Idegenek, bevándorlók, üldözöttek

Szembe kell nézni azzal, hogy a hozzánk érkezők nagy részét csak a jobb életkörülmények vonzzák.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg kétszázmillió a kényszermigránsok száma a világon. Ázsia és Afrika országaiból ötmillióan tartanak Európa felé, de ötmillió cigány is érkezhet Európa keleti feléből nyugatra. A legutóbbi egy évben ötvenmillió ember hagyta el szülőföldjét és vágott neki a világnak abban a reményben, hogy valahol menekültstátust kap. Törökországban kétmillió nincstelen él, akik Szíriából és Irakból menekültek. Törökország eddig hat és fél milliárd dollárt költött a migránsok ellátására, a nemzetközi szervezetek mindössze 350 millió dollárt adtak. A helyzet előidézői, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia nem segítenek, csak az időt húzzák. Az Amnesty International szerint Szíriában a lakosság fele, tizenegymillió ember veszítette el az otthonát a 2011 óta dúló polgárháborúban. Hétmillióan Szíriában maradtak, négymillióan mentek Libanonba, Jordániába és Törökországba. A nyomor, a reménytelenség és a kilátástalanság milliók napi tapasztalata.

Az Európába beáramlók nagy részének élettel kapcsolatos felfogása, világnézete, hit- és normarendszere eleve lehetetlenné teszi az integrációt az európai közösségbe. A szakképzetlenség, a nyelvismeret hiánya csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Senki nem tudja, mi lesz azokkal, akiknek a kérelmét elutasítják.

Az új helyzetre új reakciók születtek szerte a világon. Ausztráliában aki illegálisan próbálja átlépni a határt, elveszti azt a jogát, hogy menekültstátusért folyamodjon. Canberra meghirdette a No Way (Nincs lehetőség) programot. Ennek lényege: „Mindenki kitessékelünk, legyen szó családokról, gyerekekről vagy jól képzett emberekről.” Az érvényes jogi eljárások után 186 ezer letelepedni vágyót fogadnak be évente.

Az Egyesült Államok fokozottan védi a repülőtereit és a kikötőit, a Mexikóval közös határszakaszra 1100 kilométer hosszú falat építettek.

Dánia bezárkózott: „Ha Dániába jössz, dolgoznod kell” – ez az utcai óriásplakát fogadja a bevándorlókat. Az országnak ekkor még baloldali kormánya volt. II. Margit dán királynő a 75. születésnapján tartott ünnepségen így fogalmazott: „Magától értetődő, hogy ha egy társadalom sok embert fogad be kívülről, akkor meg kell határozni a követelményeket, hogy megértsék, hova is érkeztek. Nem várhatják el, hogy otthoni társadalmi modelljeiket behozzák a mi országainkba.”

Helmut Schmidt volt német kancellár egy 2002-ben megjelent könyvében így fogalmazott: „Idealista meggondolásokból, ami a Harmadik Birodalom miatti bűntudatból fakadt, túl sok idegent fogadtunk be.”

Tony Blair és Angela Merkel már öt éve kijelentették: a multikulturalizmus megbukott. David Cameron jelenlegi brit miniszterelnök szerint a szélsőségesség terjedésének egyik oka a multikulturalizmus. Egyre több józan társadalomkutató és politikus ismerte fel, hogy a különböző kultúrák és civilizációk együttélése egyáltalán nem problémamentes, sőt, az iszlám szalafista változata lehetetlenné tesz mindenfajta békés egymás mellett élést. A titkosszolgálatok szerint Németországban hétezer szalafista él, Franciaországban száz mecsetben hirdetik az erőszakos fellépésre buzdító iszlám tanokat.

A jelenlegi kritikus helyzet sokaknak eszébe juttatta Roosevelt amerikai elnök kezdeményezését, aminek eredményeként 1938-ban Evianban több mint harminc ország részvételével konferenciát rendeztek arról, hogy a résztvevők a német és osztrák területeken élő zsidókból hányat hajlandók befogadni. A konferencia sikertelen volt, mindenki ragaszkodott saját szigorú bevándorlási kvótájához Az Egyesült Államok akkor sem tett semmit. A gazdag és fejlett világ ismét nagy kihívás előtt áll. Valószínűleg erre utalt a német kancellár, Angela Merkel, aki szerint nem elég, ha egy állam demokratikus, mert működőképesnek is kell lennie!

A liberális bevándorláspolitika teljes csődjét jelzi, hogy Svédországban az erőszakos szexuális bűncselekmények 85 százalékát bevándorlók követik el. Az ország lakosságának mindössze 4,4 százaléka muzulmán, ugyanakkor az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek 70 százaléka is közülük kerül ki. Ilyen statisztikák mellett az emberi jogvédő szervezetek hiába állítják a többségi társadalom nagy részéről, hogy előítéletes, kirekesztő és alapvetően rasszista. Ez a doktriner magatartás csak nehezíti a helyzet megoldását. A liberálisok különösen szeretik a bevándorlókat, mert a más rasszhoz és kultúrához tartozók betelepítésétől várják a nemzetállami nacionalizmusok kimúlását, az úgynevezett nyitott társadalom megvalósítását, ahol már alig vannak közös etnikai-kulturális gyökerek. Elképzelésük szerint csak ez az út vezet a nacionalizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus végleges megszüntetéséhez.

