Portréféle Francois Fillonról

A jobboldali elnökjelölt liberális gazdaságpolitikát ígér erős értékkonzervativizmussal.

Politikai kultúrája és hagyományai miatt a francia jobboldal egy vezéregyéniség mögé szokott felsorakozni. A szocialisták viszont a testületi vezetés felé hajlanak, amit a legjobban Francois Hollande alkalmazott, hosszú főtitkársága idején – 1997-től 2008-ig volt a Szocialista Párt élén – makacsul ragaszkodva a párt különböző szárnyai közti egyetértéshez és a programok szintéziséhez. A csapatmunkára beállítódott személy a hatalom csúcsán azonban csődöt mondott. Döntésképtelenségével, a problémamegoldás halogatásával, a társadalmi együttélést felbolygató törvényeivel az elnöki tisztséget belengő királyi aurát is tönkretette. Hollande elnök a politikai, gazdasági, társadalmi és morális kudarc megtestesítője a franciák döntő többségének szemében.

Az emberek még a langyos demokráciában is sejtik, hogy az államférfi státusához különleges képességek kellenek: karizma és elhivatottság. Mielőtt májusig darabokra szedné a gazdasági programját, a politikai ellentábor és a média elismeri: Francois Fillon a fenti tulajdonságokkal bőven rendelkezik.

Az elnöki előválasztás intézményét a szocialisták vezették be egy ciklussal korábban. A jobboldal most először használta a demokrácia e hétpróbáját. A hét jelölt közül Fillon sokáig a negyedik helyen vesztegelt. A közvélemény-kutatások leírták, hiszen a második fordulóba az első két helyezett kerülhet. Hat nappal a november 20-i választások első fordulója előtt a 71 éves, kormányzati tapasztalatokkal rendelkező hajdani miniszterelnök, Alain Juppé 36, a sztárallűrjeiről lemondani nem tudó Sarkozy 30 százalékon állt. Fillonnak csak tizennyolc százalékot porciózott ki a Kantar Sofres-OnePoint közvélemény-kutató cég.

Pedig voltak kedvező előjelek. A France 2 népszerű tévéműsorában – amelyben két órán keresztül kérdezték-vallatták egyenként a jelölteteket – Fillon igen határozottan beszélt. Nem lehetett kihozni a sodrából, sőt ő tette időnként helyre Davis Pujadas és Léa Salamé tévésztárokat, akik a nemzetközi fejezetnél azzal szórakoztak, hogy Putyin, Erdogan és a magyar miniszterelnök nagy alakú portréját festették ördögként a falra, majd arról faggatták a jelöltet, a három veszélyforrás közül szerinte melyik a legnagyobb. (Az apokalipszis negyedik lovasa – gondolom – Donald Trump volt, de vele nem húztak ujjat a mikrofonüdvöskék.) Fillon volt az egyetlen jelölt, akit a műsorban spontán megtapsoltak a helyszínre hívott nézők. Bruno Retailleau, a jobboldali republikánusok szenátusi csoportjának vezetője már november 11-én azt nyilatkozta, Fillon lesz az előválasztások nagy meglepetése, mivel ő érti a legjobban, hogy a franciák szorongása kettős: félelem a gazdasági lecsúszástól és növekvő félelem identitásuk kisajátítása miatt.

Fillon megnyilvánulásaiból sugárzott a határozottság. „Én valóban meg akarom reformálni Franciaországot, és méltósággal akarom vezetni” – nyilatkozta a Le Figaro napilapnak a választások előestéjén. Az aktuális elnököt is meglepte a győzelme. Sarkozyvel vagy Juppével szívesebben vitázott volna, de végül bejelentette, hogy nem méreti újra meg magát a szocialisták januári előválasztásán, megnyitva így az utat miniszterelnöke, Manuel Valls jelöltsége előtt.

