A diszkrimináció igazságtalan vádja

A magyar kedvezménytörvény jóváhagyása óta a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke több ízben is nyilatkozott elítélően erről a törvényről. Leggyakrabban diszkriminációról beszél, és a demokrácia alapelveinek megsértésével érvel. Az érvelése fából vaskarika.
A diszkrimináció – az idegen szavak szótára szerint – hátrányos megkülönböztetést jelent. A magyar kedvezménytörvény esetében diszkriminációról szó sem lehet. Mi szlovák állampolgárságunk mellett nyelvünket és kultúránkat – őseink hagyatékát – úgy őrizzük, mint a szemünk fényét. Ennek érdekében adja az anyaország azt a szimbolikus támogatást egy olyan kisebbségnek, amelynek tagjai a történelem viharai következtében egy másik állam állampolgárai lettek.
Egy hasonlattal élve: ha egy anya támogatja gyermekeit, a nem saját gyermekek semmiképpen nem érezhetik magukat diszkriminálva (ahogy azok az utcabeli szlovák gyermekek sem, akikre a miniszterelnök hivatkozott).
Diszkriminálva a magyar állampolgárok érezhetnék magukat, akiknek adójából a támogatást folyósítják. Azt nem nevezi a miniszterelnök úr diszkriminációnak, amikor a költségvetésből, tehát a szlovákiai magyarok adójából is támogattuk, támogatjuk a külföldön élő szlovákokat?
Ha valaki ebben a térségben diszkriminálva volt, akkor azok a szlovákiai magyarok voltak 1918 óta. Csehszlovákia megalakulása után a magyar nagybirtokosok földjét nem e térségben élő nincstelen szegények kapták, hanem morva telepesek, majd fokozatosan került sor kultúránk, nyelvünk és iskoláink diszkriminációjára. A második világháború után hontalanság, deportálás, kitelepítés, vagyonelkobzás, reszlovakizáció volt osztályrészünk az antidemokratikus és faji jellegű diszkriminációs benesi dekrétumok következtében. Ezek még ma is érvényesek, az utódállamok vezetői pedig Pilátus módjára mossák a kezüket. A kommunista diktatúra időszakában a proletár internacionalizmus szellemében folytatódott a diszkrimináció. A magyar helységneveket nyomtatásban nem lehetett megjelentetni, iskoláinkat pedig adminisztratív lépésekkel diszkriminálták olyannyira, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák egyharmada, a középiskolák egynegyede megszűnt.
Ez a diszkrimináció sajnos az ország szétválása után is folytatódott. Ezt a szlovák alkotmány is bizonyítja, hiszen preambuluma nem szlovákiai állampolgárokról beszél, hanem szlovák nemzetről, és a nemzetiségeket csak másodrendűként említi, holott Szlovákia lakosainak egyötöde nem a szlovák etnikumhoz tartozik. A magyarok által lakott területeken az úthálózat fejlesztése évtizedek óta messze elmarad Közép- és Észak-Szlovákiától, de ez vonatkozik az iparfejlesztésre és a beruházásokra is, aminek az a következménye, hogy ebben a térségben a legmagasabb a munkanélküliség. A megyék észak–dél irányú felosztása szintén diszkriminatív jellegű, sietteti az asszimilációt, de ezt bizonyítja az a tény is, hogy azok a városok, amelyek lakossága többségében magyar nemzetiségű – Párkány, Ipolyság, Zselíz, Nagymegyer, Somorja stb. –, nem lehettek járási székhelyek. A diszkrimináció egyenes következménye a fokozódó asszimiláció. Az utolsó tíz évben csaknem ötvenezerrel kevesebben vallják magukat magyar nemzetiségűnek Szlovákiában.
Ennyit dióhéjban arról, ki kit diszkriminál. Ez meríti ki az állampolgárok etnikai alapon való diszkriminációjának fogalmát, nem a státustörvény, mert ha a felsorolt hátrányos megkülönböztetések hatásai nem érték volna nyolcvan éven át folyamatosan az itt élő kisebbséget, nem lenne szükség státustörvényre, mert a kettő öszszefügg.
A szlovákiai magyarság pozitívan értékeli az anyaország segítő szándékát (bizonyítja ezt a magyarigazolványok tömeges igénylése). Sajnálatos és nekünk elszomorító az a tény, hogy Szlovákia nem hajlandó pozitívan megkülönböztetni saját állampolgárai közül azt az évek óta diszkriminált kisebbséget, amely az ország EU-integrációjának és demokratikus irányvonalának is hathatós támogatója.
Meggyőződésünk, hogy a kedvezménytörvény senkit nem diszkriminál, és nem sérti Szlovákia szuverenitását sem. Csupán az itt élő magyarságot segíti nyelvének és kultúrájának megtartásában, mert a kultúra sokszínűsége nem gyöngíti, hanem erősíti az ország egységét.
A szerző a Somorja és Vidéke Kulturális Társulás elnöke