Kicsinyes politikai bosszú a közrádióban

A magyar Országgyűlés 2002. november 6-án megtárgyalta a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolóit. A szavazás még hátravan, de aligha kétséges, mi lesz az eredménye. A kormánytöbbség el fogja utasítani a beszámolókat. Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy ezt előre lássuk. Szabó Zoltán a kulturális bizottság előadójaként és az MSZP vezérszónokaként bejelentette, hogy párt- és koalíciós társai nemet mondanak a Magyar Rádió működését értékelő beszámolóra. Azt is tudjuk, miért. Azért, mert – a jelenlegi kormánypártok szavait idézve – visszamenőleg nem akarják legitimálni a „csonka” kuratóriumi elnökségeket.
Kétségtelen: nehéz politikai döntés ez a kormányzó MSZP és SZDSZ számára, hiszen évekig harcoltak azért, hogy legyen legalább egy jogorvoslati fórum, amely törvénytelennek mondja ki a közmédiumok kuratóriumainak elnökségeit – az elmúlt évek médiavitáinak középpontjában ez a kérdés állt. S ráadásul a testületeket nemcsak mint a közmédiumok helyzetét ellehetetlenítő politikai eszközöket tüntette fel az 1998–2002 közötti ellenzék a retorikájában, hanem mint a sajtószabadságot veszélyeztető kormányzati akarat megtestesítőit. Az akkori ellenzék azonban ezen a területen nem volt „sikeres”: egyetlen jogorvoslati fórum sem mondta ki, hogy a kuratóriumok törvénytelenül működnek: sem a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség, sem a Fővárosi Bíróság, sem az Alkotmánybíróság, s a sajtószabadságot minősítő nemzetközi intézetek jelentései sem igazolták viszsza az ellenzéki propagandát.
Ennek ellenére az Országgyűlés november 6-i plenáris ülésén tucatnyiszor ismételgették a kormánypárti felszólalók, hogy a Magyar Rádió kuratóriumának elnöksége törvénytelenül működött. Mi több, a kormánypártok határozati javaslatot is készítettek, amelyben felszólítják a testületet a „Magyar Rádió Részvénytársaságon belüli jogszerű működés, a médiatörvénnyel, az alkotmánnyal összhangban lévő működés helyreállítására”. Ha elfogadjuk egy pillanatra a kormánypárti érveket, ez a határozati javaslat akkor sem értelmezhető, hiszen a kuratóriumi elnökségek a választások után – lassan fél éve – kiegészültek, az általuk törvénytelennek vélt helyzet hat hónapja nem létezik. Hogy akkor miért ez a határozati javaslat? Hogy „nyílt parancsot” adjon a kormánypárti kurátoroknak. Hogy zárójelbe tegye a Magyar Rádió többéves működését, eredményeit, azért, hogy revánsot vegyen. Hogy a jelenlegi kormányzat legitimálja azt a kísérletet, amelynek célja a hatalomátvétel a Magyar Rádióban is.
Néhányan úgy vélik, hogy az állandó izgalmi állapot és a botrányhangulat fenntartásával ezt el lehet érni. De rossz hírem van a botránykeltőknek: a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy idő előtt leváltsák vagy távozásra szólítsák fel a rádió elnökét, esetleg a kuratórium tagjait.
A Magyar Rádió érdemes arra, hogy ne politikai döntések befolyásolják jövőjét, hanem belső erejére, tradícióira támaszkodva, saját maga nézzen szembe a korszerű közszolgálatiság kihívásaival. Ehhez majdnem minden feltétel adott. (Ennek ellentmondani látszik, hogy a Magyar Rádió elveszítette gazdasági függetlenségét azáltal, hogy a működésének egyik alapját jelentő előfizetési díj a költségvetés részévé vált. Vagyis a kormányzat átvette a hallgatóktól a finanszírozást, s ezáltal a politika jó szándékán és akaratán múlik, mennyi pénzt kap az intézmény, de ez a helyzet megszüntethető, ha az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi az erről szóló kormányhatározatot és/vagy a parlamenti pártok meg tudnak állapodni a finanszírozás új, normatív, hosszú távú és kiegyensúlyozott szabályozásában.)
De nézzük, mi garantálhatja, hogy a közrádió a politika „segítsége” nélkül is a médiapiac meghatározó fóruma maradjon. A Magyar Rádiónak legitim és felelős vezetése van, a kuratórium 2001-ben elnököt választott Kondor Katalin személyében. Az elnök asszony tevékenységének első évéről szóló beszámolóját nagy többséggel fogadta el nemrégiben a kuratórium (a civil szervezetek képviselőivel együtt harmincegy fős testületben mindössze négyen utasították el a dokumentumot, a négy, kormánypártok által delegált kurátor). A testület feladata, hogy pályázat útján megválassza az intézmény vezetőjét, majd évente beszámoltassa, s a pályázatában foglaltak megvalósítását számon kérje az elnöktől. Vagyis nem feladata a kuratóriumnak az intézmény napi működésének felügyelete, esetleg irányítása. Sőt egyenesen tiltja a médiatörvény, hogy a kuratóriumok politikai pártok által delegált tagjai a műsorkészítésről vagy a személyzeti ügyekről véleményt nyilvánítsanak.
