A kvótaper elvesztése elé

A közép-európai országok elfáradtak az uniós menekültpolitikával való szembeúszásban.

A migránsválság és az uniós menekültpolitika ügyében nagyon fontos döntést hozott múlt héten az Európai Bíróság. Luxemburgban két afgán és egy szíriai felperes ügyében kimondták: a 2015-ös menekülthullám idején Horvátországnak nem lett volna szabad a szerb határtól Szlovénián át Ausztriáig buszoztatnia őket, helyben kellett volna elbírálni menekültkérelmüket. A döntéssel a testület több dolgot is állít. Egyrészt elismeri, hogy Ausztriának és Szlovéniának jogában áll visszafordítani a menedékkérőket, ha azok először Görögországban vagy Olaszországban értek uniós területre. Kimondja ezzel, hogy a dublini szabályozás minden egyes rendelkezése a tavalyelőtti – időnként kontrollálhatatlanná vált – helyzetben is érvényben maradt. Nem volt tehát rendkívüli a szituáció. Nem adódott olyan veszélyhelyzet, amelyben uniós normák időlegesen hatályukat vesztették, és helyükbe bármiféle, humanitárius alapokon nyugvó, akár az ENSZ által meghatározott nemzetközi szabályozások léptek. Fontos adalék a luxemburgi ítélethez, hogy az ügyben előzetes állásfoglalást kiadó tanácsos álláspontját teljes mértékben felülírva hozott döntést a testület – ami ritkaság.

Érthetetlen, hogy ez a fontos ítélet miért maradt visszhangtalan a kormány kommunikációjában. Hiszen Orbán Viktor és a magyar diplomácia idestova harmadik éve ezeket ismételgeti. Akkor, amikor a Keleti pályaudvarnál tömegek követelték a menedékjogot, és amikor a rendszerváltás óta felnőtt generációk számára bizonyára meghatározó háborús képsorokat láthattunk a röszkei határátkelőről, az a mondat, hogy ott kell beadni és elbírálni a menedékkérelmeket, ahol partot ér a migráns, számtalanszor elhangzott naponta.

Voltak nemrégiben olyan események is migrációügyben, amelyek elhallgatására már valódi oka lehet a kormánynak. Ilyen a hazánk és az unió között zajló kvótaper legújabb fordulata a tagállamok közötti menekültelosztás ügyében. Yves Bot főtanácsnok azt javasolta, hogy a bíróság utasítsa el Szlovákia és Magyarország keresetét. Azaz mondja ki, hogy a két renitens országnak nincs igaza, amikor amellett érvelnek, hogy azon a bizonyos 2015. szeptemberi tanácsülésen jogellenesen hoztak döntést a kvótákról az uniós belügyminiszterek.

A sorjázó események között cikázó szemünket érdemes egy pillanatra Pozsonyra vetni. Míg a kvótaperben Szlovákia ott ül velünk együtt a felperesek padján, Robert Fico miniszterelnök pedig azt mondogatja Brüsszelben, hogy az országnak alapvető elvi problémája van a kvótákkal, addig Olaszországból és Görögországból szemrebbenés nélkül befogad 60 menedékkérőt. Közben persze bőszen hangsúlyozza, hogy ez nem a kvóta terhére, hanem külön vállalás részeként történik. De akkor is. Mi ez, ha nem reálpolitika és remek helyzetfelismerés? Kellő mértékben populista módon eljárva, haza is beszélve, mégis pontosan ismerve az ország helyét a 28 tagállam között. Ne feledjük, a hazánk ellen legutóbb a témában indított kötelezettségszegési eljárásból érdekes módon épp Szlovákia maradt ki a V4-ek közül. Velünk együtt Csehország és Lengyelország is kapott a nyakába egy hosszú vizsgálatot arról, hogy a kvóták szellemében miért nem osztogatjuk a menedékkérőket.

Sőt: pont Robert Fico jelentette be az unió fővárosában, hogy a visegrádi négyek levelet írtak az olasz kormánynak, felajánlva konkrét segítségüket a válság enyhítésére. Erre tessék, egy hét sem telik el, és Szlovákia teljesíti ígéretét. Az itt mellékes, hogy az átláthatóság követelményének teljes mértékben ellentmondva nem válaszolt kérdéseinkre a Miniszterelnökség, hogy pontosan mennyi pénzt adunk az olaszoknak, és mi lenne az egyéb felajánlás, amit a V4-ek levele említ. Ellenben a szlovák lépés fényében nem lenne meglepő, ha az uborkaszezon leple alatt mégis átsegítenénk pár tucat migránst a pengésdrót alatt.

A V4-ek levelének, a gyors szlovák befogadásnak, a kvótaperben állásfoglalást tevő főtanácsnok szavainak beszédes jeleknek kell lenniük a kormány és Orbán Viktor számára. Az eseménysor azt vetíti előre, hogy a közép-európai országok elfáradtak az uniós menekültpolitikával való szembeúszásban, és alakul valami összállami kiegyezés. Ne feledjük, ezen a mozgalmas héten jelentette be Emmanuel Macron francia elnök, hogy még idén hotspotokat állítanak fel Líbiában.

A válság alakulásáról jó előre tűpontos képet rajzoló, az erős uniós külső határok létrehozásáról beszélő Orbán Viktor számára épp azért lehet keserű tapasztalat mindez, mert az EU úgy hajtja végre az általa javasolt intézkedéseket (erős határvédelem, az említett külső hotspotok), hogy közben ő maga partvonalra került. Holott játszhatta volna mindvégig a kompromisszumra kész, kicsit populista, haza is beszélő, de országa helyét a 28 tagállam között jól ismerő politikus szerepét is.