Kampánytükör

&#8222;Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el.&#8221; <br/>(Gyurcsány Ferenc)

OSSZIÁN
2006. 01. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aznap, amikor Kóka János ipari és közlekedési miniszter nagy csinnadrattával belépett az SZDSZ-be (gondosan kivárt vele, hogy a választásokig már csak háromhavi tagdíjat kelljen lerónia), az ágazatilag a felügyelete alá tartozó BKV letiltotta a Kóka párttársát, Demszky Gábort szatirikusan bíráló jeanos plakátokat. A legendáját a cenzúra elleni szamizdattól származtató Demszkyt telibe találta a liberális bumeráng: nem csoda, ha szabadkozik. Kádár sem cenzúrázott soha: ezért tartotta Aczél Györgyöt – de ha Aczélnak is derogált, rendelkezésre álltak olyan kreatív munkatársak, mint Lendvai Ildikó…

Egy este a klubban címmel írt jegyzetet a Magyar Hírlap főmunkatársa, R. Székely Julianna a Vasárnapi Hírekbe egy Horn Gábor–Pető Iván–Bolgár György öszszetételű rendezvényről. „Sejtettem, hogy a tömeges érdeklődést Bolgár, a rádiós sztár váltotta ki” – írja, ami hírértékű közlés, hiszen ezek szerint Horn és Pető még az övéik körében sem feltétlenül sztár. Bolgárról nyilatkozva úgy véli, „olyan valakiről van szó, aki csakugyan valaki, mert az újdemokratikus médiának – szerintem – legalább annyira meghatározó jelensége, mint a Magyar Narancs című lap.” Ezen a ponton elkezd az ember aggódni, hogy demokrácia helyett talányos „újdemokráciát” kap a pult alól, közbeszéd helyett meg orwelli „újbeszélt”. „A Mancs a zsurnaliszta stíl megújítása mellett a vadság váratlanságával operált” – fejti ki R. Székely, amiről mindjárt eszembe ötlik az az unalmassá vált vezércikkbéli zsurnálbrutalitás, hogy a politikai ellenlábasok „mikor húznak már el a f…ba”. (Ehhez képest a Mancson kívüli sajtónak meglepő „új érzékenységgel” még azt is felróják, ha a nyilvánvaló politikai idiotizmust néven nevezi.) R. Székely szerint ezzel szemben „Bolgár a váratlan szelídséggel”, „tenyérbe mászó türelmével, udvariasságával”, no meg „magyar formabontással” operál. A szelíd Bolgár, akinek a „dögöljön meg Orbán Viktor” sor bármily kontextusban ki tudott gördülni a tolla alól! A „drága Bolgár úr”, akinek „demokratikus vitaiskolája” van a Klubrádióban! Mindez azonban még nem érdemelne szót, ha az írás megmaradna a szakmai flört bódító illatú liliomkertjében. Csakhogy R. Székely még Bolgár „demokratikus közszolgálati kirúgását” is emlegeti a Magyar Rádióból, holott Bolgár – ne tévesszenek meg senkit az „Így jár, aki…” kezdetű déja vu-hirdetések – közös megegyezéssel, csinos pénzösszeggel távozott a Bródy Sándor utcából, miután a közrádió élő műsorában sehogy sem sikerült lojálisnak maradnia a közrádió vezetésével. (Szívesen olvasnék R. Székelytől valami keményet és bátrat a Magyar Hírlapot tulajdonló Széles Gáborról.) A tényismeret hiánya homályosítaná el a laudáló kollegina látását? Kötve hiszem. Annyira senki nem lehet tájékozatlan, hogy efféle mondatot papírra vessen: „Lehet, hogy a sok kedves ember, akik most csak érdeklődő hallgatagsággal, olykor halk morajjal kísérték a vitát a sajtó hatalmáról, médiatörvényről, bulvárosodásról, azok a Bolgár-iskola nélkül ugyanúgy ordítoztak, hazaárulóztak, mocskolódtak volna, mint vérbő jobboldali fórumokon szokás.” Látszik, otthonosan mozog hazaárulózó fórumokon, amelyek mind-mind jobboldaliak. Bezzeg az érzéki stílusú Bolgár kultúrember, az „odaátról” érkező „vértolulásos szájon vágások” (?) ellenére. R. Székely ezután beszámol még arról, hogy „egy idős hölgy a hátam mögül azt mondta például jó hangosan, hogy Pető Iván hallgasson el, mert ő a Bolgár úr miatt jött”; ám ez picit sem volt vérbő vagy vértolulásos. A szerzőnő viszont már-már úgy érezte magát, „mint a kilencvenes évek elején, a szép emlékű Kónya–Pető-vitán”, csak itt homályos volt a szereposztás: a Bolgár-fan néni alakította volna Kónyát? A Bolgár-iskola publikuma szóvá tette még, hogy „Bolgár úr miért nem csap oda jobban a mocskos politikusoknak és a politikai mocskolódóknak”, ám „a Bolgár úr erre fel megint elkezdte magyarázni, hogy ő nem az az odacsapós fajta”. Mit mondjak: nagy kő esett le a szívemről ilyen tenyérbemászó szelídség olvastán…

Az SZDSZ soha nem volt vallásellenes vagy ateista – szögezte le Fodor Gábor pártja kampánynyitóján; s kicsit sem pirult el. Találomra egy szlogen a párt honlapjáról: „És megteremté a vatikáni szerződést, és látjuk, hogy nem mindenkinek jó…” Egyetlen mondatba préselve a szokott blaszfémia, illetve a hatályos nemzetközi szerződések, azaz a jogállamiság semmibevétele. (Mellékesen a vatikáni szerződés a Horn–Kuncze-kormány alatt köttetett.) Kis nyelvi kísérlet: helyettesítsük be a „vatikáni” jelzőt a „trianoni” jelzővel. (Az is hatályos nemzetközi szerződés.) Jól látható: az irredentizmust kárhoztató SZDSZ egy más területen ugyanolyan logikával érvel, mint amilyenért másokat kárhoztat. Egyébként képzeljük csak el: miket vágna ez a párt a hívők és egyházaik fejéhez, ha még ráadásul ateista is volna…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.