A magyarországi baloldali és liberális erők elveszítettek valóságérzékelési képességüket, érdemi mondanivaló hiányában a valóság létezését tagadják. Abszurd vígjátékba illő álláspontjuk szerint a kormány egy nem létező problémával hadakozik. Idegenellenességről, rasszizmusról és kirekesztésről beszélnek. A belvárosi szubkultúrához tartozó baloldali liberálisok és zöldek lényegében mindenkit befogadnának. Korunk legnagyobb politikai ripacsa, aki bőszen küzdött a határainkon túl élő magyarok ellen, most műkönnyeket hullat a bevándorlókért. Mert „az idegen szép”! A fogalmak (migráns, bevándorló, menekült, munkavállaló) szándékos félreértése és keverése miatt álláspontjuk racionális keretek között, logikailag értelmezhetetlen. A fizikailag is megjelenített határzárakat az őrültség, az embertelenség, a nacionalizmus, az idegenellenesség és a demagógia megnyilvánulásaként értelmezik, miközben egyetlen használható ötletük sincs a problémák megoldására. Szelényi Zsuzsa, az egyik balliberális pártcsoportosulás képviselője nemrégiben a következő irracionális magyarázattal állt elő: a debreceni menekülttáborban kirobbant verekedés és zavarkeltés valódi oka az, hogy a magyarországi politikai jobboldal nem szereti a „menekülteket”, ezért frusztráltak, és szegények félnek. Ezek a migránsok óriási összegeket fizettek különböző embercsempészbandáknak. De ha a hazájukban nincstelenekként éltek, honnan volt ennyi pénzük, miből vették a legmodernebb okostelefonokat? És az embercsempészbandák mitől ennyire bátrak? Nem zárhatjuk ki, hogy az egész népvándorlási folyamat nem más, mint a nagyhatalmi játszmák egyik újabb rejtett epizódja.

Az Amnesty International magyarországi aktivistái a Kossuth téren hullazsákokba bújva vállaltak szolidaritást a migránsokkal. Álláspontjuk szerint „minden ország, köztük Magyarország is tartsa tiszteletben az Európába érkező menekültek, migránsok és menedékkérők jogait, és nyújtsanak számukra hatásos védelmet területükön és határaikon egyaránt”. Arról nem szólnak, hogy ki állja a számlát, és melyik ország képes több százezer munkára alkalmatlan ember befogadására és ellátására, akiknek a nagy része ráadásul nem is akar asszimilálódni. Az eddigi gyakorlat szerint csak azokat a migránsokat kötelező befogadni, akik politikai üldözöttek, akiknek az élete – ideértve a családjukat is – hazájukban fenyegetésnek van kitéve. Lényegében ugyanez vonatkozik azokra, akik háborús területről menekülnek. Nyilvánvaló, hogy Szíriában, Irakban, Líbiában, Afganisztánban, Eritreában, Szomáliában és Jemenben az ott dúló polgárháborúk miatt senki sincs biztonságban.

A népvándorlással kapcsolatos problémák során az is nyilvánvalóvá vált, hogy az EU intézményei szokás szerint tehetetlenek, az országok közötti szolidaritás minimális. Ugyanakkor az Európai Unió eddigi nagyvonalú liberális bevándorlási politikája két ok miatt sem folytatható: a nemzetállami keretek között működő és arra méretezett szociális rendszerek képtelenek több embert ellátni, ráadásul az elmúlt évtizedben nyilvánvalóvá vált, hogy a multikulturalizmus megbukott, a menekülthullám az európai értékek és normák érvényesülését veszélyezteti, a párhuzamos társadalmak létrejötte pedig szinte megoldhatatlan konfliktusforrássá vált.

Az Egyesült Államok valószínűleg aligha bánja, hogy Európa képtelen ellátni külső határai védelmét és az egész kérdéskör korrekt kezelését. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a jelenlegi nagy népvándorlás indirekt és direkt előidézője az Egyesült Államok felelőtlen és dilettáns külpolitikája: Afganisztán megszállása, Irak és Líbia szétbombázása, Szíria destabilizálása. Az úgynevezett arab tavasznak kikiáltott zavarkeltés mára beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat indított el. Ez a kísérlet egyértelműen a nyugati demokráciák kudarca. Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyták az eltérő kulturális sajátosságokat és azt a tényt, hogy a lakosság kilencven százaléka kiszolgáltatott nincstelen. Az Iszlám Állam nevű szörnyszülöttet lényegében az Egyesült Államok hozta létre: John McCain republikánus amerikai szenátor személyesen is rész vett az Aszad-ellenes szíriai – mérsékeltnek minősített – dzsihadisták helyzetbe hozásán, akik aztán az al-Kaidával és a különböző szunnita terroristacsoportokkal összefogva kezdték el a területfoglaláshoz vezető népirtó támadássorozatot.

