Egy nap a székelyeknél

Európa nem hagy bennünket védtelenül két civilizáció ütközőpontjában, hanem eljön közénk a jóság, a béke és a szeretet hatalma, hogy vigasztalást hozzon. Eljön közénk Ferenc pápa.

Közös a cél: több erő kell az európai normák kikényszerítésére Fotó: MTI

A székelyek a nyugati kereszténység keleti határán várják Ferenc pápa történelmi jelentőségű látogatását. Csíksomlyó földrajzi betájolását két jelentős, de egymástól térben, időben és eszmeiségben is távol eső személyiség is elvégezte.

Az egyik Márton Áron gyulafehérvári püspök, a székelyek legnagyobb XX. századi történelmi alakja, aki 1946-ban pünkösdi beszédét e szavakkal kezdte: „A katolikus székelység ősi szenthelyén, mely egyben a nyugati kereszténység legkeletibb őrhelye, gyűltünk össze”.

A másik Samuel P. Huntington, aki ötven évvel később a két civilizáció, a keleti és a nyugati kereszténység közötti határt éppen a Kárpátok vonulatán húzta meg. Felekezeti hovatartozástól függetlenül tudatosítanunk kell, hogy az erdélyi magyarság, a székelység hátrányos megkülönböztetése Romániában nem pusztán két nép történelmi vitájában gyökerezik, hanem az ortodoxiának a nyugati kereszténységgel szembeni türelmetlenségében is. Amit száz év alatt el kellett viselnünk, az nem pusztán egy helyi történelmi konfliktussorozat következménye, hanem civilizációs ellentété, amelynek feloldása Európa felelőssége.

Ferenc pápa egész eddigi munkássága a vallások és különböző civilizációjú társadalmak közeledését, megbékélését szolgálta. Ezért tekinthetünk reményteljes várakozással a pápa romániai látogatására. Ezen belül a székelyföldi látogatása megerősíthet bennünket őseink hitében, és megerősítheti azt a köteléket, amely minket, katolikus és protestáns magyarokat a Nyugat civilizációs értékeihez köt.

Bízunk benne, hogy Románia előbb-utóbb teljesíteni fogja, amit az unió­hoz való csatlakozásakor formálisan már elvállalt: Európa közös alkotmányos örökségének – benne a szubszidiaritás elvének – érvényre juttatását, amely az unió szolidaritásának alapja.

Az Európai Uniótól pedig elvárjuk, hogy legyen hűséges a Nyugat keresztény örökségéhez, legyen következetes az uniós szerződések alkalmazásában, a szubszidiaritás elvét úgy értelmezze és alkalmazza, ahogy azt XI. Pius pápa Quadragesimo anno enciklikájában megfogalmazta: „Amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.”

Ha ebben az idézetben a kisebb közösséget Székelyfölddel, a nagyobbat Romániával helyettesítjük, a székelység autonómiaküzdelmének erkölcsi parancsára ismerünk, amelynek megkerülése „súlyos bűn”, „a társadalom helyes rendjének felforgatása”.

Az a társadalmi tanítás a jó, amely időtálló és egyetemes. A szubszidiaritás elvének fenti meghatározására mindkét jellegzetesség ráillik. Több mint nyolc évtizeddel a Quadragesimo anno után Ferenc pápa a 2015-ben kiadott Laudato si’ kezdetű pápai enciklikájában így adja vissza az idézett rész örökérvényűségét: „Az elkezdett új folyamatokat nem mindig lehet kívülről kialakított keretekbe illeszteni, hanem azoknak a helyi kultúrából kell kiindulniuk.

A népek és kultúrák jogainak perspektíváját is számításba kell venni, és így meg kell érteni, hogy egy társadalmi csoport fejlődése történelmi folyamatot feltételez a maga kulturális összefüggésében, és megköveteli, hogy a helyi társadalom szereplői saját kultúrájuk alapján folyamatosan főszerepet játsszanak.”

Európa nem hagy bennünket védtelenül két civilizáció ütközőpontjában, hanem eljön közénk a jóság, a béke és a szeretet hatalma, hogy vigasztalást hozzon. Eljön közénk Ferenc pápa.

A szerző a Székely Nemzeti Tanács elnöke