Portréféle Francois Fillonról

A jobboldali elnökjelölt liberális gazdaságpolitikát ígér erős értékkonzervativizmussal.

Fillon megnyilvánulásaiból sugárzott a határozottság. „Én valóban meg akarom reformálni Franciaországot, és méltósággal akarom vezetni” – nyilatkozta a Le Figaro napilapnak a választások előestéjén. Az aktuális elnököt is meglepte a győzelme. Sarkozyvel vagy Juppével szívesebben vitázott volna, de végül bejelentette, hogy nem méreti újra meg magát a szocialisták januári előválasztásán, megnyitva így az utat miniszterelnöke, Manuel Valls jelöltsége előtt.

Nehéz portrévázlatot írni a Párizstól 250 kilométerre eső kisváros, Sablé-sur-Sarthe hajdani küldöttéről, aki ma, 62 évesen már Párizs egyik kerületét képviseli. Diszkrét ember, visszautasítja a nagy nézettségű politikai show-műsorok felkéréseit, mint amilyen például a késő esti On n’est pas couché (Még nem feküdtünk le). Soha nem szolgált háttér-információkkal az újságíróknak, nem lebbentett fel kulisszatitkokat, mint ahogy a jelenlegi elnök tette Az elnöknek nem kéne ilyet mondania című vaskos interjúkötetében. Milyen államférfi az ilyen, aki nem tud titkot tartani? – fakadt ki Fillon, aki még olyan riporternek sem volt hajlandó nyilatkozni, mint az országszerte ismert Alain Duhamel. Felesége walesi, és őt is gyakran hasonlítják az angol Vasladyhez, így ijesztgetve a szavazókat a várható megszorító intézkedéseivel. Helyesebb azt mondani: Schröder kancellár feladata vár rá, hogy a nyakig eladósodott államnak dinamizmust adjon száznapos reformjaival.

A makacsul kitartó politikus 35 éve van a pályán, volt része bőven megaláztatásban, győzelemben. Már 27 évesen parlamenti képviselő, a maastrichti szerződés ellen szavaz, de később Balladur miniszterelnök, majd Chirac elnök kormányában találjuk különböző miniszteri posztokon. 2005-ben egy kormányátalakítás után menesztették, mire azonnal a kampányba kezdő Sarkozy mellé állt, akinek a 2007-es győzelme után miniszterelnöke lett. A francia V. köztársaság politikai hagyománya szerint a miniszterelnök védi elnökét a hétköznapok rutinfeladataitól, hogy a külpolitikára, a hadseregre, a politika fő csapásirányára koncentrálhasson. A Sarkozy–Fillon-páros eredetisége, hogy ötéves kormányzásuk alatt ennek éppen a fordítottja történt. Az elnök folyton a reflektorfényben tetszelgett, míg a munka dandárja Fillonra hárult, egyre növekvő tekintélyt szerezve a pártja körében. Népszerűsége sértette az elnök hiúságát, aki azt is tudta, ha mással helyettesíti, riválisává, sőt ellenségévé teszi. Az utolsó éveik már olyanok voltak, mint a nagypolgári házasságok Maupassant kisregényeiben: az érdek és a társadalmi reprezentáció fontossága erősebbnek bizonyult, mint az érzelmek elmúlta.

Fillon vidéki nagypolgári ivadék: intelligens és udvarias, visszafogott és elegáns, határozottságát diszkrécióval elegyíti. Veszélyes sportoknak hódol: alpinista, és bolondja a gyorshajtásnak. Ez utóbbit szülőföldjén, a Le Mans-i versenypályán is gyakorolta. Az első jelölt, aki nem ígérget fűt-fát, mint az elődjei, hanem a megoldandó feladatokat sorolja makacsul. Liberális gazdaságpolitikát ígér, erős értékkonzervativizmussal párosítva. Putyinnal jó kapcsolatokat ápol, és változtatni fog hazája oroszpolitikáján. Ha elnök lesz, az a magyar–francia kapcsolatokra is jótékony hatású lehet. Fontos kiemelni: öt gyereket felnevelő, gyakorló katolikus ember. A második forduló előtti sikertelen kampányában kihívója, Alain Juppé azt hányta a szemére, hogy „erősen hagyományos, már-már retrográd a látásmódja a nőkkel, a családdal és a házasság társadalmi szerepével kapcsolatosan”. Ez sajnos már nem a tiszteletre méltó, klasszikus, hanem az utópiát kergető mai baloldal hangja. Ilyenkor érteni véli a magyar vendég azt a párizsi félig viccet, félig bonmot-t, miszerint: „Nekünk van a legbénább jobboldalunk a világon!”

Fillon győzelme megnyugtatná a franciákat. Mint hívő keresztény tudja, hogy a korrupcióra való hajlamot, a tökéletlenséget, a hibákat nem lehet folyton az intézményekre hárítani, hanem az ember – legyen milliárdos vagy nincstelen – bűnös voltával is számolni kell. A hívő keresztény azt is tudja, hogy az a rend vagy rendetlenség, amiben élünk, nem áll teljességgel az ellenőrzésünk alatt, és nem alakíthatjuk szünet nélkül – gyakran a többséget provokáló reformokkal – kényünkre-kedvünkre. A bizonytalanság nyugtalansággal tölti el a baloldali moderneket és a hozzájuk igazodó jobboldaliakat. Ezzel szemben a kereszténység lényege nem más, mint maga a bizonytalansággal való együttélés és annak felelős vállalása.