Nehéz portrévázlatot írni a Párizstól 250 kilométerre eső kisváros, Sablé-sur-Sarthe hajdani küldöttéről, aki ma, 62 évesen már Párizs egyik kerületét képviseli. Diszkrét ember, visszautasítja a nagy nézettségű politikai show-műsorok felkéréseit, mint amilyen például a késő esti On n’est pas couché (Még nem feküdtünk le). Soha nem szolgált háttér-információkkal az újságíróknak, nem lebbentett fel kulisszatitkokat, mint ahogy a jelenlegi elnök tette Az elnöknek nem kéne ilyet mondania című vaskos interjúkötetében. Milyen államférfi az ilyen, aki nem tud titkot tartani? – fakadt ki Fillon, aki még olyan riporternek sem volt hajlandó nyilatkozni, mint az országszerte ismert Alain Duhamel. Felesége walesi, és őt is gyakran hasonlítják az angol Vasladyhez, így ijesztgetve a szavazókat a várható megszorító intézkedéseivel. Helyesebb azt mondani: Schröder kancellár feladata vár rá, hogy a nyakig eladósodott államnak dinamizmust adjon száznapos reformjaival.

A makacsul kitartó politikus 35 éve van a pályán, volt része bőven megaláztatásban, győzelemben. Már 27 évesen parlamenti képviselő, a maastrichti szerződés ellen szavaz, de később Balladur miniszterelnök, majd Chirac elnök kormányában találjuk különböző miniszteri posztokon. 2005-ben egy kormányátalakítás után menesztették, mire azonnal a kampányba kezdő Sarkozy mellé állt, akinek a 2007-es győzelme után miniszterelnöke lett. A francia V. köztársaság politikai hagyománya szerint a miniszterelnök védi elnökét a hétköznapok rutinfeladataitól, hogy a külpolitikára, a hadseregre, a politika fő csapásirányára koncentrálhasson. A Sarkozy–Fillon-páros eredetisége, hogy ötéves kormányzásuk alatt ennek éppen a fordítottja történt. Az elnök folyton a reflektorfényben tetszelgett, míg a munka dandárja Fillonra hárult, egyre növekvő tekintélyt szerezve a pártja körében. Népszerűsége sértette az elnök hiúságát, aki azt is tudta, ha mással helyettesíti, riválisává, sőt ellenségévé teszi. Az utolsó éveik már olyanok voltak, mint a nagypolgári házasságok Maupassant kisregényeiben: az érdek és a társadalmi reprezentáció fontossága erősebbnek bizonyult, mint az érzelmek elmúlta.

Fillon vidéki nagypolgári ivadék: intelligens és udvarias, visszafogott és elegáns, határozottságát diszkrécióval elegyíti. Veszélyes sportoknak hódol: alpinista, és bolondja a gyorshajtásnak. Ez utóbbit szülőföldjén, a Le Mans-i versenypályán is gyakorolta. Az első jelölt, aki nem ígérget fűt-fát, mint az elődjei, hanem a megoldandó feladatokat sorolja makacsul. Liberális gazdaságpolitikát ígér, erős értékkonzervativizmussal párosítva. Putyinnal jó kapcsolatokat ápol, és változtatni fog hazája oroszpolitikáján. Ha elnök lesz, az a magyar–francia kapcsolatokra is jótékony hatású lehet. Fontos kiemelni: öt gyereket felnevelő, gyakorló katolikus ember. A második forduló előtti sikertelen kampányában kihívója, Alain Juppé azt hányta a szemére, hogy „erősen hagyományos, már-már retrográd a látásmódja a nőkkel, a családdal és a házasság társadalmi szerepével kapcsolatosan”. Ez sajnos már nem a tiszteletre méltó, klasszikus, hanem az utópiát kergető mai baloldal hangja. Ilyenkor érteni véli a magyar vendég azt a párizsi félig viccet, félig bonmot-t, miszerint: „Nekünk van a legbénább jobboldalunk a világon!”

Fillon győzelme megnyugtatná a franciákat. Mint hívő keresztény tudja, hogy a korrupcióra való hajlamot, a tökéletlenséget, a hibákat nem lehet folyton az intézményekre hárítani, hanem az ember – legyen milliárdos vagy nincstelen – bűnös voltával is számolni kell. A hívő keresztény azt is tudja, hogy az a rend vagy rendetlenség, amiben élünk, nem áll teljességgel az ellenőrzésünk alatt, és nem alakíthatjuk szünet nélkül – gyakran a többséget provokáló reformokkal – kényünkre-kedvünkre. A bizonytalanság nyugtalansággal tölti el a baloldali moderneket és a hozzájuk igazodó jobboldaliakat. Ezzel szemben a kereszténység lényege nem más, mint maga a bizonytalansággal való együttélés és annak felelős vállalása.