Esküszegő sáfárok

Az SZDSZ új elnöke nyíltan elvetette pártjának eddig szólamként olykor elnyökögött baloldaliságát, szolidaritáspártiságát, nemzeti micsodázását, humanizmusát, Pistikézését, amikor gyakorlati politikaként meghirdette a neoliberalizmusként ismert ideológiát, amelyet mint jégszívű íróasztal-elméletet semmilyen, valóban demokratikus országban nem merészelték eddig zászlóra tűzni. Ahol dereng még némi közösségi érzés, kultúra, együttműködés, hazafiság, erkölcs, ott tudják, hogy neoliberális ember politikai szerepvállalása fából vaskarika, akár Terry Black anyasága.
Mit is jelent ennek az orvosi végzettségű, tehát az elesettek védelmére már egyszer fölesküdött fiatalembernek a Magyarország „államtalanítására” vonatkozó elképzelése? Tegyük hozzá, az illető elnökként főnöke az egészségügyi, a környezetvédelmi és a külügyminiszternek, ő maga a leghatalmasabb tárcát, a gazdaságit viseli. Az is közismert a taxisblokád óta, hogy pártja az a fürge farok, amely a böszme szocikutyát csóválja.
Lássuk a részleteket!
A világnagy társasjátékban egyelőre részt vesznek a történelmi államok mint polgáraik érdekeinek védelmezői, valamint a magánhatalmak mint részvényeseik érdekeinek harcosai. E két hatalom érdekei általában ellentétesek, hiszen a magánállamok semmilyen felelősséggel nem tartoznak a különböző államok lakosai vagy a bolygó egésze iránt. Erre őket semmi nem kötelezi, legföljebb a helyi történelmi állam törvényei, amelyeket az erejétől és politikusai szándékától, ügyességétől függően tud érvényesíteni. Ez Magyarország esetében addig sem terjed, hogy a magánállamok legalább nettó adófizetők legyenek. 2006-ban 200 milliárd forintos többlet mutatkozott a javukra befizetéseik és a Magyar Köztársaságtól kapott támogatásaik mérlegében. Ennek súlya az egyre inkább agyonadóztatott bennszülöttek vállát nyomja.
E tény önmagában bizonyítja, hogy az ország kormánya, parlamentje, röviden sáfárai tényszerűen képtelenek ellátni föladatukat – amiért tartjuk őket. Amikor ez a szám nyilvánosságra került, az egész vezetőségnek azonnal le kellett volna mondania, vállalva az eset politikai, erkölcsi és anyagi felelősségét.
Menjünk tovább!
Köztudomású, hogy a világnagy társasjátékban, nevezzük Capitalynak, a játékosok esélyei döntően anyagi erőiktől s a velük való sáfárkodástól függnek. Nos, ha a köztársaság főtisztjei, akik fölesküdtek az államra, amelyet jogilag az alkotmány körvonalaz, s utána államtalanításra törekszenek, akkor hamisan esküdtek. Hiszen nem egyebet céloznak meg, mint a polgárok történelmi érdekvédelmi szervezetének, a köztársaságnak a lebontását. Ugyanis egy teljesen vagyontalan állam képtelen megvédeni polgárait. Mivel is tehetné? A lakossági adókon kívül bevételei nincsenek, csak terhei és a globalizmus kihívásainak összes gondja-baja közvetlenül zúdul a népre, amelyet megvédeni képtelen. A helyzet ennél súlyosabb: a kormányrudat markoló, esküszegő sáfárok nem is akarják megvédeni. Védjék meg Pistikét a piac vastörvényei.
Az országsáfárok nemzetközi összehasonlításban példátlan honi „magánosítása” napjainkra már megfosztotta az államot anyagi erőitől, hadseregétől és a tisztánlátás lehetőségétől. Immár az utolsó ingatlanok kerültek sorra: az iskolák, a kórházak, a bakterházak meg persze a nép egészsége, tudása, közlekedése és az emberek közötti szolidaritás. A megfosztók pedig maguk a sáfárok, akik nyíltan vágják a nemzet képébe, hogy az utolsó zsetonjától is meg akarják szabadítani.
Ha létezett a világon valaha esküszegés, árulás és becstelenség, ez az.
Ha létezett a világon valaha ájult nép, ez az.

A szerző író