Eléggé elcsépelt politikai panel a cím, de ma nálunk kétségbevonhatatlan igazságot hordoz. Három nagyon fontos politikai elem áll most ugyanis egyetlen – véleményem szerint legyőzhetetlen – tényezővé. A dolgok a Gyurcsány-hazugságok nyilvánosságra kerülésével indultak el, bár az ország jobbik fele a posztkommunisták eme megszűnhetetlen tulajdonságával konkrétumok nélkül is mindig tisztában volt. De a beismerés durvasága és cinizmusa felkavarta még a lelkiismeret szikráival bíró „baloldaliakat” is.
Aztán folytatódott az MTV-székház körüli, majd az azt követő, ma már láthatóan kiszámítani igyekezett történésekkel, provokátorok és rendőri brutalitás vegyülékével, egy eszközzé degradált és azt engedő rendőri vezetéssel. Ezt a tünetet transzformálta fel a gyurcsányi gátlástalanság 2006. október 23-án egy banánköztársaság politikai vezetésének is szégyenére váló, terrorisztikus rendőri tombolássá, amelyet a verbálisan állandóan modernizáló és európázó cselédmédia és „liberálisok” segítségével persze rögtön elásni is igyekeztek. A megfélemlítés ugyanis egyszerre kellett annak állítólagos meg nem történtével – lásd az 1945 utáni kommunista brutalitásokat. Megmutatjuk az erőt, miközben virtigli demokraták vagyunk.
A harmadik elem most kezd bontakozni, s eddig csak keveseknél tudatosodva kapcsolódik az erkölcsi felháborodás és a polgári politikai öntudat tiltakozásaihoz. S ez a megélhetési válság feltartóztathatatlan elindulása. Itt olyan tömegek is tiltakozásra kényszerülnek, amelyek eddig paszszívak voltak, vagy egyenesen a kormánykoalíció hívei. Nagyon keveset tud ezen változtatni az, hogy a régi vágású szocialista vezetés fékezni óhajtja zömmel nyugdíjas bázisa, illetve törzsszavazóinak elsodratását. Az a szégyenkezés nélküli neoliberalizmus, amely itt most még a korábbinál is inkább felpörgött, tényleg végleg le fogja dózerolni tudatilag is a kádári nosztalgiákból táplálkozó szocialista beágyazottságokat. Ezen a legügyesebb médiamanipuláció is csak ideig-óráig tud lassítani.
Ha ugyanis Molnár miniszter-doktor beindítja az ingatlanspekulációval súlyosbított üzletes egészségügyi reformját a maximális profitra törő kókás és draskovicsi közszolgálati zsugorításokkal, akkor itt – az inflációval és a drágulásokkal megspékelve – az ország nagyobb részének a nyomoron kívül csak a lázadás marad. Ha úgy tetszik, sokak oldaláról, olyan párizsi gyújtogatós távlattalansággal. S ekkor elhal az orbánozás eddig a megtévesztetteknél hatékony ereje. Hiszen senki sem hiheti, hogy ezt a kibontakozó megélhetési válságot a „Fidesz-vagyonok” ellen lehet fordítani – bár nem kétséges, hogy a rendőrségi provokátorhad készen áll erre is. S Gergényi és Bene készségesen fognak ehhez a kísérlethez is szakszerűen asszisztálni.
Mi ebből a tanulság? Nos, az, hogy a posztkommunista média és a pénzügyi diktatúra erőteljes működése után lassan megszülik a rendőrállamot is, mint 1956 után is. A kádári nagy depolitizált konszenzus ugyanis a sortüzeken, akasztásokon, agyonveréseken nyugodott. Tanulékony nép a magyar. Majd megunják, és hazamennek! – hirdeti az ország gyurmázását fantasztikus egyéni élménynek tekintő, s egyre többször látványosan térdre rogyó, szívre tett kézzel himnuszoló miniszterelnök, aki egyre jobban hasonlít egy dél-amerikai puccsista főnökre.
Nos, vele és a hozzá tűzön-vízen át hűséges egyéni és csoportzsebérdeket kifejező politikusokkal csak azok egyezhetnek meg a normális Magyarország érdekében, akik egy formailag más legitimációval szintén csak önérdeküket nézik. Nem lehetséges nemzeti egység hazug, egzisztenciális válságot generáló és a rendőrterrort normális eszköznek tartó figurákkal. Ez akár egy névsorral is bemutatható volna, de itt most elvekről van szól. Nem lehet megegyezésről szó olyan „liberálisokkal”, akik a szabadságjogok folytonos szemforgató emlegetése közben kardlapozást, gumilövedéket, emberi megalázást és verést rendben lévőnek tartanak, s a futószalagon gyártott rendőrtanúk bemondásai alapján hozott jogállami bírósági ítéletek ellen nem tiltakoznak. Milyen alapon lehetséges itt a nemzeti egység? Hogyan lehet megegyezni azokkal, akik egy demokratikus választás (október 1.) eredményét adminisztratív eszközökkel akarják megsemmisíteni? Kik folytatnak itt konfrontatív politikát? Miért akarják itt megegyezésnek nevezni a behódolást?
Az új politikai időszámítást helyesen kezdte a Fidesz azzal, hogy kimondta: Gyurcsány Ferenc nem lehet partner a jövőre nézve, hiszen ő – KISZ-vezér volta után ismét – kiírta magát a demokratikus kánonból. 2006. október 23. után végleg. A szocialista pártnak, ha tényező akar maradni a megélhetési válság kibontakozása után is, tényleg a szociális érdekképviseletre kellene tennie a hangsúlyt. Mert ma ők nem mint volt kommunisták szalonképtelenek, hanem mint a bornírt neoliberális politika gondolkodás nélküli lerakata.
Itt tehát nem Gyurcsány ellendémonizálásáról van szó. Ezért ostoba az MDF eszmék és logika nélkül zsellérkedő kettős, Gyurcsány–Orbán egyidejű visszavonására irányuló, pimf szlogenje. Itt arról van szó, hogy a magyar politikát tömegesen is a valós nemzeti és csoportérdekek mentén kell kiépíteni. Mert most az a helyzet, hogy sok százezer magyar szavazót terelnek cinikus médiaharcosok a saját érdekük ellen ténykedő politikai táborba. Most a gyakorlati oktatás ideje jött el – pár hónap már nem számít. Ezt a jobboldal radikális vagy radikalizálódó részének meg kellene értenie. A történelem kinevelő erejét a tömegnél csak érett állapotban lehet – alkalmilag – felgyorsítani. De az világos, hogy Magyarországon az új politikai időszámítás elkezdődött. Egyre többen kerülnek ugyanis a gyurcsányi reformokkal zsákutcába, ahol a süketítő média egyébként sem létező érvei nem számítanak. Lehet, hogy egyesek ezt vették észre, és ezért kellett a nagy tévedés, a pitiáner pléhprefektus által vezérelt rendőrattak?
A szerző történész, egyetemi docens
origo.hu
Otthoni módszerek, amivel felfrissíthető az ágynemű
