elérni, hogy növekedjék a nemzet általános műveltsége. Még ennél is fontosabb célként jelölte meg, hogy „a tudományos gondolkodás alapelveivel megismertessék a nagyközönséget”, mert „ez az értékrendben való gondolkodás, a tudós ethosza pedig az igazság keresése.” Az 53 előadás átfogja a tudomány szinte teljes területét a társadalomtudományoktól a természettudományokig, hűségesen tükrözi az egyes tudományágak együttműködését, és aki csak egyszer is részese volt a B/28 előadóteremben ennek a szellemi eseménynek, az felejthetetlen élménnyel gazdagodva távozott.
Örömmel és megnyugvással tapasztalhatjuk, hogy a tudomány egyre inkább megfelel a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc által megfogalmazott erkölcsi elvárásnak: „Emberi tudomány legfőbb célja maga az ember.” A militaristák mindig előszeretettel hivatkoztak arra, hogy valójában főleg a háborúk mozdítják elő a tudományt, ágyúdörgésben születnek a műszaki, technikai felfedezések és találmányok. Pedig mennyivel emberarcúbb az atom energiaként, mint bombába csomagolva, vagy a radar menynyivel inkább szolgálja a légi közlekedés biztonságát, mint az alattomosan közeledő tengeralattjárók felfedezését.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete a küldetésének szentelt első világnap alkalmából, 2001. április 26-án öt szót állított a figyelem homlokterébe: „A holnapot ma alkotjuk meg”, és erre alapozva a jövő etikája és a társadalmi felelősségérzet jegyében kiemelt jelentőséget tulajdonított a szellemi alkotómunkának. Az embert szolgáló tudomány ma azért dolgozik, a tudomány művelői azért alkotnak, hogy a holnapunk még szebb, még emberibb, még békésebb és értékekben még gazdagabb legyen.
Az írás elején erkölcsi és politikai kötelezettséget említettem, és nem ok nélkül, mert a politikai kötelezettség a tudományt megillető tiszteleten kívül magában foglalja a törvényalkotó felelősségét is. A tudományt nem elég retorikai szinten magasztalni, nem elég a működési kereteit és az eredmények hasznosulását jogszabályokban rögzíteni, hanem tudomásul kell venni, hogy a tudomány is a földön jár, enni kér, és megfelelő anyagi támogatás hiányában működésképtelenné válik. Pierre Curie francia fizikus találóan jegyezte meg: „Egyáltalán nem érzem a kitüntetés szükségszerűségét, de nagyon nagy szükségem lenne egy laboratóriumra.” És a stratégia tudományában járatos Napóleon sem véletlenül jelentette ki, hogy „lehetőségek nélkül a képességek nem sokat érnek”.
A polgári kormány a kutatásra és fejlesztésre fordított támogatás összegét az 1997-es 0,76 százalékról a ciklus végére a GDP 1,5 százalékára emelte ugyan, hatékonyan működtek a Széchenyi-terv pályázatai, növekedett a magánszféra támogatása is, de ez még mindig jelentősen alulmúlja a fejlett országok adatait, külön kiemelve Japánt, Svédországot vagy az Egyesült Államokat, és még mindig kevés ahhoz, hogy biztonságot nyújtson a tudomány művelőinek.
Az olvasó, figyelő, a kultúra iránt elkötelezett polgár jelentőséget tulajdonít a tudomány napjának,. és nem megy el főhajtás nélkül a fontos esemény mellett. Ezért a Fidesz-képviselőcsoport kereszténydemokrata tagozatának tagjaként és tagtársaim egyetértésével a Magyar Nemzet hasábjain szeretném őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönteni a magyar tudomány napját, a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlését és a magyar tudósokat, egyúttal sok sikert, újabb eredményeket és növekvő támogatást kívánva további hasznos munkájukhoz.

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz–MKDSZ)