Nyolc fontos állítás a migrációról

A fejlesztési segélyek inkább ösztönzik az elvándorlást a szegény országokból.

Kevésbé fogadható el de Haas azon megállapítása, hogy az európai migrációs politika nem bukott meg, a folyamat ellenőrzés alatt áll, a bevándorlók túlnyomó többsége tiszteletben tartja a törvényeket, és tízből kilenc legálisan érkezik Európába. Az viszont már megszívlelendő megállapítás, hogy a migrációnak mélyen ható gazdasági és társadalmi okai vannak mind a kiinduló, mind a célországokban, ezért a beavatkozás akkor lehet sikeres, ha nem a migránsok „tömegét”, hanem a folyamat időbeli lezajlását próbálja befolyásolni. A Spiegel-cikkben közölt egyik grafika szerint a bevándorlási hullámok és ingadozások árnyékként követik a német gazdaság fellendüléseit és visszaeséseit – egészen 2015-ig. Ekkor a két trendvonal elválik egymástól, a bevándorlóké az égbe szökik. Ez világos üzenet: a de Haas által kifejtett nézetek csak a normál „üzemmódra” vonatkoznak, háborús krízis és súlyos válságok esetén más a helyzet.

A fejlesztési segélyek inkább ösztönzik, semmint korlátozzák az elvándorlást a szegény országokból, állítja de Haas, eléggé meglepő módon. Érvelése így szól: azt feltételezzük, hogy a délről északra irányuló migráció fő oka a szegénység. Ez azonban nem így van; a nemzetközi statisztikák szerint a „közepesen” szegény (vagy fejlett) országokból indulnak a legnagyobb elvándorlási hullámok, mert a legszegényebbekben az embereknek nincs pénzük arra, hogy elhagyják az országot. És valóban, Mexikó, Marokkó és Törökország adták az elmúlt évtizedekben az elvándorlók zömét. (Most pedig – sajnálatos módon – a kelet-európaiak hagyják el tömegesen szülőföldjüket.) Ez azonban súlyos dilemmát jelent a nemzetközi fejlesztési és segélypolitikának: hagyják sorsukra a Szaharától délre eső legszegényebb országokat, hogy ne növeljék a gazdag országokba irányuló migrációs veszélyt?

De Haas ötödik állítása képtelenségnek hangzik: a migráció nem vezet agyelszíváshoz. Amerika világelsőségét műszaki-tudományos téren nem kis részben a világ minden tájáról odaözönlő tudósoknak és kutatóknak köszönheti. Évek óta problémánk, hogy orvosaink, mérnökeink, szakmunkásaink tízezrei hagyják el az országot. De Haas arra hivatkozik, hogy az agyelszívás mértéke nem akkora, hogy az illető ország gazdasági teljesítményét befolyásolhatná, az egészségügyben például több múlik azon, hogy milyen annak rendszere, semmint hogy mennyi az orvosok száma. (Ez erős érv.) Nem elhanyagolható az sem, hogy a hazautalásoknak jelentős gazdasági szerepük van. 2015-ben a globális állami fejlesztési segélyek 161 milliárd dollárt tettek ki, míg a külföldön dolgozók hazautalásai 410 milliárd dollárt.

A migránsok nem veszik el a munkahelyeket, és nem ássák alá a jóléti államot – szól a következő tétel. Ha arra gondolunk, hogy a németek által az elmúlt két évben befogadott 1,2 millió menekült közül még csak alig néhány tízezren dolgoznak, akkor az első veszély valóban nem áll fenn, és az általános munkaerőhiány közepette a kelet-európai szakképzett munkaerő sem okoz ilyen gondokat. Az állítás második része viszont nem áll meg. Ausztria és Anglia után a többi ország is azon dolgozik, hogy a migráció célja ne a jóléti rendszeren való élősködés legyen.

Az elemzés talán legfontosabb és legmeglepőbb része az, hogy de Haas hosszú távon nem számol a globális migráció növekedésével. Világméretekben a migránsok aránya az össznépességhez képest évtizedek óta meglepően állandó: három százalékot tesz ki. Nagy részük „nem látható”, mert a migráció a szegény országok között megy végbe. A menekültek csak a migránsok 7-8 százalékát teszik ki, ráadásul számuk 1990 és 2010 között 18,5 millióról 16,3 millióra csökkent. A 2016-os adat a szíriai menekültek miatt emelkedett 21,3 millióra. Ezt a tételt nehéz elfogadni. A klímaváltozás jelei egyértelműek, a felmelegedés miatt a meleg égövi országok egyre súlyosabb helyzetbe kerülnek, miközben a világ legnagyobb demográfiai robbanása a Szaharától délre fekvő térségben zajlik. Ez a migráció mértékét növelni fogja.

A migrációval nem akadályozható meg a lakosság elöregedése – ez is érdekes kijelentés. Németország esetében a jelenlegi arányok fenntartásához huzamosan évi 3,5 millió bevándorlóra lenne szükség, állítja de Haas. A következtetése pedig az, hogy nem a migráció korlátozásán, hanem elősegítésén kellene fáradozni. Csakhogy a migránsok zöme mohamedán. Emiatt úgy tűnik, mintha az lenne de Haas célja, hogy minél gyorsabban elmuzulmánosítsa Németországot. Úgy látszik, a nyugat-európai országok előtt két választás áll: vagy elöregszenek, vagy eliszlámosodnak; és minél inkább törekszenek a fiatalításra, annál gyorsabban fognak elmuzulmánosodni. Ez is egy ok arra, hogy reménykedjünk kormányunk családpolitikájának sikerében.

A szerző közgazdász, társadalomkutató