A kivándorlás következményei

Kicsit tisztábban látunk végre a külföldre ment magyarok kapcsán keletkezett politikai hisztériában.

A Magyarországról elvándoroltak döntő többsége az Európai Unió államaiban, azon belül is Németországban, Nagy-Britanniában, illetve Ausztriában él (Európán kívül a leggyakoribb célállomás az Amerikai Egyesült Államok). A három kiemelt célországba vándorlók, de az „átlagos” magyar kivándorlók közül is a Nagy-Britanniába települők sajátos demográfiai összetételű csoportot alkotnak. Az ide költöző magyarok különösen fiatalok: az adatfelvételkor az átlagéletkoruk mindössze 33 év volt, kiköltözésük idején pedig mindössze 29 évesek voltak. Túlnyomó részük nőtlen vagy hajadon.

A felmérés eredménye szerint a külföldre költözött magyarok negyede utal haza rendszeresen pénzt, és az is megállapítható, hogy minél régebben él valaki külföldön, annál valószínűbb, hogy már nem szándékozik hazatérni. Elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek csupán az esetek 10 százalékában tudtak határozott, időponthoz vagy legalább körülbelüli időintervallumhoz köthető hazatérési szándékról beszámolni.

Amikor a magyar kivándorlási hullámról beszélünk, érdemes megnézni a térség, különösen a szomszéd országok helyzetét. Magyarország messze van az élmezőnytől: Albániából majdnem a lakosság fele ment el 1989 óta (egész pontosan negyvennégy százalék), Bulgária 19, Szerbia 18 és Románia 16,6 százalékkal jóval előttünk jár. De még a jóval fejlettebb Ausztriából is többen mentek el, mint tőlünk: a sógorok a lakosság 6,1 százalékát vesztették el ily módon, míg tőlünk a népesség 5,3 százaléka dolgozik és él külföldön. A másik vád sem áll meg, amely szerint nálunk gyorsult az utóbbi években a legjobban a kivándorlás: keleti szomszédunknál 2010 és 2013 között a lakosság 1,7 százaléka vándorolt ki, tőlünk ennek harmada.

A szomszédokra való mutogatás nem megoldás, a helyzetet valahogyan kezelni kell, mert egyszerűen nem mondhatunk le ennyi jól képzett magyar állampolgárról. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a jól képzett kelet-európai munkaerő elcsábítása a „fejlett világ” kőkemény gazdasági érdeke. Térségünkből ugyanis fegyelmezett, jó munkabírású, alkalmazkodó, azonos kultúr- és vallási közegből érkezett munkavállalókat kapnak, akik kevés pénzért végeznek minőségi munkát.

Érkezésükkel nem növekedik a terrorveszély, nem akarnak mecseteket építeni és jellemzően beszélik a nyelvet is (a román kivándorlók ezért mennek előszeretettel Olasz-, Spanyol- vagy Franciaországba, mert a nyelvi rokonság miatt nagyon hamar be tudnak illeszkedni). A diplomás emberek elcsábítása mellett (a klasszikus agyelszívás példája az orvosok átcsábítása jó fizetéssel, vagy a tehetséges egyetemistáknak felajánlott ösztöndíjak, majd a végzés után érkező visszautasíthatatlan állásajánlat) a szociális területen van óriási igény becsületes, megbízható és olcsó munkaerőre.

Ausztriában, Németországban, a skandináv államokban, de még Izraelben is idős emberek ezreit gondozzák olyan, tisztességben megőszült kelet-európai fiatal nyugdíjasok vagy ötven fölötti munka nélküli nők, akik hónapokra kiköltöznek az illetőhöz, és nyugati szemmel nézve kevés pénzért gondozzák őket. A nyugat-európai politikusokat nem érdeklik a kelet-európai szétszakított családok, egyszerűen csak örülnek a társadalom elöregedésével jelentkező új problémák (számukra) megnyugtató megoldásának.

A helyzet tragédiáját jól jelzi, hogy sok kelet-európai országban igen jelentős a hazautalt jövedelmektől való függőség, és a szociális ellátórendszereket jobban megviseli a nagyfokú elvándorlás. Romániában, ahonnan legalább hárommillió ember ment el a középkorosztályból, szülők nélkül maradtak a kisgyerekek és segítő kezek nélkül az idősek. A szakemberek új, eddig nem tapasztalt problémák tucatjait azonosították az „eperszedők árvái” között – az ideiglenesen szülők nélkül maradt gyerekeket azért nevezik így, mert az első tömeges kivándorlás jellemzően mezőgazdasági idénymunka, többek között eperszedés miatt indult Romániából.

Egy pszichológus például így fogalmazott egy interjúban: „nagyon sok panasz volt a tanítónők, tanárok részéről, az olyan gyerekek viselkedésére és tanulmányi eredményeire, akiknek a szülei kint dolgoznak”. Egy idén készült román felmérés szerint még mindig a külföldön dolgozó vendégmunkások jelentik keleti szomszédunk gazdaságának egyik húzóágazatát: tavaly több pénzt küldtek haza, mint amennyit a külföldiek befektettek az országban (összesen 4,2 milliárd eurót). Ennek az az ára, hogy az országban legalább hatvanezer kiskorú él egyedül, de ennél sokkal többen vannak, akiket nagyszülőknél vagy rokonoknál hagytak. A távszülők miatt már egy egész generációt neveznek Skype-gyerekeknek: ők számítógépen kapnak szülői nevelést és simogatást.

Immár nálunk is helyzet van, summázhatnánk a fentieket, és nem ártana, ha mi elkerülnék azokat a gondokat, amelyekkel a szomszédaink már évek óta szembesültek.