Koalíciós giccsvilág Magyarországon

A giccset általában koncentrált álságnak és hamisságnak is nevezhetjük. Így lehet giccs nemcsak a kerti törpe, hanem egy velejéig hamis politikai rendszer is. Nem olyan régen egyszer már jelen sorok szerzője giccsembernek minősítette Gyurcsány Ferencet, amely minősítést nevezett azóta is folytonosan igazolja. Most éppen a holokauszt kapcsán törölgette az orrát, verbálisan és szipogva nem tudta, mit tegyen állítólagos megrendülésében. Miközben azért egy nyilasok, majd kommunisták által elkobzott zsidó villában éldegél szerényen. Évente elköltve nagypolgári életmódjára 100 milliónál is többet. Gyurcsány menthetetlen az ízlését illetően, hiába ruházzák egy alkalomra százezrekből – ha csak rajta múlna, minden bizonnyal kerti törpéket venne. Valószínűleg hitelesebb volna még a neoliberális rablóprogramja is, ha vállalná gondolatok és eszmények nélküli önmagát. De ehelyett szenveleg, bölcselkedik és államférfit játszik – rosszul. A szocializmus kövületein és az SZDSZ-es típusú haszonélvezőkön kívül minden ízléssel bíró embert taszít és felháborít ez a stílustalan ripacsság.
Csakhogy – ha az ember jobban szétnéz – Gyurcsány egyáltalán nincs egyedül. A ma uralgó politikai garnitúra szinte teljessége árasztja a talmi és ízléstelen életérzéseket. S ez nem is csoda, hiszen minden hazug bennük. A proletárságra és a szociális igazságosságra hivatkozás közben régi, erőszakos lényük nem tud mit kezdeni a gátlástalan neoliberalizmus előkelő polgáriságával. Mindegyiken mindig átüt az erőlködés azért, hogy mércének, mértékadónak lássák őket, miközben végig megmaradnak annak, amik mindig is voltak, szimpla és primitív kiszolgálóknak.
A kiszolgáló, komprádor létnek igen kínos sajátja az, hogy minden kölcsönben van, s az illető(k)nek legfeljebb igazi zsebérdekeik vannak. Ezért aztán hiába a pénz, a villa, a félrevezetettek szavazata számukra pusztán színjáték marad. A szociáldemokrataság ugyanúgy, mint a „liberalizmus”, és a jól öltözött előkelőség ugyanúgy, mint a „szakértelem”. Ügyes csicskások ők a nagyok által dirigált sakktáblán. De még annak lényegét sem fogják fel. A tősgyökeres nagytőke ugyanis általában nem erőszakos, mert tudja, ismeri az emberi gyengeségeket, és nagyvonalúan manipulál. A mi hirtelensütetű nagypolgáraink és kiszolgáló hadaik primitíven hazudnak, egyre inkább visszakanyarodnak ősapáik (Kádár, Marosán, Apró stb.) terrorisztikus módszereihez. Mert érzik vesztüket, miután saját választóikat is cserbenhagyták. Így aztán nálunk a verbalitás még demokrata, de a gyakorlat már ismét diadalmasan erőszakos.
Csakhogy a régiek egész habitusát 1956 megismétlődésének elkerülése határozta meg, ezért csináltak mindent, még szociálpolitikát is, a újsütetű ripacsok viszont nem értik a régi történelmi patríciusok bölcsességét, akik a hosszú időtartam okos játszmáival lettek gazdagok, s fogadtatták el magukat. A mi primitív parvenüjeink viszont azonnal ki akarják kényszeríteni örök uralmuk elismerését. De hiába, emberi minőség nélkül nincs legitimitás. A Pártból nem vezet rövid út a születési arisztokrácia presztízséig – legfeljebb a közös széf kifosztásáig. Gyurcsány maximum pitiáner ügyeskedő lehet egy egykor akár gyanúsan meggazdagodott ős mai utódaihoz képest.
De ő ebbe nem nyugszik bele. Azt hiszi, ha álszent pofával mértékadót játszik, s a cselédsajtó mikrofonállványait használva időnként klasszikus erkölcsi követelményeket idétlenkedik össze, akkor őt komolyan kell venni. Holott legfeljebb a sokkal mélyebb – mert orosz nemzeti érdekeket is képviselő – Putyin gyalog (paraszt) figurája lehet. Vagy az angolszász világ tőkéseinek és gátlástalan liberális sajtójának kedvence. Persze a parvenü azért nevetséges, mert úgy viselkedik, mintha őt komolyan kellene venni. Már bejutott a (neoliberális) nagyságosok szalonjába, ahol aztán szívességeket tehet – mások, honfitársai kontójára.
Ettől a koalíciós giccsvilág nemzeti tragédiává válik. Ezek a politikai kerti törpék saját népüket és országukat bármire, bármilyen neoliberális kísérletezésre (több-biztosítós egészségügy, pinocheti gazdaságpolitika stb.) felajánlják, s külföldi barátaik igazolása mellett a progresszió élharcosai lesznek. Közben a szocialista párti magyar választópolgár csak kapkodja a fejét, hogy halála előtt már kórházi ágy sem jut neki. Legfeljebb egy szőke nő bizonykodása arról, hogy ez így van jól. Kacsingatós János hívei pedig ilyenkor a földi mennyországba jutó – esetleg nem is létező – unokáik csillogó jövőjére gondolnak, s az értelmiségi szemüveggel, nagy szünetekkel semmit nem mondó „Fletónak” bizalmat szavaznak. A giccsvilág ugyanis csak a kerti törpéket rendíthetetlenül szerető tömeg megléte esetén válik komollyá. Ahol egy volt cenzor rikácsolhat demokráciáról, s Gál J.-k és Nyakók viszik a szót, ott a kerti törpék uralma virágzik. Ahol egy gondolatilag üres Kóka a „liberalizmus” és az üzletemberség zászlóshajója, nos, ott a tragikus giccs világa terjeng ingatlanspekulációkkal és környezetpusztítással.
A giccs világában – ismételjük – semmi nem igaz, de minden érthetőnek tűnik. Ma nálunk ennek a koalíciónak a mélységes hazugságai már a jövő nemzedékek esélyét herdálják, s a maiak öregségét nyomorítják. Nincs már lejjebb, de a giccskedvelők tömege csak lassan zsugorodik, noha már a kerti törpéket sem tudják megvenni.

A szerző történész, egyetemi docens