A rojtosodó tenyerű miniszterelnök

A fene tudja… Illetve a fene se tudja, hogy készséges sameszomnak tollba mondanék-e olyasmit, hogy ha izgulok, gombásan izzadós a tenyerem. Ugye, az emberek nagy többsége vizuális, és hát egy ilyen morzsálódó, rojtolódó, malacrózsaszín tenyér… Miként azt sem árulnám el, hogy kijön-e az aranyerem, ha sokat ülök, vagy csak a lumbágóm látogat meg. Ezek a dolgok nem tartoznak imádott választóimra, de ha már megírják őket, akkor bizony attól kezdve „nagyon is” odatartoznak. Furcsa hasadtlelkűség uralja az MSZP tagságát: egyfelől a saját miniszterelnökük, ha kedve tartja, Szulák Andreának s vele a fél országnak elmondja, mekkora önuralommal képes a rákból kigyógyulni. Részletesen és katartikusan átéltük, ki mit érzett, amikor a lábán megjelent a csúnya foltocska. Leckét kaptunk abból, hogy Feri még a rákból is kiparancsolt magát: meggyógyulok, és kész. Megtudhattuk, miként reagál a szervezete a nagy lelki nyomásokra, az irdatlan munkabírás határának figyelmeztető jeleire. Gyurcsány lassan olyan lett az életünkben, mint egy kellemtelen családtag, a „lotyaszájú”, aki feszt beszél vagy ír, és feltartja a család többi tagját. Magabiztosan jelentette ki az előző ciklusban, hogy: „ha azt látjátok, hogy meghülyültem a hatalomtól, szóljatok”. Azóta várjuk, hogy szóljon már valaki, és most hogy az ellenzék részéről elhangzott egy finom célzás Gyurcsány idegállapotára vonatkozóan, a hasadt lelkű MSZP tahóságnak minősíti azt. Mi másnak minősítse? Azt mégsem mondhatják, hogy „hát, Ferikém, tényleg meghülyültél a hatalomtól, de ha nem is teljesen, a legjobb úton vagy felé”. Nem, az MSZP pontosan tudja, hogy ebben az ügyben úgy hazudik, hogy hallgat és falaz, mert a vajas kenyeret Gyurcsány osztja. És amíg ő osztja, és ezt Őszödön elég nyomatékosan meg is mondta, addig ő lesz a hatalom csúcsán az ész.
Tahó ellenzék? Nyakótól nem is vártunk mást. Szókincse a tahó és a fasiszta közé korlátozódik. Még nem hallottam virtigli MSZP-funkcionáriust elfogadható magyar idiómával beszélni. Tahóság? Nézzük, hogy a baloldal miként kezeli a tahóságot. Megboldogult Veér Andrásnak a Magyar Orvosi Kamarával gyűlt meg a baja, mert diagnózist eszkábált a nyilvánosságban Kövér László elmeállapotáról. Mondta akkor Nyakó, hogy tahóság? Nem mondta. Ki terjesztette azokat a pletykákat, hogy Orbán őrjöngő dührohamában szétverte a felesége állkapcsát? Tahózott akkor a baloldal? Nem, de amikor Lévai Anikó bement a tv-híradóba, megmutatni az érintetlen arcát, akkor azt kérdezte a magyar sajtó bal fele, milyen alapon használja a miniszterelnök felesége a magánügyeire a tévé nyilvánosságát. (Ez a válasz egyébként Mester Ákos e heti 168 Óra-beli siránkozására is.)
Tahóság-e, amikor a választásokat követően Orbán Viktort „tuti ziher” befektetik egy bécsi klinikára, és altatják, mert tör, zúz, verekszik, és hatalom iránti vágy az őrületbe kergeti? Ahányszor az interneten kerestük a klinika címét, az orvos telefonszámát, a lufi elpukkant, mindenki csak hallotta a jól értesült valakitől, aki szintén valakitől, és így tovább.
Ehhez képest Gyurcsány leépülése a szemünk előtt megy végbe. Elég a parlamenti közvetítéseket figyelni, a híres őszödi beszédet meghallgatni, elég alaposan megnézni ezt az embert. Magyarország miniszterelnökét. Senkinek nem jutott még eszébe, hogy az őszödi beszéd újraírása és elmondása is egy sajátságos perverzió. Beteg ötlet. Az eredeti beszédtől is felbolydult az ország, erre Gyurcsány újraírja, és még egyszer lenyomja választói torkán. Kihagyva belőle a rá és kormányára kínos és vállalhatatlan elszólásokat. Ki érti ezt? Abban is van valami zavaró, amikor a tévé nyilvánossága előtt összeülnek az okosok, megpróbálják Gyurcsány beszédeit elemezni. Az ugyanis, hogy „kemény szavakkal bírálta az ellenzéket”, enyhe eufémizmus a tényekhez képest. Gyurcsány Ferenc minden önellenőrzését elvesztve szokott nekiesni az ellenzéknek. Mint aki a második mondat után elveszti az önuralmát, egyetlen célja van: sértegetni, bántani, ütni-vágni. Már ez sem tartozik éppen a normális diskurzus keretei közé, mert ilyet azért ritkán láttunk a parlamentben, Torgyán Józsefet kivéve, de őt ki vette komolyan? De itt a magyar miniszterelnök beszél, aki öt perc múlva megbántott, szenvedő arccal kéri az ellenzéket, hogy fogadja el a békejobbot tőle. Mi ez? Roham? Vicc? Vagy valami más? Egyik pillanatban a jobboldalt meg kell semmisíteni, leverni, Orbánt kirendezni a politikából, a kártékony szélsőjobbal kokettáló Fideszt lenyomni, a tisztességes baloldalnak büszkén felemelni a fejét, majd leülni a tárgyalóasztalhoz tiszta szívvel, szűziesen…
Mert Gyurcsányban buzog a békevágy: csak kóbor kutyák, csőcselék és jobboldal ne volna.