Ellentétben sok hazai médiummal, a Magyar Rádió gazdálkodása stabil. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy az évi mintegy 13 milliárd forintos költségvetését tartja. A Magyar Rádió vezetői közül soha senkinek nem jutott eszébe, hogy újabb és újabb állami segítséget kérjen az intézmény működőképességének fenntartásához a mögötte álló tulajdonostól, vagyis az Országgyűléstől. Ellenkezőleg, erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy gazdálkodását racionalizálja. Megszüntette például a Calypso rádió veszteséges középhullámú sugárzását, és megszabadult néhány, szintén veszteséges és profilidegen tevékenységétől.
A Magyar Rádió stabilizálta helyzetét a médiapiacon. Ma Magyarországon 147 rádió hallható, közülük 3 országosan is fogható kereskedelmi adó. A Magyar Rádió tudomásul vette a kialakult versenyhelyzetet, és alkalmazkodott ahhoz. Ezt bizonyítja a tény, hogy közszolgálati műsorszóróként számos műsorszáma piacvezető. Az adatok azt mutatják, hogy a leghallgatottabb műsorok, például a Déli Krónika jóval több, mint egymillió hallgatóhoz jutnak el.
A Magyar Rádió kultúrateremtő, -megőrző szerepét még ma sem vitathatja senki. A 75 éves közrádió mindig feladatának tekintette a kulturális értékek bemutatását, maga is élen járt az értékteremtésben. Példaként említhetem a világhírű művészeti együtteseket: az énekkart, a zenekart és a gyermekkórust. Jelentős értéket képvisel – nem csak átvitt értelemben – a Magyar Rádió archívuma és kulturális műhelye, amelynek idén hosszú idő óta először volt lehetősége arra, hogy hangjátékpályázatot írjon ki.
A Magyar Rádió független, tájékoztatása kiegyensúlyozott. Bár – amint azt fentebb jeleztem – gazdasági értelemben függő helyzetbe került a kormányzattól, politikai függetlenségét még őrzi. Ennek bizonyítéka, hogy nincs olyan hazai vagy nemzetközi vizsgálat, jelentés, amely ennek ellenkezőjét állítaná. (Ezek mellett fontos megemlítenem, hogy a Magyar Rádió minden tőle elvárható eszközzel segítette a 2002-es országgyűlési választások lebonyolítását. Az erről szóló beszámolót szeptemberben szintén nagy többséggel fogadta el a kuratórium.) Mint említettem, a médiatörvény nem teszi lehetővé, hogy a testület beleszóljon a műsorkészítésbe. Talán mondhatom: szerencsére. Ez olyan garanciális eleme a törvénynek, amely segít abban, hogy a szerkesztők és szerkesztőségek megőrizzék függetlenségüket a változó politikai környezetben is. Számunkra a legfontosabbak persze a hallgatói visszajelzések, amelyek elsősorban a hallgatottsági statisztikákban jelennek meg, és amelyek azt mutatják, hogy a Magyar Rádió mértékadó és mértéktartó hírforrás. Itt szót kell ejtenem a panaszokról is. Két választási év adatait összehasonlítva megállapítható, hogy a közrádió sokat tesz a minőségi hírszolgáltatásért, igyekszik a lehető legpontosabban tájékoztatni hallgatóit. Míg 1998-ban 101 panaszügye volt az intézménynek, s ezek közül 47-nek helyt adott a médiahatóság, addig 2002-ben – eddig – 40 panasz érkezett az ORTT-hez, s ebből 15-öt talált megalapozottnak a testület.
Összefoglalva: a Magyar Rádiót felelős vezetése, stabil gazdasági helyzete, kultúrateremtő műhelyei és a médiapiacon elfoglalt pozíciója alkalmassá teszi arra, hogy modern, a XXI. század kihívásainak megfelelni tudó közmédiummá váljék.
Hogy csak néhányat említsek a rádió előtt álló feladatok közül: folytatni kell az archívum digitalizálását, nemcsak azért, mert ez segít a versenyképesség megőrzésében, hanem azért is, hogy, ha kell, felkészülten csatlakozhassék az intézmény a Nemzeti Audiovizuális Archívumhoz. A korszerű közszolgálati rádiózás nem képzelhető el a jelenlegi infrastrukturális keretek között. Ezért a Magyar Rádiónak szüksége van egy országos nyugati normás URH frekvenciára – a kereskedelmi rádiók ezen sugároznak –, hiszen a Kossuth adó jelenleg csak a rossz minőségű középhullámon, vagy a nemsokára megszűnő keleti URH sávon fogható. Az intézménynek korszerű székházra van szüksége, hiszen a jelenlegi körülmények alkalmatlanok a korszerű technológia befogadására. S megismétlem, minderre a Magyar Rádió önerőből és az alapító Országgyűlés segítségével képes, ha gazdasági függetlensége helyreáll.
A kormánypárti politikusok feladata talán nem is olyan bonyolult, mint azt a cikk elején jeleztem, hiszen ha szét tudják választani a kuratóriumi elnökségek megválasztásának megítélését és a Magyar Rádióban elvégzett munka értékelését, beláthatják, csupán a kicsinyes politikai boszszú akadályozza őket a közrádió beszámolóinak elfogadásában.

A szerző a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke