Az elfelejtett tartalék

A közmunkások többsége ma sem képes elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Az utóbbi hónapok egyik legfelkapottabb és a közvéleményt igencsak megosztó témája a Magyarországon egyre súlyosabb méreteket öltő munkaerőhiány. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint már annyira égető a helyzet, hogy 250 ezer vendégmunkás behívására van szükség, amitől a kormányzat sem zárkózott el, legalábbis ami a szakképzett, hiányszakmákban dolgozó külföldieket illeti.

Javítás

Cikkünk korábbi változatában a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége tévesen Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségeként szerepelt. A hibát javítottuk, olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.

Azt már sokan megírták, hogy nem külföldiek betelepítésével, hanem a határainkon kívül dolgozó magyarok hazacsábításával lehetne megoldani a problémát. A kormány mégis csupán egyetlen enervált kísérletet tett erre, amely rövid idő alatt megmosolyogtató kudarcba fulladt: a Gyere haza, fiatal! programmal mindössze 105 fiatalt sikerült hazacsábítani. Igaz, az állam szégyellnivalóan keveset szánt erre a célra, csupán százmillió forintot, mintha maga sem gondolná teljesen komolyan a dolgot.

Úgy tűnik azonban, mintha a kormány megfeledkezne a hazánkban élő 250 ezer fős „rejtett tartalékról”, a közmunkások hatalmas táboráról. Évről évre elképesztő összegeket költ a bérezésükre, és mivel ekkora tömeget foglalkoztatni parkgondozási, erdészeti vagy köztisztasági munkakörben szinte lehetetlen, az érintettek gyakran csupán látszatmunkát végeznek, vagyis ugyanazt a három négyzetméternyi virágágyást kapálják délelőtt, amit délután, míg egy másik brigád a főtéren álló tölgyfa lehulló leveleit söprögeti félóránként, egymást váltogatva, mert egyszerre nem férnek alá. A közfoglalkoztatással gyakorlatilag mindenki elégedetlen. A társadalom egy része azért, mert az ő adóforintjaikból költenek évről évre százmilliárdokat – idén 340 milliárd forintot – arra, hogy ezt a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelen, jórészt képzetlen tömeget eltartsák. A közmunkások pedig azért, mert munkájukért megalázóan keveset, alig több mint ötvenezer forintot kapnak, amivel esélyük sincs kitörni a mélyszegénységből.

A közmunkások eredményes képzése egyszerre jelenthetne kiutat százezreknek a szegénységből, és oldhatná meg a hazai munkaerőhiányt, miközben évi több százmilliárd forint maradna az államkasszában. A képzések körül zajló többéves hercehurca azonban lassan tragikomikussá válik. Az egész 2013-ban kezdődött, amikor húszmilliárd forintos keretösszegű képzési programot indított a kormány a közfoglalkoztatottaknak. Az akció egyetlen fillérjébe sem került az országnak, hiszen a pénzt az Európai Unió adta. Ha nálunk nem is, ott valakinek eszébe jutott: nem biztos, hogy az a legjobb, ha lemondunk a társadalom perifériájára szorult, képzetlen rétegekről, hiszen ezzel vállaljuk, hogy életük végéig eltartjuk őket.

A gigaprojekt hazai megvalósítása azonban komédiába fulladt. A kormány ugyanis azt gondolta, a könnyen jött pénzből oldja majd meg a téli közfoglalkoztatást, olyankor úgyis nehéz lenne munkát adni ekkora tömegnek. Ezért a leghidegebb hónapokra egyszerre százezer közmunkást dugtak az iskolapadokba. A túlságosan rövid, gyakran néhány száz órás, sebtében összetákolt tanfolyamokra gyakorlatilag válogatás nélkül gyűjtötték az embereket: jó részüket úgynevezett kompetenciaképzésre iskolázták be, ahol még csak részszakképesítést sem szereztek, viszont a fél ország azon élcelődött, hogy egész télen napocskát meg felhőt tanultak rajzolni a közmunkások, és ezért még fizetést is kaptak. Ez a következő télen is megismétlődött, akkor ötvenezer ember iskolapadba ültetésével. A húszmilliárd forint tehát számottevő eredmény nélkül folyt el, és a közmunkások elsöprő többsége továbbra is teljességgel alkalmatlan a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésre.

Tavaly még egy esélyt kaptunk: újabb harmincmilliárd forintot adott a közmunkások felzárkóztatására Brüsszel. A magyar megvalósítás azonban ezúttal még a korábbinál is abszurdabb: bár már tavaly őszre 50 ezer közmunkás beiskolázását ígérték, még idén télen sem sikerült senkit iskolapadba ültetni, amit kormány hol a konzorciumi partnerek változásával, hol a felhívás késedelmes megjelenésével igyekezett kimagyarázni. Most, egy évvel az eredeti határidő után még mindig csupán 15 ezer közmunkást tudtak beiskolázni, bizonyítványt pedig mindössze hétezren szereztek. Ma azt ígérik, még idén 55 ezerre duzzasztják a tanulói létszámot, és a korábbi, kudarcba fulladt képzési programmal ellentétben nem a készségfejlesztésre, hanem a szakképzésre helyezik a hangsúlyt: a beiskolázottak nyolcvan százaléka betanító jellegű szakmai képzésekben vesz majd részt.

Az adatok szerint a közmunkások több mint ötven százaléka legfeljebb nyolc osztályt végzett, több tízezer embernek pedig van ugyan érettségije, de semmilyen szakmája nincs. Minden rendelkezésre áll tehát: megvan a megfelelő humánerőforrás és az uniónak köszönhetően a pénz is az érintettek szakképzéséhez. Most már csak élni kellene a lehetőséggel. Harmadik nekirugaszkodásra talán sikerül.