Érdekes történetet osztott meg velem egy ismerős fiatal hölgy: egy magyar nagyváros főutcáján esett neki néhány roma fiatal – megfogdosták, és elhordták mindenfélének. Szerencséjére hirtelen ott termett néhány rendőr; a két támadót elkapták, a lányt pedig – miután meggyőződtek róla, hogy nincs semmi baja – biztosították arról, hogy intézkednek az ügyben. Ő ezt nekem már úgy mesélte, hogy megrázó volt látni, ahogy a „két szélsőség” összecsap. Amikor pedig látta a félelmet a karon fogott roma fiúk szemében, nagyon megsajnálta őket, hiszen ilyen helyzetben nekik sosem lehet igazuk. Az is felmerült benne – tette hozzá eltűnődve –, vajon joga van-e elvárni tőlük, hogy tudják, ilyet nem szabad csinálni.
A lány története önmagában talán nem is érdekes, reakciója viszont kortünet – a maga módján. Furcsa válasz arra az örök liberális dilemmára, hogy miként kell polkorrekten vélekedni akkor, ha nőket inzultálnak, de a tettes nem a többségi társadalomhoz tartozik. Az egyik serpenyőben ott a genderideológia, amely oltalmába veszi, sőt meg is dicséri még a szélsőségesen felelőtlen áldozatot is. Mert az, hogy egy nő elővigyázatos legyen, avítt, szexista dolog – emlékszünk még a valóban suta, bár jó szándékú Tehetsz róla, tehetsz ellene! kampány liberális fogadtatására. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az a tény, hogy az elkövető kisebbségi, és szociális és kulturális másságával minden cselekedete megmagyarázható.
Ha roma az illető, akkor a mélyszegénység és a cigány kultúra sajátosságai, ha illegális bevándorló – mint a kölni szilveszteri tömeges erőszak elkövetői –, akkor a háborús stressz és az iszlámnak a nőkkel kapcsolatos álláspontja menti fel az emberi viselkedés alapvető szabályai alól. Ezek a szabályok ugyanis e felfogás szerint kizárólag az őslakosokra vonatkoznak – ellentétben a jogokkal. Mert azok, mint például az ártatlanság vélelme, egészen a két évvel későbbi bírósági ítéletig éppúgy megilletik a tetten ért lyukóvölgyi maffiózópalántát, a kölni erőszakoskodó bandatagot vagy a Budapesten századszor is kocsmai verekedést kezdeményező fekete drogdílert, hiszen lehet, hogy most, százegyedszer tényleg csak valami félreértés miatt keveredett bajba szegény.
Furcsa meghasonlás ez: van, hogy az áldozat nem veszti el empátiáját, mint a négy migráns által tavaly megtámadott budapesti néptáncos lány. Ő például az incidenstől kezdve a menekült anyáknak és gyermekeiknek segített, de nem fojtotta el természetes veszélyérzetét, és az arab férfiakat azóta kerüli. Egyre több példa van arra is, amikor már odáig fajul a már említett ideológiailag táplált skizofrénia, hogy maga az áldozat is felmenti az elkövetőt. Így tett a megerőszakolt ifjúbaloldali német lány, Selin Gören is, aki elhallgatta a rendőrök elől támadói származását, csak hogy elejét vegye „a rasszizmus erősödésének”.
Ilyenkor hallgatnak a feministák – azok, akik amúgy egy, a többségi társadalomhoz tartozó tettes esetén még egy munkahelyi flört vagy egy illetlen pillantás miatt is „férfibűnözést” kiáltanak. De miért hallgatnak? A szintén hagyományos értékek ellen harcoló migránspártiak iránti szolidaritásból? Vagy mert rosszul értelmezett empátiájukat annál önzetlenebbnek érzik, minél érdemtelenebbre pazarolják? Ha viszont mégis megszólalnak, abban sincs köszönet: legfeljebb a cselekmény valódi hátterére vakon ismételgetik mantrájukat minden férfi vadállati ösztöneiről.
Még szerencse, hogy sem a rendőrség, sem a bíróság nem a toleranciabajnokok szájíze szerint dolgozik. A törvény pedig – legalábbis remélhetőleg – egyformán mér mindenkinek, és nem pillanatnyi érzelmek alapján oszt korbácsot vagy kalácsot ugyanazért a tettért.