Macskanadrágban futkosni, táncolni a dolgozószobában, gyanús körülmények között gyereket találni, Klárával kézen fogva andalogni, ezek még elmennek. De betegesen hazudozni, ebből erényt kovácsolni, egy országot az orránál fogva vezetni, folyamatosan rossz döntéseket hozni, úgy-ahogy még működő intézményeket széjjelverni, gyanús manőverekkel vagyont szerezni, trükközni, átverni, az egész társadalmat végzetesen kettészakítani pusztán a hatalom megtartása érdekében, és mindezen aljasságokat ellenfelem nyakába varrni, rajta hangosan számon kérni, a szemére hányi, ebből sportot űzni, közben ájtatos pofát vágva funkciótlan jelszavakat kurjongatni… hát, nem tudom, micsoda. Roham? Vicc? Vagy valami más?
Itt van például ez: „Gyerünk, barátaim, csináljuk!” Mit, az Isten szerelmére? Mit csináljunk, amikor az őszödi beszédben Gyurcsány elszólta magát, a harmadik lépést sem látja, nemhogy a távlati terveket. Ennek az embernek szavaz az MSZP bizalmat? Aki elmegy Bush elnökhöz, majd hazajön, és hazudik egy nagyot Orbán Viktorral kapcsolatban, aki ugyanezt eljátssza Angela Merkelnél, aki II. János Pál pápánál feljelenti a magyar katolikus püspöki kart, majd hazatérve elhallgatja a Vatikán erre adott negatív reakcióját, s akinél semmi sem hihető el arról, valójában miről tárgyalt Putyinnal vagy Ficóval.
Az egészről az a benyomás, hogy – bár csúnya ilyet mondani – nagy a kabát. Gyurcsány Ferenc, a pápai gyerek, hatalmas egóval megterhelve, anyósi háttérrel alaposan megerősítve úgy érezte Medgyessy Péter országlásakor, itt az idő, hogy fellépjen a csúcsra. Csakhogy a hazugság, a pénz, a kapcsolatok, a haverok, a részvénytöbbség, a nagy duma, az önbizalom, a hatalmas akarás, a fensőbbséges póz, úgy látszik, mind-mind nem elég a kormányzáshoz.
Ahhoz a kormányzáshoz, ami az ellenfelének kiválóan sikerült 1998 és 2002 között. Hihető, sőt nyilvánvaló, hogy az Orbán Viktorral kapcsolatos minden személyes jellegű gyűlölködés, pocskondiázás és áztatás, valamint a nem szűnő és csillapíthatatlan kisebbségi érzés innen eredezik. Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy megállapítsuk: Gyurcsány Ferenc nem rendelkezik kellő emberi tulajdonságokkal ahhoz, hogy felülemelkedjen nagyon is gyarló jellembeli hiányosságain. És ezek a hiányosságok köszönnek vissza a napi megnyilvánulásokban: a pofavágásokban, a rángatózásokban, a felcsukló hangokban, a rikácsolásban, az asztalverésekben, a kaszáló kezekben, a folytonos bizonyításban, a szerepjátszásban, ami meglehetősen kimeríti szereplőt és közönségét egyaránt.
Gyurcsány Ferencnek mennie kell. Elsősorban azért, mert folyamatos hazugsággal, csellel és trükkökkel szerezte meg a hatalmat. Ez erkölcsileg már érvényteleníti kormányfői posztját. Másodsorban mennie kell, mert szemmel láthatóan eredménytelen és sikertelen. Azonkívül, hogy adósságcsapdába húzta bele az országot, és minden társadalmi csoportot megbántott vagy megsértett, a multivállalatok virágzásán és tőzsdeszárnyalásán kívül semmit nem tud az ország javára felmutatni.
De legfőképpen mennie kell, mert mentális romlása és személyiségzavarai előbb-utóbb döntéseit is befolyásolják. Ne statisztáljanak a párttársai ehhez a tahósághoz.