Amikor még vasárnap kora délután, a vizes világbajnokság zárónapján a FINA hajóján ringatóztam, az járt a fejemben, hogy ha ketten ütnének bottal, akkor sem tudnék negatív véleményt mondani Magyarország eddigi legjelentősebb sporteseményéről. Ültem a verőfényben, balomon az óriás-toronyugrók felhőt karcoló emelvénye. Pár perccel azelőtt a világ legmerészebb sportolóit lestem szájtátva, ahogy szinte felnyársalja őket az Országház kupolatornya – ámulatba ejtőbb panorámahátteret sportág nem álmodhat magának. Jobbomon a kontinens legnagyobb parlamentje magasodik az ég felé, naponta látom, mégis lenyűgöz.
Miután kigyönyörködtem magam, a hajó tévéjén keresztül jött szembe a darabonként 900 lóerő, élőben, Mogyoródról. Amellett, hogy nézők tíz- vagy százmilliói kapcsoltak oda a vizes vb versenyszámaira, a Formula 1 szerelmesei is Budapestre figyeltek egy hosszú hétvége erejéig. A nemzeti érzület fellángol.
Felszállás előtt betoppantam még a mólón felhúzott mini vb-arénába. Látványos fali sportági ismertetők, friss pogácsa, üdítő, légkondi enyhítette a forróság okozta migrént. Ha vizes vébés turista lettem volna, le lettem volna nyűgözve. Újságíróként is le voltam. Bárkánk kiköt az arénánál. Itt már jártam, a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője avatta fel. Akkor néhány tucat lelkes egri és szolnoki vízilabdabolond és jó tízezer fővárosi szemlélődő ült a lelátón. Amikor kiengedték a hangjukat, úgy is remegett a billentyűzet az ember keze alatt.
Ezúttal kis híján berepedt a monitor is, hiszen Hosszú Katinka csapott a célba elsőként. Láss csodát, a férfi vegyes váltó hetedik helyénél sem esett nagyot a decibelmérő mutatója, pedig a magyar drukker különös ismertetőjele a kínzó maximalizmus. De nem itt, a lenyűgöző úszópalotában. A Hajós Alfréd uszodában, a vízilabdázás Wimbledonjában – a nagy szerb ellenfél, Filip Filipovic szavai ezek – sem, ahol mindig ez volt. Rendben, hogy a lelátó tömött az olaszok elleni férfimeccsen, a görögök elleni elődöntőn, de hogy az ötödik helyért menő női mérkőzésen is csaknem az, péntek délután fél kettőkor, nos, az nem szokványos. Az eksztázis folyamatos, nincs megállás, csak szurkolás, olykor őrjöngésbe átcsapó biztatás. Meg Hosnyánszky-csavar. Viszont sehol egy kordon, egy könnygázfelhő, egy anyázás, egy lovasroham. Polgári szórakozás van, hadd mondjam így, magas hőfokon.