A jelenlegi folyamatok végső fokon Európát mint önálló entitást veszélyeztetik. Kontinensünk nyugati, keresztény civilizációjának ellenálló képességét csökkenti az uniót jellemző dilettantizmus és az önfeladásra való hajlam. A kiszámíthatatlan Jean-Claude Juncker és az iskolázatlan, egocentrikus Martin Schulz nyilvánvalóan nem alkalmasak az európai értékek és életforma megvédésére. Orbán Viktor miniszterelnök elsőként ismerte fel a Balkán felől megindult népvándorlás tényét és veszélyeit, ráadásul azonnal cselekedett is. Ugyanakkor a Fidesz és a magyar kormány feltűnően óvakodik attól, hogy az Egyesült Államokat nevezze meg a népvándorlás egyik kiváltó okaként.

A fentiektől függetlenül be kell látnunk, hogy Európának még ma is szüksége van bevándorlókra: a nyelvismerettel rendelkező, magasan képzett, a szociális rendszert nem terhelő munkaerő szívesen látott vendég. Rájuk nemcsak demográfiai, de gazdasági okokból is szükség van. Ezzel a szelekciós mechanizmussal azonban nyilvánvalóan sérül a szolidaritás elve. Vitathatatlan, hogy az EU lényegében antihumánusan és a keresztény elvek ellenében lép fel, az európai alapértékek érvényesítése hiánytalanul csak a politikai üldözöttek esetén történik meg.

De nincs más út. Az együttérzésről prédikáló keresztényeknek és a képmutató baloldali és liberális erőknek egyaránt tudomásul kell venniük, hogy e modern kori népvándorláshoz való viszonyulásnak a befogadás és az önzetlen szeretet nem lehet az egyedüli vezérelve. A felelős nemzeti politikának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a migránsok nagy részét kizárólag a jobb életkörülmények vonzzák. Ahogy egyikük megfogalmazta: ő már huszonnégy éves, de még nem volt kényelmes élete. Európának nem lehet feladata, hogy az Afrikában és Ázsiában élő képzetlen, iskolázatlan, európai nyelvet nem beszélő, a keresztény kultúrkörtől idegenkedő millióknak jobb életfeltételeket biztosítson, mert ez elkerülhetetlenül együtt járna a gazdasági élet és a szociális rendszerek összeomlásával, a társadalmi feszültségek robbanásokhoz vezető gyors növekedésével. Ráadásul nem ismerjük az érkezők szocializációját, szociokulturális hátterét, valódi szándékait. Miután a papírjaikat eldobálták, szinte lehetetlen megbízható információt szerezni róluk. Szalafisták, kiképzett dzsihadisták ugyanúgy lehetnek közöttük, mint meghatározott céllal érkező titkosszolgálati ügynökök.

Az előző évtizedekben tapasztaltak alapján joggal feltételezhetjük, hogy e más vallású és kultúrájú tömeg nagy része nem akar asszimilálódni, integrálódni, enélkül pedig igen nehéz lesz pacifikálni őket. Az érzelgős emberbaráti pózban tetszelgőknek is tudomásul kell venniük, hogy az iszlám sok követője szerint igenis egy erőszakos, térítő vallás. Velük szemben csak a szeretet fegyverével fellépni – kész kollektív öngyilkosság. Gondoljunk csak arra a huszonegy egyiptomi kopt keresztényre, akiket azért fejeztek le brutális módon a tengerparton, mert nem voltak hajlandók megtagadni a hitüket. Mindannyian többgyermekes édesapák voltak, akik dolgozni jártak Líbiába. Vannak helyzetek, amikor a szeretet ereje nem elég. A szalafisták őrült gyilkosok, akiknek nincs helyük a glóbuszon.

Néhány éve az Egyesült Államok a Kijevben végrehajtott államcsínnyel – Ukrajna destabilizálásával – minimális befektetéssel vetett véget az EU és Oroszország közötti békés együttműködés korszakának. Európa még az Oroszország elleni bojkott következményeivel küzd, amikor egyszerre milliók indulnak meg az öreg kontinensre

De az egész kérdéskör legnyugtalanítóbb és megválaszolhatatlan kérdése mégiscsak az: lehet-e véletlen, hogy ekkora tömegek éppen akkor indulnak útnak, amikor a globalista-atlantista világ egyre jobban sürgeti az Európai Unió önállóságának maradékát is valószínűleg felszámoló transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) mielőbbi aláírását?

A szerző politológus